ZTE Blade S6 – mindent megtesz a sikerért?

A ZTE új okostelefonja egy erős középkategóriás megoldás lesz.

ZTE Blade S6 – mindent megtesz a sikerért?

A ZTE már a második Blade szériás okostelefonnal áll elő ebben a hónapban, ám ezúttal teljesen más árszegmenst céloztak be, mint a Blade V2 esetében. Az S6 egy felső-középkategóriás készüléknek ígérkezik, és szinte minden megvan benne ahhoz, hogy komoly sikereket érjen el.

A Blade S6 már az első kézbevételt követően rendkívül jó benyomást tehet az érdeklődőkre. A készüléket hátoldala fémből készült, a kerete pedig U profilú lekerekítést kapott, így az egyébként is kecses és könnyed, 7,7 milliméteres és 132 gramm tömegű mobiltelefon még jobban belesimul majd a felhasználója tenyerébe. A Blade S6 egy kellemes képminőséget előre vetítő megjelenítővel lett ellátva. Az 5 hüvelykes panel 294 PPI-s pixelsűrűséggel dolgozik az 1280 x 720 képpontos felbontásnak köszönhetően, továbbá IPS technológiát alkalmaz a megfelelő eredmény elérése érdekében. Az újdonságon már a legújabb Android, az 5.0-s variáns teljesít szolgálatot, amit a ZTE a saját fejlesztésű MiFavor 3.0 felhasználói felületébe öltöztette be. Utóbbi extrái közül kiemelendő például a Smart Sense gesztusvezérlés, ami lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy egy mozdulattal fotózzanak, elindítsák a zenelejátszót, felkapcsolják a főkamera mellett „üldögélő” LED-et zseblámpának vagy tükörré varázsolják a készüléket. Ez utóbbi egy külön applikáció, ami a kiváló előlapi kamerával dolgozik majd együtt.

Mivel az operációs rendszer már 64 bit támogatással is szolgál, ezt ki is használták a ZTE-nél, és egy 64 bites központi chip mellett tették le a voksukat. A Qualcomm MSM8939 a Snapdragon 615 család tagja, ennek megfelelően egy Adreno 405 grafikus egységgel került bevetésre – az IGP-nek meghatározó szerepe van a chipgyártó kategorizálásában. Ezen felül összesen nyolc Cortex-A53 processzormag tevékenykedik a chipben, méghozzá big.LITTLE architektúrába rendezve; a hatékonyságra kihegyezett szálak 1 GHz-esek, a teljesítményért felelősek pedig szükség esetén akár 1,7 GHz-en is pöröghetnek. A Blade S6 2 GB-nyi rendszermemóriával, illetve 16 GB tárkapacitással lett ellátva. A háttértár bővíthetőségéről is gondoskodtak, így ha idővel kevésnek bizonyulna, akkor használatba vehetjük a microSD foglalatot. Az S6 fedélzetéről nem hiányozhat a 4G LTE modem, mellyel megfelelő hálózati lefedettség mellett 150 Mbps-os letöltési sebesség is elérhető lesz, vagyis négyes kategóriájú. Továbbá van még a kelléktárában 802.11a/b/g/n/ac előírásoknak megfelelő, kétsávos WLAN, Bluetooth 4.0 LE modul, FM rádió, valamint A-GPS vevő is, ami képes lesz a GLONASS műholdakat is segítségül hívni. Az sem elhanyagolható tény, hogy ez az okostelefon helyből két SIM kártya kezelésére lett kiképezve – így még több érdeklődő figyelmét keltheti fel.

A Blade S6 esetében mindkét kamera jó minőségű felvételek készítésére lesz alkalmas. A videóhívásokért felelős megoldás 5 megapixeles, így bátran lehet majd vele önarcképeket készíteni – és ahogy fentebb olvasható, még sminktükörként is helytállhat. A főkamera pedig már 13 MPixeles képek fotózására lesz használható, ha pedig videózásra kerülne a sor, akkor 1080p-s támogatást kínál. Ennek az egységnek a lelke egy Sony IMX 214 képérzékelő, ami a felsőkategóriás okostelefonokkal (pl. LG G3, Nexus 6, OnePlus One) már többször bizonyította a rátermettségét, így valószínűleg itt sem fog csalódást okozni. A szerkezetet a ZTE mérnökei egy 2400 mAh-s kapacitással rendelkező akkumulátor kegyeire bízták. Ez a telep a specifikáció több pontját figyelembe véve egy kicsit szűkösnek ígérkezik, így az üzemidő nem biztos, hogy túl jó lesz, kis szerencsével talán az átlagos szintet megüti. Az eszköz kétféle színben lesz megvásárolható, az egyik alternatíva, a matt rózsaszín a hölgyeknek, a natúr fém és fehér kombinációja pedig már inkább az uraknak készült.

A ZTE Blade S6 igazán rendhagyó módon fog kereskedelmi forgalomba kerülni. Az árusítását az AliExpress kezdi majd meg, és globálisan elérhető lesz, illetve néhány érintett piacon az Amazon és az eBay szolgál majd az értékesítés felületéül. Hongkongban pedig exkluzív szerződést kötöttek a CSL szolgáltatóval. A debütálása február 10-ére datálható. Az újdonságért 250 dollárt kell majd kifizetni.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward