A Rift márciusban ünnepelte egyéves születésnapját, ideje volt már, hogy bejelentsék az első kiegészítő megjelenését. A folyamatosan érkező ingyenes frissítések eddig is rengeteg újdonsággal kényeztettek minket, és úgy tűnik, a Storm Legion névre hallgató kiegészítő sem lesz híján a gazdag tartalomnak. Két új kontinenst kapunk, amelyek több mint háromszor akkorák, mint a Rift jelenlegi világa, és egy új közös várost, Tempest Bay-t, ahol minkét frakció tagjai együtt lazulhatnak, az új epikus történet pedig elvezet minket a külső létsíkokra is. A kasztrendszer is bővül, mindegyik alap kaszt kap egy új soult, melyek segítségével újabb gyilkos talent kombinációkat hozhatnak össze a hozzáértők.
Tíz új szintet kapunk, az új maximálisan elérhető szint 60 lesz. Az Instant Adventure-ök köre kibővül, már nemcsak a legnagyobbak élvezhetik, a kicsiknek is lesz alkalma xp-t gyűjteni segítségükkel a riftezés, küldetések teljesítése és egyéb eseményekben való részvétel mellett. Hét új dungeon, három új raid és egy Chronicle is érkezik, és új, nagyobb kihívást jelentő rift bossokat és kolosszusokat is kapunk.
A játék indulása óta a rajongók által az egyik legtöbbet emlegetett és kért dolog a saját ház volt, amely a kiegészítőben végre megvalósulhat. Minden játékosnak és klánnak lehet egy saját kis lakrésze Telara rejtett dimenzióiban. A másik, amit sokan kértek az a köpeny volt, ez is valóra fog válni, méghozzá nem is akárhogyan, az új ruhadarab a Shroud technológia segítségével élethűen fog lobogni a hátunkon. Ezen kívül tovább fejleszthetjük szakmáinkat, kapunk új rejtvényeket, artikat és lesznek új trófeák, hátasok, állatkák, titulusok, minden, mi szem szájnak ingere.Az ígéretes Storm Legion megjelenési dátumát még nem közölték, mi a karácsony körüli időszakra tippelünk. További screenshotokban és koncepciórajzokban itt gyönyörködhetünk.