1 millió eladott Xbox One

Az Xbox One is jól startolt, akárcsak a PlayStation 4, megjelenése jót tett a játékeladásoknak is.

1 millió eladott Xbox One

November 22-én az Xbox One 13 különböző piacon jelent meg és 24 óra alatt több mint 1 millió példányt tudtak belőle eladni. Összehasonlításképp: a PS4 eladásai is elérték az 1 millió példányt az első 24 órában Észak-Amerikában.

A Microsoft szerint ez volt az Xbox történetének eddigi legnagyobb rajtja. A briteknél kétszer annyi példány kelt el a Xbox One-ból, mit az Xbox 360-ból annak 2005-ös indulásakor. A Microsoft elmondta, hogy az Xbox One elfogyott a legtöbb boltból, és már dolgoznak azon, hogy frissítsék a készleteket, hogy meg tudjanak felelni a minden eddiginél nagyobb keresletnek.

Yusuf Mehdi a Microsoft marketinges és stratégiai főnöke elmondta, hogy hálásak a világ Xbox One rajongóinak lelkesedéséért. "Különleges pillanat volt az Xbox csapat minden tagja számára látni a több száz izgatott rajongót, ahogy sorban állnak Xbox One-jukért. Keményen dolgozunk, hogy még több Xbox One konzolt gyártsunk, és már nagyon várjuk, hogy teljesíthessük az idei ünnepi kívánságokat."

A konzol megjelenésével egy időben a FIFA 14 újra a brit toplisták élére került, a játék eladásai 328 százalékkel nőttek. A FIFA 14 lett egyben az Xbox One-os játékok közül a legkelendőbb - ebben persze közrejátszott az is, hogy a darab az Xbox Day One csomag része, így ez a statisztika kissé félrevezető. A FIFA 14 PlayStation 4-es verziója is felkerült a toplistára, annak ellenére, hogy a konzol csak november 29-én fog a briteknél megjelenni.

A második helyen a Call of Duty: Ghosts áll, a harmadikon pedig a Battlefield 4, mindkét játék eladásait feldobta az Xbox One megjelenése, akárcsak az Assassin's Creed 4: Black Flagét, amely a negyedik helyen végzett. Az ötödik az Xbox One-os exkluzív Forza 5 lett, amely a FIFA 14-hez hasonlóan az Xbox One bizonyos kiadásai mellé csomagolva volt kapható.

Becslések szerint a Sony és a Microsoft is 5 millió konzolt fog eladni a 2014-es üzleti év végéig.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward