A minap jelent meg egy cikk Vulture magazinban, melyben a szerencsés újságírót körbevezette a Rockstar-nagyfőnök Dan Houser a stúdióban. A lapnak nagyon tetszett amit látott, és magáról a játékról is áradozik, azonban egy dolgot nagyon felkapott az internet, Houser ugyanis a következőt mondta: "100 órákat is dolgoztunk egy héten több alkalommal is 2018-ban. A végleges játékban 300 ezer animáció és 500 ezer sornyi dialógus található..."

A játékiparban továbbra is nagy problémát jelent a "crunch", vagyis amikor a fejlesztők hosszú ideig túlóráznak, jellemzően a projekt befejezése előtti hetekben, hónapokban. Magát a Rockstart is érték korábban olyan vádak, melyek szerint túldolgoztatják és alulfizetik az alkalmazottaiakat.

Nem csoda hát, hogy rengetegen számon kérték Housert a megjegyzésével kapcsolatban, aki reagált is minderre a Kotakunak elküldött nyilatkozatában.

Ebben Houser azt írja, hogy az interjú szövege alapján némi zavar alakult ki a fejekben, és egyáltalán nem a teljes csapatról beszélt, hanem csak a saját közvetlen környezetéről, nevezetesen a Mike Unsworth, Rupert Humphries, Lazlow és Houser által alakított négyfős írói csapatról. Houser elmondta, hogy ez a csapat már 12 éve dolgozik együtt, és mindig ez volt a munkamódszerük: a játék befejezése előtt alaposan ellenőriznek mindent, és így tettek most is, de mindössze három hétről volt szó, nem évekről.

Houser ezen kívül azt mondja, hogy hasonló munkaórákat nem várnak el senkitől a stúdión belül. "Persze, van néhány szenior munkatársunk, aki nagyon keményen dolgozik, de ez a saját döntésük, és azért csinálják, mert igazi szenvedéllyel szeretnek a játékon dolgozni, ez pedig látszik is a végeredményen."

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
FELULET
FELULET
2018. okt. 17. 8:21
#3

Aki annyira hülye, hogy ennyit dolgozik, meg is érdemli, nem kell őket sajnálni.
Persze ha jól megfizetik, akkor más a kérdés.

300.000 animáció.... amúgy elég sokat elmond a stúdió minőségéről már csak ez a sor. Vagy iszonyat nagy gányolást folyik ott, vagy csak költői túlzás, de egyik sem vetít előre túl sok jót...

BiroAndras
BiroAndras
2018. okt. 17. 17:46

Megint egy téma, amihez nem értessz.
A nagy cégek általában nagyon jól megfizetik ezeket az embereket. Startup-oknál van olyan, hogy huszonéves fiatalok lelkesedésből illetve a jövőbeli nagy pénz reményében tolják éjjel-nappal. Mivel ezek általában kockák, ebben a korban még nincs családjuk, és a hobbijuk is ez, így nem okoz gondot nekik gondot. Nem is komoly játékfejlesztő az, aki nem aludt még az irodában. A keményebbek akár egy-két hetet is végignyomnak napi pár óra alvással.
Ennek meg is szokott lenni az eredménye, ha a lelkesedésből csinált projekt nem is jön be, könnyen kapnak jól fizető állást a már befutott cégeknél.
Akit kényszerítenek a túlórákra és nem fizetik meg, az ebben a szakmában nagyon gyorsan felmond.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. okt. 16. 19:49
#2

Elképzelhető ez a 100 munkaóra, de csak olyan embereknél akik élvezik is amit csinálnak, és önszántukból nem tudják abbahagyni. Ha valaki muszájból csinálná, már rég otthagyta volna őket.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2018. okt. 17. 6:37

Pontosan. Ilyen az, ha valaki azt csinálja, amit szeret. Ilyenkor hamar megszűnik a pénz, mint motiváló tényező, és inkább a kihívások, és a tanulás, fejlődés lehetősége az, ami előre hajt. Elég csak megnézni a Linux kernel fejlesztőit, vagy bármelyik sikeresebb opensource projektet. De nem csak az informatika területén van ez természetesen, a grafikus, fotós, vagy akár a mérnöki munkakörökben is találsz ilyet. Az ilyen emberek ezt nem is munkának fogják már fel, a hagyományos értelemben legalábbis (bemegyek-lehúzomanyolcórát-hazamegyek ciklus)

cheatergs
cheatergs
2018. okt. 16. 16:02
#1

"Persze, van néhány szenior munkatársunk, aki nagyon keményen dolgozik, de ez a saját döntésük, és azért csinálják, mert igazi szenvedéllyel szeretnek a játékon dolgozni, ez pedig látszik is a végeredményen."

Muhahaha!

Vissza az oldal tetejére