
0
Következő generációs Intel, AMD és Qualcomm processzorok bukkantak fel a Microsoft WIndows AI útitervén
A Microsoft útiterve néhány érkező processzorcsalád hivatalos nevét is megerősíti, amelyek a pletykák alapján már...

3
Jön a Windows 11 Cloud Rebuild Recovery funkciója, amivel a felhőből telepíthető újra akár a nem bootoló rendszer is
A funkciót a még működő Windows 11 telepítés alól is el lehet érni, de ha beüt a krach és nem bootol a rendszer,...

4
A vártnál olcsóbban debütált az Android XR rendszerű Xreal szemüveg
A Google és az Xreal közös projektjének gyümölcse beérett, kezdetét veheti a szüret, és a vásárlók érdeklődését egy...

3
Évekkel ezelőtt megtévesztette a csúcsmobilok vásárlóit a Samsung, ezért most büntetést kapott
A korábbi Galaxy S és a Galaxy Tab S készülékek nem azt a teljesítményt nyújtották, amit a vásárlóknak ígért a...

2
60 dB-es ANC-vel és több mint 10 órás üzemidővel kérkedik a Buds Ultra füles
Az újdonság a csúcskategóriát veszi célba, miközben az ellenfeleinél egy kedvezőbb árszintet igyekszik tartani.

0
Felbukkant egy Nova Lake-H és egy Nova Lake-HX lapka – Kiderült, milyen komponensekből épülnek fel
A friss értesülés jóvoltából azt is sejteni lehet, az egyes lapkák mely gyártónál, mely csíkszélesség bevetése...

3
Jelentős fejlődést mutatva debütált a OnePlus 16
Ez az első olyan OnePlus modell, ami hivatalosan már nem érkezik Európába, persze nem kizárt, hogy azért jutni fog...

0
Felbukkant egy Q970-es és egy B960-as alaplap, amelyek az Intel Nova Lake-S processzoroaihoz készütek
Az LGA-1954-es processzorfoglalattal felszerelt alaplapokról kiszivárgott információ elég sok részletre rávilágít.

0
Az Nvidia RTX Spark több tucatnyi AAA játékhoz kapott optimalizációkat, DLSS 5 támogatással is büszkélkedik
A rajt ezen a téren zökkenőmentesnek ígérkezik, a Game Ready driver révén az új platform segítségével felhőtlenül...

5
HomeView néven debütált az Apple rég várt okosotthon központja
Két kivitelben jön, de az EU-ban erre nem érdemes várni, mert a Siri AI elengedhetetlen részét képez az újdonságnak.

5
Megújult köntösbe bújt Elon Musk Wikipedia konkurense, a Grokipedia
A mesterséges intelligenciával szerkesztett tudásbázis mutatósabb lett, jó ötletekkel dobták fel, de továbbra sem...

0
Két új Raptor Lake processzor bukkant fel az Intel kínálatában – A beágyazott rendszerek piacára érkeznek
Az újdonságok egyes viszonteladók árlistáiban már feltűntek, a hivatalos Intel weboldalon azonban még nem jelentek meg.

7
Akkora bajban van a Bungie, hogy visszatér a Destiny 2
A Bungie szeretné visszanyerni a játékosok bizalmát.

0
Újabb pénzbüntetést kapott a Google a GDPR megsértése miatt
Az ír adatvédelmi felügyelet több mint 6 év elteltével zárja le a Google szabálytalan adatgyűjtése miatt indult...

3
Az Intel vezetése felfüggesztette a vállalat Bug Bounty Programját – Akár 100 000 dollár is járhatott egy sebezhetőségért
Hivatalos magyarázatot nem adtak a döntésre, de valószínűleg arról lehet szó, hogy AI alapon próbálják feltérképezni...

0
Felbukkant az első Nova Lake processzorral szerelt notebook és néhány Z990-es asztali alaplap is
Az Intel új platformjának tesztelése és hitelesítése már javában tart, bemutatására várhatóan a CES 2027 alkalmával...

0
Újabb megfizethető Samsung okostelefon debütált
A Galaxy A08 4G után röviddel a gyártó kínálata tovább gyarapodott, megint egy Galaxy A szériás termék érkezett.

0
Rengeteg fejlesztéssel mutatkozott be a Huawei legújabb fülese, a FreeBuds 7
Jelentős teret nyer a fülesben az MI használara, számos ponton lesz ez jelen, és akár 4,6 Mbps-os átvitelre is képes...

0
Hétvégén BRSZK - ezúttal Budapesten!
Nem tudtál eljönni az idei, fülei eseményre nyáron, vagy még sosem voltál? Itt a lehetőség - már az idő sem...

2
Kijelzős pod helyett retro keret és extra akku? Insta360 Go 3S Retro Bundle - Tech Vibes
Egy új GO modell és érintőkijelzős dokk helyett egy jópofa, retró stílusú keretet, NFC-s előlapot, toldalék akkut és...

0
A kiberbűnözők hamis MP4 fájlok segítségével cselezik ki a biztonsági szűrőket, így terjeszthetnek kártékony kódokat
Az MP4 fájl csak egy konténer, ami tartalmazza a támadás során használt nagyobb méretű állományokat – ha egy ilyen...

3
Ig Nobel 2026 – Eltemetett alsógatyák, büdös tinik és állati csókok
Először rendezték meg a tudomány legviccesebb díjátadóját az Egyesült Államokon kívül.

4
8340 mAh-s teleppel debütált a Poco X8, de visszafejlődés is bőven akad
A középkategóriában rajthoz álló Poco X8 sokkal rosszabb kamerát használ, mint az elődje, és a teljesítménye sem lesz...

0
Felbukkant egy GeForce RTX 5060-as ASUS videokártya, ami GB206-os helyett GB205-ös GPU köré épül
A GB205-ös GeForce RTX 5060-as videokártyák érkezésére a tavaszi pletykák alapján már lehetett számítani, az elmúlt...

2
A Lenovo végre reagált a Legion Go kézi játékkonzolok működésképtelenségét okozó BIOS alapú bugra
A BIOS hibája miatt működésképtelenné váló Legion Go kézi játékkonzolokat garancia keretén belül javítják, amennyiben...

16
C Seed Bugatti N1 – Ehhez a tévéhez sosem lesz elég gazdag
A Micro LED technológiás berendezés a luxust és a technológiát tökéletesen ötvözi, ennek pedig meg is kéri az árát a...

2
Rejtélyes viselhető kiegészítő bukkant fel a Google hirdetéseiben
A termékről először azt lehetett gondolni, hogy csak az MI “képzelete” kalandozott el, de aztán több helyen is...

2
Már a hallássérülteknek is segíthet a Galaxy Buds
Zöld utat kapott a Samsung vezeték nélküli fülhallgatók halláskárosultakat segítő funkciója, aminek sokan örülhetnek.

1
Az iOS 27 kódja hat készülő iPhone modellt “buktatott le”
Frissült az iOS 27 béta verziója, több ikon is megújult, miközben a kód fejlesztés alatt álló okostelefonokról is...

10
Súlyos sebezhetőségre bukkantak az AMD TPM 2.0-s implementációjában – Az AMD elismerte a hibát és már javították is
A sebezhetőségen keresztül a támadó lényegében megkerülheti és kikapcsolhatja a TPM 2.0 funkciót, ezzel hozzáférhet...

1
Módosított GeForce RTX 4080-as videokártyák bukkantak fel Kínában, amelyek 16 GB helyet 32 GB memóriát kínálnak
A muszáj nagy úr, valahogy ki kell elégíteni a piaci igényeket – ha másképp nem megy, kreatív módszerekhez kell...

3
Minden eddiginél nagyobb büntetést kapott a Meta, mert nem óvja a fiatal felhasználóit
Egyre több esetben büntetik a céget azért, mert nem tesz eleget, hogy a tinédzserek számára biztonságosak legyenek a...
/ 50



