A Black Isle Studios visszatér?

Ez a Black Isle már nem az a Black Isle. Lesz-e valami a hányatott sorsú Project V13-ból?

A Black Isle Studios visszatér?

A Black Isle Studios szeretne feltámadni, és egy oldschool poszt-apokaliptikus RPG-t készíteni. A probléma csak az, hogy az Interplay és Black Isle csapat leghíresebb tagjai már mind máshol dolgoznak: Tim Cain (Fallout) az Obsidiannál, ahol a legtöbb régi Black Isle-os is, Brian Fargo, az Interplay alapítója saját stúdiója, az inXile élén pedig már nagyban fejleszti a Wasteland 2-t.

Az új csapat, amely még nem is igazán létezik nem a Kickstarteren gyűjt, hanem a saját honlapján. A gyűjtés során beérkezett pénzből nem fognak játékot készíteni. De akkor mire szolgál? A csapat a következő módon írja le erre a választ: "Ebben a fázisban három célunk van: hogy bebizonyítsuk a vezetőknek, hogy szeretnétek, ha feltámadna a Black Isle Studios, minden hagyományával és a tőle megszokott kiváló minőséggel egyetemben; hogy további embereket vegyünk fel, és befejezzük a PV13 játék dizájnját; és hogy elkészítsünk egy tech demót, amely megnyitja az ajtókat a hagyományos támogatási módok előtt."

Más szóval a pénzünkért nem kapunk még játékot, mert annak elkészítése még csak egy terv, és a stúdió sincs még rendesen feltámasztva, és a csapat sem állt még össze.

Chris Taylor (Fallout) dizájner a következőket tette még hozzá: "Az egyik legklasszabb dolog ezzel kapcsolatban az, hogy olyan szakaszban vagyunk, amely még annyira korai, hogy a résztvevőktől visszajelzéseket és ötleteket tudunk kérni a játékkal kapcsolatban, és segíteni tudnak nekünk, hogy milyen irányban haladjunk, hogy a lehető legjobb játékot készíthessük el."

A videóban több csapattagot is bemutatnak, szerepel benne Chris Taylor, Chip Baumgardner, Mark O'Green és Jeff Cledenning is, akik elmondják, milyen játékokon dolgoztak. Az új játék, amelyet szeretnének elkészíteni a Project V13. Ha valakinek ismerősen cseng a név, az nem véletlen, így hívták az Interplay Fallout Online MMO-ját, melynek jogai a pereskedés után végül a Bethesdához kerültek vissza. A videóban Fallout nevét kisípolják, utalva ezzel arra, hogy nincs joguk a név használatára.

A Black Isle oldalán a következő olvasható: "a PV13 már évek óta fejlesztés alatt áll, de nemrég nagyobb változtatásokat kellett rajta végrehajtsunk. Úgy gondoljuk, hogy ezáltal jobb lett, és izgalmas lesz dolgozni a PV13 új változatán." Az új játék már nem úgy hangzik, mint egy MMO, és a videóból ki is derül, hogy egy olyan poszt-apokaliptikus stratégiai darabról van szó, amelyben erőforrásokat gyűjthetünk és újjáépíthetjük az elpusztult világot.

Ezzel még nem lenne semmi probléma, a gond inkább azzal van, amit a pénzünkért kapunk, ha támogatjuk a kezdeményezést: 10 dollárért olvashatjuk a fórumokat, kapunk egy fórumos jelvényt és egy oklevelet, 20 dollárért már írhatunk is a fórumra, és jobb jelvényt és oklevelet kapunk. Az a 20 támogató, aki a legtöbbet fizeti szintén írhat a fórumokra, még jobb jelvényt és oklevelet kap és a neve felkerül a Hősök Táblájára. A projektet eddig 13-an támogatták, a gyűjtésből még 30 nap van hátra.

Minket annyira nem győzött meg. Alant a szintén nem túl meggyőző videó, a szokásos maja világvége tematikával, ami legalább ideillő, hiszen poszt-apokaliptikus játékról van szó. Vagy a Black Isle jövőjéről, amely talán el sem fog kezdődni.

 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward