
9
Az Intel szakemberei orvosolták a 7 nm-es csíkszélesség körüli hibákat
Az aktuális helyzet alapján 2023-ban megindulhat a gyártás 7 nm-en, amennyiben addig semmi rendkívüli nem jön közbe.

34
A tervekhez képest már egy év késésben van az Intel 7 nm-es csíkszélessége
Erről a vállalat pénzügyi eredményeit összegző tájékoztatón esett szó, vagyis az információ teljesen hivatalosnak...

0
Mobilchipek előállítására koncentrálva indult be a Samsung új gyára
A teljesen friss létesítményben 7 és 6 nanométeres alapokon indul be a rendszerchipek termelése.

0
Nagyon jól áll a TSMC második generációs 7 nm-es gyártástechnológiája
És a 6 nm-es csíkszélességgel kapcsolatos munkálatok is a tervek szerint haladnak, ami mindenképpen jó hír.

9
Túl sok 7 nm-es megrendelést kap a TSMC, ami gondokat okoz
A szokásos két hónap helyett már közel hat hónapot kell várni a rendelés leadásától a lapkák legyártásáig.

9
Hivatalosan is munkába állt a TSMC N7+ gyártástechnológiája
A TSMC új generációs 7 nm-es eljárásával indult be az Apple A13 és a Kirin 985 előállítása.

13
TSMC: 7 nm csúcsrajáratva, közben felkészül az 5 nm-es gyártósor
Úgy látszik a TSMC-nél immár minden rendben.

5
Már a 7 nm-es gyártástechnológia hozza a legtöbb bevételt a TSMC-nél
Ez a kijelentés persze még csak az elmúlt év negyedik negyedévére igaz, idővel viszont éves szinten is meghatározó...
