Shop menü

A PIXEL 8 KAMERÁJA MINDENT MEGAD A VALÓSÁG TELJES ELTORZÍTÁSÁHOZ

A Google új mobiljairól egy raklapnyi információ, kép és videó látott napvilágot, az Amerikai árak is kiderültek, és némi bizakodásra adnak okot.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A Pixel 8 kamerája mindent megad a valóság teljes eltorzításához

Korábban arról lehetett hallani, hogy a Google Pixel 8 széria jelentősen drágulhat, de a legfrissebb pletykák szerint talán mégsem lesz olyan rossz a helyzet. Az iPhone-oknál sem jött be a várt nagy drágulás, és talán ezért a Google is visszakozhatott az áremeléssel az utolsó pillanatban.

Az X-en szellőztettek meg nagyon sok új információt a Pixelekkel kapcsolatosan. A Google október második hetében fogja a készülékeket bejelenteni, amik egyebek mellett a fotós és videós lehetőségekkel próbálják majd magukra vonni a figyelmet. A Google ezen a fronton egy ideje már nagyon jól teljesít, így nem meglepő, hogy továbbra is igyekeznek ezekre fókuszálni, és most a kamerák kapcsán szinte minden kiderült.

Felkerült még az a reklámvideó is, ami a Pixel 8 széria kamerát fejlesztéseit mutatja be, szóval már nem csupán arról van szó, hogy tudjuk előre, milyen szenzorok és lencserendszerek lesznek bevetésen. Már arra is rálátásunk van, hogy milyen szoftveres trükkökkel kell számolni.

És azt kell, hogy mondjuk, hogy a Google mesteri szintre emeli a valósághamisítást.

A Photoshop és más komoly képszerkesztő szoftverekkel már hosszú ideje lehet úgy szerkeszteni a fényképeket, hogy azok teljesen mást mutassanak, mint ami az adott helyen valójában volt, de a Pixel 8 ezt mindenkinek lehetővé teszi néhány érintéssel. A képeken pillanatok alatt lehet az embereknek más arckifejezéseket beállítani egy képsorozatból, hogy mindenki jól mutasson, eltávolíthatók lesznek a nem oda illő dolgok. Továbbá át lehet mozgatni tárgyakat, személyeket más pontra, lecserélhető a teljes égbolt egészen másra, és átállítható a komplett kép színvilága.

A videózás is fejlődni fog, jobb stabilizálás és rendkívül fejlett HDR lesz biztosított ezen a téren, nagyon rossz fényviszonyoknál is jó felvételeket lehet majd lőni a Pixel 8 széria tagjaival. Tökéletesen megoldja a dinamika növelését és a fényegyensúly helyreigazítását. A hangoknál bejön a korábban már elhintett zajszűrés (Audio Magic Eraser), ez képes lesz eltompítani a zavaró tényezőket a felvételek hangjából, és kiemeli azt, ami lényeges.

A haladó fotósok mindent kontroll alatt tartahatnak, amire a fényképezésnél szükség lehet, és ilyenkor az MI sem szól közbe, ha a felhasználó nem szeretné. Egy felületen lehet állítani pillanatok alatt a záridőt, az érzékenységet (ISO) a fókuszpontot és a fehéregyensúlyt is. Bevezetésre kerül az Android 14-gyel a Google Camera 9.0, ami minden eddiginél több lehetőséget nyit meg a Pixeleken (és más támogatott készülékeken is).

A Pixel 8 és 8 Pro főkamerája 1/1,31 colos, 50 MPixeles szenzort használ majd 8-szoros zoom opcióval, ami a cég szerint még jó minőségű felvételek készítésére lesz alkalmas. Ez persze a Pixel 8 esetében lesz leginkább érdekes, mert a Pixel 8 Prónak van zoom kamerája, az 5-szörös optikai közelítésre képes és 30-szoros digitális zoomot támogat. Ez az egység 48 MPixeles lesz.

Galéria megnyitása

Ultraszéles látószögű kamerával a Pixel 8 és a Pixel 8 Pro is szolgál csak az olcsóbb gépben ez 12 megapixeles, míg a társánál már 48 MPixeles szenzort használ. Az előlapi kamera 10,5 megapixeles marad a Google új generációs „referencia” okostelefonjaiban. A különbség annyi, hogy a Pixel 8-nél fixált a fókusz, míg a Pixel 8 Pro kapott AF támogatást is.

Az okostelefonok a Tensor G3 és a Titan M2 egyedi lapkákkal kerülnek bevetésre. A Pixel 8 esetében 8 GB-nyi RAM lesz a fedélzeten, a Pixel 8 Prónál pedig 12 GB-nyi rendszermemóriával lehet számolni.

Az is kiderült, hogy a Pixel 8 szürke, rózsaszín és fekete színben lesz megvásárolható, a Pixel 8 Pro pedig kék, barna és fekete opcióban kerül a boltokba. A készülék ajánlott fogyasztói ára az Egyesült Államokban 700 és 900 dollár lesz. A Pixel 7 egy százassal olcsóbb volt még tavaly, de a Pixel 7 Pro már ugyanennyibe került, tehát a Google zászlóshajója hazai pályán elvileg nem drágul.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére