Shop menü

2020-BAN 40%-OS ÁREMELKEDÉSRE SZÁMÍTHATUNK A NAND PIACON?

Amennyiben hihetünk az előrejelzésnek, úgy idén elég komoly mértékű drágulásra lehet számítani.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020-ban 40%-os áremelkedésre számíthatunk a NAND piacon?

Úgy tűnik, a NAND Flash piacon jelentkező túlkínálat, amelynek köszönhetően igen alacsonyak voltak az elmúlt hónapok során az árak, rövidesen véget érhet, legalábbis erről számolt be a DigiTimes. A memóriagyártóktól származó információk alapján arra lehet számítani, hogy idén elég nagy mértékben emelkednek a NAND Flash árak, így idővel drágulni fognak az SSD meghajtók és kártyák, de ezzel együtt minden egyéb olyan termék ára is emelkedhet, amelyben van némi NAND Flash alapú tárhely. A helyzeten valószínűleg az sem segít, hogy a Samsung egyik üzemében az év végén egy áramszünet miatt több millió dollár értékben mehettek tönkre DRAM és NAND Flash lapkák.

Galéria megnyitása
A drágulás mögött az efféle incidensek mellett egyéb dolgok is állnak. Például a gyártók a túltermelést látva úgy döntöttek korábban, hogy nem sietnek a kapacitás-bővítéssel, így a túlkínálat idővel megszűnhet, valamint hiány is kialakulhat, ha egyes termékek miatt hirtelen nagy mennyiségben lesz szükség a NAND Flash lapkákra. A lehetséges okok mögött húzódhat meg az is, hogy a termeléshez szükséges nyersanyagokból nem áll rendelkezésre elég, de az is benne van a pakliban, hogy a kereslet-kínálat közötti ingadozásokat nem tudják olyan gyorsan lereagálni a vállalatok, ahogy kéne – pont az elhalasztott kapacitás-bővítések miatt.

Az előrejelzés tehát nem valami rózsás, hiszen idén akár 40%-os áremelkedésre is sor kerülhet a NAND Flash piacon, ami a kiskereskedelmi árakra is egészen biztosan hatással lesz. Az egyelőre kérdéses, hogy a folyamat mennyire húzódik majd el, idővel kiderül.

Reméljük, a keresletnövekedésre hamar reagálnak a gyártók, így a drasztikus drágulás talán elkerülhető lehet – másrészt azonban az sincs kizárva, hogy a keresletnövekedésből megpróbálnak majd minél többet profitálni, hiszen a túlkínálat miatt kieső profitokat ennek hatására most részben pótolni lehet.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére