A Blur el nem készült folytatása

A Bizarre Creationsnek be kellett zárnia kapuit, mielőtt még befejezhették volna a folytatást. A videókból megtudhatjuk, hogyan nézett volna ki a Blur 2.

A Blur el nem készült folytatása

Egy művész, aki korábban a Bizarre Creations munkatársa volt most feltett a netre két videót, amelyből megtudhatjuk, hogyan nézett volna ki az akció-orientált autóverseny, a Blur folytatása, amely az angol stúdió bezárása miatt sohasem készülhetett el. Chris Davie 2001-től 2011-ig dolgozott a Bizarre-nál, és ő volt a Blur művészeti rendezője is. Az általa bemutatott egyik videóban az eredeti játékban is szereplő brightoni pálya átalakított verzióját láthatjuk, a másikból pedig egy Dubaiban található új pályát ismerhetünk meg. A készülőben lévő játékot nem nevezték ugyan meg, de egyértelmű, hogy a Blur folytatásáról van szó. A videókban már az új motor szerepel, amelyet a cég a játékhoz fejlesztett.

A darab sajnos sohasem készülhetett el, a Bizarre Creationsnak 2011 elején be kellett zárnia a kapuit. A Blur nem tudott olyan sikereket elérni, mint amit a stúdió és a kiadó, az Activision szeretett volna. A Blur dizájnere, Gareth Wilson szerint a játékban szereplő valódi autók fegyverrel való kombinálása nem volt jó ötlet, és sok játékosnak nem is tetszett, olyan volt, mintha "szalonnával ennénk a pattogatott kukoricát".

Chris Davie most a Lucid Gamesnél dolgozik, melyet az ex-Bizarre-osok hoztak létre.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward