Shop menü

3 HÓNAP UTÁN LEÁLLT A MÉREGDRÁGA NAPELEMES AUTÓ GYÁRTÁSA

A Lightyear állítólag azért döntött így, hogy az olcsóbb modellre jobban tudjon fókuszálni, és megvédje a jövőbeli terveit.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
3 hónap után leállt a méregdrága napelemes autó gyártása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Lightyear hosszas fejlesztőmunka eredményeként megalkotta az autót, amit valóban elég egy fél évben egyszer feltölteni ideális körülmények között. A Lightyear 0 azonban már egészen biztos, hogy nem fogja megváltani a világot, ugyanis a mögötte álló cég a gyártás leállítása mellett döntött.

A Lightyear 0 az elmúlt évek egyik legérdekesebb villanyautója. A fejlesztők itt ténylegesen komolyan vették, hogy napelemről táplált személygépjárművet építsenek, és a projekt sokéves megfeszített munkával össze is állt. Tavaly a Lightyear el tudta kezdeni a Lightyear 0 gyártását. Az öröm azonban nem tarthatott sokáig, ugyanis most már arról számolhatunk be, hogy be is fejeződött a speciális konstrukció gyártása.

Galéria megnyitása

Akinek volt annyi pénze, amiből Lamborghinit vagy Mercedes-Maybach-ot is vásárolhatna, de inkább egy technológiailag lényegesen izgalmasabb járművet szeretett volna venni, annak a Lightyear 0 jelentette a tökéletes megoldást. Az autó 260 ezer dollárnál is többe került, de olyat tudott, amit senki nem képes utánozni jelenleg.

Egy nap alatt annyi energiát volt képes magába szívni a napelemes paneleken keresztül, ami akár 70 kilométer megtételére elegendő volt. Átlagos időjárási körülmények között, napi 50 km használattal, több mint 1000 kilométert tud megtenni egy feltöltést követően, nagyon kíméletes használat mellett pedig hónapokon keresztül el lehet vele járkálni anélkül, hogy töltésre szorulna.

Galéria megnyitása

Több négyzetméternyi napelem borítja az autó karosszériáját, a tető mellett a csomagtér ajtó és a „motorháztető” is napelemes felülettel van lefedve. Itt a motorok a kereket hajtják a lehető legközvetlenebb módon, és a Lightyear elmondása alapján ez is hozzájárul ahhoz, hogy az autó minél jobb hatótávot tudjon elérni, ugyanis rendkívül hatékonya, nagyon alacsony fogyasztással üzemel.

Egészen sportos külsővel rendelkezik a Lightyear 0, de nem azért, mert Teslákat verő a gyorsulása, sőt mi több, kifejezetten szolid teljesítményű konstrukcióról beszélhetünk. Még egy fickósabb benzines családi autó is gond nélkül legyorsulhatja a napelemes autót, mivel a 100 km/h-s tempót nagyjából 10 másodperc alatt éri el álló helyzetből indulva, és a csúcstempója is csak 160 km/h körül alakul. Egyébként alig több mint 1,5 tonnás az autó, ami manapság már nagyon szokatlan, főleg azért, mert nem egy kicsi járműről beszélhetünk – egyébként 60 kWh akkuval szerelték.

Galéria megnyitása

A Lightyear 0 gyártása ugyan csak 3 hónapig tartott összesen, de a vállalat a hivatalos álláspont szerint azért döntött a leállítása mellett, hogy nagyobb figyelmet tudjon szentelni a Lightyear 2-re. Ez már egy megfizethetőbb autó lesz a tervek szerint, miközben ugyanazt a technológiát fogja hordozni, mint a Lightyear 0. Kiemelte a vállalt vezetője, hogy a 0-val nagyon sok tapasztalatot szereztek, amit fel fognak használni a Lightyear 2 megalkotása során.

A Lightyear 2 már egy valódi tömegmodell lesz, amit hivatalosan a CES-en jelentett be a cég. A holland startup elképzelése szerint 40 ezer dolláros áron tudják majd adni ezt az autót, miközben több mint 800 kilométer lesz a hatótávja. A forgalmazást az Egyesült Államokban akarják kezdeni, és a dolgok jelenlegi állása szerint erre 2025-ben kerülhet majd sor. Ez már lényegesen jobban hangzik, mint a 260 ezer dolláros Lightyear 0.

Ahhoz viszont, hogy a Lightyear 2 létrejöhessen, a Lightyear 0-nek mennie kellett. „Ezt a nehéz lépést hosszas mérlegelést követően hoztuk meg, és ahhoz, hogy megóvjuk a jövőképünket, kénytelenek voltunk így eljárni” – mondta el a vállalat. Eléggé ködös egyébként ez a helyzet, de valószínűleg eléggé költséges volt a gyártás, és arra jutottak, hogy az anyagi biztonság szempontjából jobban járnak, ha nem gyártják a prototípusból lett „tömegmodellt”.

Azt igazából nem lehet tuni, hogy a Lightyear 0 bevált-e, ugyanis nagyon kevés teszt van róla, és azok sem olyan hosszútávúak, hogy kiderült volna, miként működik a koncepció a gyakorlatban. Néhány tucatnál több pedig nem készült belőle, és azoktól nincs is igazából hír, hogy kikhez kerültek. De nem lenne meglepő, ha egy részük gyűjteményben landolna, főleg most, hogy nem is készül belőle több.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére