A szelfikkel, vagyis a kreatív önarcképekkel alapvetően nincs semmi baj, amíg túlzásba nem viszik őket – itt a mennyiségre és az extrém helyzetekre egyaránt gondolhatunk. A szelfik készítését több eszköz is segíti, ilyen például a sokak által kedvelt szelfibot, amit felelőtlen, mértéket nem ismerő használói miatt rengeteg helyről kitiltottak az utóbbi időszakban.

Galéria megnyitása

Most egy újabb segédeszköz érkezett, ami ára miatt közel sem lesz olyan népszerű, mint egy egyszerű szelfibot, viszont cserébe újszerű lehetőségeket kínál, hisz a levegőből fotózza tulajdonosát – ugyanis egy szelfidrónról van szó. A ROAM-e névre keresztelt apróság nagyjából akkora, mint egy 600 milliliteres palack – és az alakja is olyan, mint egy kulacsé – forgószárnyai pedig összecsukhatóak, így a mini drón könnyedén hordozható.

Galéria megnyitása

A ROAM-e repülési képességek tekintetében elég egyszerű: ha feldobjuk, forgószárnyai pörögni kezdenek, majd a drón megáll egy fix pozícióban, hogy tulajdonosát fotózhassa. A beépített kamera persze nem csak fotózásra alkalmas, hanem arcfelismerésre is – a szerkezet utóbbival követi tulajdonosa arcát. A ROAM-e vezérléséhez egy iOS és egy Android mobil operációs rendszert célzó ingyenes alkalmazás egyaránt elérhető. Az app segítségével beállítható az arcfelismerés-funkció, valamint az is megadható, hogy a drón milyen távolságból fotózzon. Ha ez megvan, és a drón már repül, akkor csak a kamerájába kell néznünk és el is készülhet a kívánt szelfi. Amennyiben a drón „szem elől téveszti” tulajdonosát, mindaddig egyhelyben „lebeg”, míg tulajdonosa újra vissza nem tér.

Galéria megnyitása

A fedélzeten elhelyezett egytengelyes kamera 5 megapixeles felbontással bír, de nem csak fotók, hanem akár videók készítésére is képes – az viszont nem derült ki, hogy ezt pontosan milyen felbontással teszi. Az biztos, hogy a kivehető akkumulátor kétórányi töltés hatására 20 percnyi repülési időt biztosít az eszköz számára.

A ROAM-e a maga 349 dolláros árával igazi rétegtermék lesz, azaz csak kevesen engedhetik majd meg maguknak, hogy ilyen eszközzel „szelfizzenek”.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Tutu7030
Tutu7030
2016. ápr. 11. 19:03
#9

Nem értem ezt a sok negatív hozzászólást. Szerintem ez még olcsó is, ahhoz képest, hogy kéken világít a bekapcsoló gomb körül. :D

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2016. ápr. 6. 23:48
#8

A Star Trek a kihajthatós telefonokat ihlette, a Minority Report meg a szelfi drónt.

https://www.youtube.com/watch?v=16qYNupfZbs

zoli559
zoli559
2016. ápr. 6. 22:48
#7

"Amennyiben a drón „szem elől téveszti” tulajdonosát, mindaddig egyhelyben „lebeg”, míg tulajdonosa újra vissza nem tér." Ennél a pontnál azért elképzeltem a végtelen energiaforrást, csak elsétálok és bumm amíg vissza nem térek ott "lebeg" rákötve a házamra, mondjuk a kert légvégében ahova sose megyek utána. :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. ápr. 6. 21:36
#6

Már látom is: a sok idióta gyökér egy kisebb teremben előveszi a drónját majd feldobják azok meg összeakadnak és... money well spent. /facepalm

Antos
Antos
2016. ápr. 6. 12:46
#5

Szelfi, azt az önimádó, egocentrikus jó édes anyukáját, aki kitalálta ezt az egetverő kib..ott marhaságot. Nem elég, hogy már komplett telefoncsaládokat adnak el így, de már drón is van hozzá, hadd repkedje jól körül vérpistikét és csinálja a jó kis szelfifotókat a faccbukkra, elmondhatja majd, hogy ezt drónnal csinálta. Jól is csinálják a gyártók, húzzák is le a sok marharépát. Nem sajnálom tőlük azt a pénzt. Ja, meg 349 dollár :D

ChoSimba
ChoSimba
2016. ápr. 6. 12:52

De az airsoftosok imádni fogják ! Ennyi mozgó célpont ritkán kínálja magát :)

ChoSimba
ChoSimba
2016. ápr. 6. 8:43
#3

Szerintem zseniális !

Sok a swag, húzzuk le őket.

Hol lehet cégrészvényt venni ? :)

Vissza az oldal tetejére