ZTE Blade S6 Plus – ha a méret a lényeg

A ZTE bemutatta a Blade S6 phablet méretű testvérét. Vélhetően ez a modell is sokak érdeklődését keltheti fel.

ZTE Blade S6 Plus – ha a méret a lényeg

A ZTE még januárban leplezte le a Blade S6 modellt, és most ennek a nagyobb kijelzős változata került reflektorfénybe. A Blade S6 okostelefon meglehetősen jól sikerült, és az S6 Plus esetében is egészen pozitívak a kilátások.

A Blade termékcsalád legújabb tagja már egy 5,5 hüvelykes megjelenítővel lett felvértezve. Ezzel a modellel egyértelműen azoknak szeretne kedvezni a ZTE, akik már kizárólag phablet méretű okostelefonokban gondolkodnak. A telefon panele IPS technológiát használ és 1280 x 720 képpontos a felbontása, ami még éppen belefér az ideálisnak számító konfiguráció keretei közé, így kellemes lesz a képminősége. Az újdonságon az Android 5.0 operációs rendszer teljesít majd szolgálatot. A ZTE szakemberei általában lecserélik a gyári Android felületet, és ezúttal sincs ez másként, a Blade S6 Plus a MiFavor 3.0-t öltötte magára, ez pedig számos extrával fog együtt járni, amiknek köszönhetően kényelmesebb lesz a használata. A mobiltelefon kamerarendszerét egy 5 és egy 13 megapixeles páros alkotja. A főkamera mellett van egy LED-es segédfény, ami rosszabb környezeti fénynél nagyon jól jöhet; a ZTE egy Sony IMX 214 érzékelő használata mellett tette le a voksát, így nem is akármilyen fotóminőséget lehet kilátásba helyezni. Ha videózásra kerülne a sor, akkor minden irányba 1080p-s támogatással szolgál a szerkezet.

A Blade S6 Plusnál a megfelelő sebesség eléréséről egy Qualcomm Snapdragon 615 besorolású chip gondoskodik. Nevezetesen az MSM8939-ről van szó, ami a big.LITTLE architektúrára épülve mozgósít a munkája során négy darab 1 GHz-es és ugyanennyi 1,7 GHz-es Cortex-A53 processzormagot. A grafikus feladatokért egy Adreno 405 IGP felel. A rendszernek 2 GB-nyi memóriával kell majd gazdálkodnia, ami már szinte mindenre elegendő lehet egy átlagos felhasználó esetében. A háttértár 16 GB-os kapacitással szolgál a tulajdonosok részére, a ZTE szakemberei pedig gondoskodtak a bővíthetőségről is, így ha ez kevésnek bizonyulna, akkor egy microSD-vel pillanatok alatt lehet meg lehet toldani. A kapcsolati részlegen a legfontosabb a 4G LTE hálózati modem megléte, ami 150 és 50 Mbps-os le- és feltöltési sebességet támogat, tehát négyes kategóriájú. Emellett van még a tarsolyában Bluetooth 4.0 LE modul, A-GPS vevő, FM rádió és persze a 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő Wi-Fi sem maradhatott ki a sorból, ami 2,4 és 5 GHz-es sávokon is üzemel. És fontos még, hogy két SIM-et képes egyszerre kezelni, emiatt még több ember érdeklődését keltheti fel.

A Blade S6 Plust 155 x 78 x 7,7 milliméteres vonalak határolják. Érdekesség viszont, hogy mindössze öt grammal lett nehezebb (139 gramm) a kis testvérénél, holott nem elég, hogy egész sokat nőt, még a hátlapja mögé szerelt akkumulátor is jóval izmosabb lett. A Blade S6-nál talán az jelentette a legnagyobb problémát, hogy eléggé szűkösre lett szabva a telep, nos, ezt itt megoldották a tervezők. A 2400 mAh-s egység helyét egy 3000-es megoldás vette át, ezáltal annak ellenére, hogy az egyik fő fogyasztónak számító kijelző nagyobb, tovább bírhatja egy feltöltéssel.

A ZTE meglehetősen szokatlan módot választott a Blade S6 debütálásakor a forgalmazás megkezdésére, és ugyanez jellemző a Blade S6 Plus modellre is. A Blade S6 az Alibaba zászlaja alatt tevékenykedő Aliexpress keretében indult útnak világszerte, a Blade S6 Plust pedig az Aliexpress legnagyobb riválisa, az eBay értékesíti kezdetben. A globálisan elérhető okostelefonért kereken 300 dollárt kell kifizetni, a kiszállítás pedig teljesen ingyenes minden vásárló részére.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward