A Rockstar példáját követné a CD Projekt Red

A stúdió vezetője szerint sosem fognak egyszerre tíz játékon dolgozni, inkább a Rockstar példáját követnék.

A Rockstar példáját követné a CD Projekt Red

A CD Projekt Red egy rendkívül szimpatikus stúdió. Nem jelentetnek még évente játékokat, sokat és alázattal dolgoznak a termékeiken. Talán éppen ennek köszönhető, hogy a The Witcher 3 több mint 250 különböző évjátéka díjat söpört be, és hogy a stúdió tavaly 90 millió dolláros profittal zárt, ami többszöröse annak, mint amit pár éve célul tűztek ki a The Witcher 2 megjelenése után.

Marcin Iwiński, a stúdió vezetője elmondta, ez a fajta hozzáállás abból ered, hogy egyszerűen rettegnek attól, hogy csalódást okozzanak a játékosoknak. "Még egy szimpla sajtóközleménynél is sokat rágódunk. Mit kellene mondania? Hogyan kellene mondani? Nagyon fontos, hogy minden döntésünk középpontjában a játékos legyen, és megfelelően elmagyarázzunk mindent. Úgyhogy van egy belső tesztünk, amit a saját munkatársainkkal csinálunk, és ha ebből az jön le, hogy egy adott döntés mögött az érezhető, hogy a több profit miatt hoznánk meg, és nem azért, hogy értéket teremtsünk a játékosnak, akkor inkább eltöröljük".

Iwiński célja egyértelműen az, hogy hamarosan a világ három legjobb stúdiója között emlegessék a CD Projekt Redet. Habár a The Witcher 3 minősége alapján talán már oda is tartoznak, a vezető szerint azért még el kell telnie egy kis időnek, mire az emberek fejében odakerül a stúdió az olyan csapatok mellé, mint a Blizzard, a Valve, vagy éppen a Bethesda. Éppen ezért koncentrálnak annyira megszállottam a minőségre: "Ha csak 8-as értékeléseket kapnánk, akkor nem csak mi lennénk csalódottak, de nem érné el a játék azt az üzleti sikert, amit egy 9-es értékeléssel tudna. A The Witcher 3 átalaga jelenleg 93-on áll a Metacriticen, és még a játékosok is 9-re értékelték. Ez elképesztő!" - mondja Iwiński.

A GOG jó, de a játékok maradnak a központban

A CD Projekt Red a Valve-hoz hasonlóan rendelkezik egy saját áruházzal, és most már egy köré épülő keretrendszerrel is a GOG Galaxy képében. És ugyan üzleti szempontból ez egyre fontosabb részét képezi a cégnek, Iwiński megígérte, hogy a CD Projekt Red sosem válik majd olyanná, mint a Valve - nem fognak elfelejteni játékokat készíteni. A lengyel stúdió a komplex, történetorientált szerepjátékaival vált sikeressé, és erről az útról nem akarnak letérni.

A stúdió pedig egyre növekszik. A The Witcher első részét 80 emberrel fejezték be, a harmadikat azonban már 250-nel, és ez a szám még növekedni fog a Cyberpunk 2077 esetében is. A növekedés ugyanakkor nem jelenti azt, hogy egy több projekten dolgozó megastúdióvá válnának. Iwiński elmondta, hogy ugyan egyszerre két-három játék is készülhet a cégnél, de mindig egy nagy projekt kapja majd a fókuszt, és nem kell attól tartani, hogy egyszerre tíz különböző dolgot indítanának el.

Követendő példának a Rockstart hozta fel. "A Rockstar egyfajta példaképünk, ők nagyon jól csinálják. Nem azzal foglalkoznak ugyanis, hogy mindenképp le kell adnunk egy játékot, különben nem érjük el a pénzügyi célokat. Inkább azt mondják, hogy ott a GTA V, és mellesleg ez a világ legjobb játéka. Éppen ezért mindannyian nagyon várjuk a Red Dead Redemption 2-t is, mert biztos elképesztő lesz. Nekünk azonban még bizonyítanunk kell, hogy el tudunk jutni erre a szintre. A The Witcher 3 egy jó példa, de folytatnunk kell a munkát" - fejezte be Iwiński.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward