Shop menü

A RYZEN 7 3700X-ÉHEZ KÖZELÍT A RYZEN 7 PRO 4750G TELJESÍTMÉNYE

Az új APU sorozat üzleti szegmensbe szánt tagja egész jó teljesítménnyel bír a GeekBench tesztjei alapján, igaz, ezek az eredmények még nem alkalmasak arra, hogy megmutassák, hogyan is néz ki a teljes kép.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A Ryzen 7 3700X-éhez közelít a Ryzen 7 PRO 4750G teljesítménye

A RYZEN 4000-es sorozatú asztali APU egységek érkezésére a pletykák szerint már nem kell sokat várni, ugyanis szeptember folyamán – sok egyéb újdonság mellett – végre ezek a termékek is megjelennek. A rajt közeledtére utalhat, hogy egyre több eredmény szivárog ki a család egyes tagjainak teljesítményével kapcsolatban, sőt, nemrégiben még egy RYZEN 7 3700X teljesítményével is összehasonlították a RYZEN 7 Pro 4750G képességeit, az eredmény pedig hozza a várakozásokat. Az eredményekre a népszerű detektív, TUM_APISAK hívta fel a figyelmet.

Galéria megnyitása

Mind a RYZEN 7 3700X, mind pedig a RYZEN 7 Pro 4750G esetében 8 processzormag és 16 száll áll rendelkezésre, valamint a jelek szerint a magórajel is azonos. A RYZEN APU viszont kevesebb harmadszintű megosztott gyorsítótárat tartalmaz, valamint még egy VEGA 8-as iGPU-nak is helyet ad, amelynek boost órajele 2 GHz felett helyezkedik el.

Ebből kiindulva a RYZEN 7 3700X mindenképpen előnnyel indul, hiszen a TDP keretbe csak a processzormagoknak kell beleférniük, valamint az extra megosztott harmadszintű gyorsítótár is hozhat valamicskét a konyhára.

Galéria megnyitása

A Geekbench 5.2.2-es változatának eredményei alapján úgy tűnik, hogy a RYZEN 7 Pro 4750G egész jól teljesít a RYZEN 7 3700X-szel szemben: egy szálon futó terhelésnél 1239 pontot ér el, míg „ellenfele” 1266 ponttal zárja a tesztet, azaz elég közel van egymáshoz a két processzor teljesítménye.

A több szálon futó teszt alkalmával már növekszik a különbség, ugyanis míg a RYZEN 7 3700X esetében 9151 pontos, addig a RYZEN 7 Pro 4750G-nél már csak 8228 pontos teljesítményre van kilátás.

Galéria megnyitása

A RYZEN 7 Pro 4750G összességében nem teljesít rosszul, ám a teljes képhez természetesen sokkal több tesztre lenne szükség. Ez a modell egyébként az üzleti szegmensben tűnhet majd fel, ahol sokat profitálhatnak a vásárlók a Pro sorozatú termék extra szolgáltatásaiból. Hasonló képességekkel, de Pro szolgáltatás nélkül érkezhet az APU normál asztali változata is, amelynek teljesítményére már sokan kíváncsiak.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére