Shop menü

ZÖLD UTAT KAPOTT AZ FCC-TŐL A STARLINK ÉS A T-MOBILE MŰHOLDAS SZOLGÁLTATÁSA

Bár úgy volt, hogy már idén elindulhat a szolgáltatás széles körű bevezetése, ami nem jött össze, de most egy nagy lépéssel közelebb kerültünk ehhez.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Zöld utat kapott az FCC-től a Starlink és a T-Mobile műholdas szolgáltatása

A 2020-as évek elején az okostelefonok fejlesztői elkezdtek a műholdas kapcsolódási lehetőségek felé nyitni. 2022-ben a szolgáltatók is elkezdtek azon dolgozni, hogy miként lehetne a felhasználókat azokon a helyeken is kiszolgálni, ahova a hagyományos hálózatok lefedettsége nem terjed ki.

Két évvel ezelőtt a T-Mobile bejelentette, hogy összefog a műholdas internetelérés nagyágyújával, a SpaceX-szel. Annak idején arról beszéltek, hogy a legtöbb 5G mobil hálózati modemmel szerelt mobiltelefon képes lesz üzenni olyan helyekről is, amik teljesen kiesnek a földi lefedettségből. Az Egyesült Államokban még bőven vannak olyan területek, ahol nincs semmilyen mobilhálózat, így az ottani lakosságnak ez mindenképpen egy remek hír volt.

A fejlesztők azóta folyamatosan dolgoznak a technológia megvalósításán, és most egy igazán fontos eredményt sikerült elérni ezen a fronton. Hosszas egyeztetést és vizsgálatokat követően az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) úgy döntött, hogy megadja a szükséges engedélyeket a SpaceX és a T-Mobile számára.

Galéria megnyitása

Ez az első olyan kollaboráció, aminek az engedélyezése mellett döntött az FCC, de a jövőben lehetnek még hasonló megállapodások. Egy olyan területről van szó, ami jelenleg még gyerekcipőben jár, függetlenül attól, hogy vannak már olyan termékek, mikkel már 2022-ben is lehetett műholdas kapcsolaton keresztül üzenetet küldeni. Kínában a Huawei már azt is megoldotta, hogy hívást lehessen indítani műholdas összeköttetésen keresztül. Szépen halad előre a technológia globálisan.

Az FCC mostani döntése alapján a T-Mobile lehetőséget kap arra, hogy a hálózati lefedettségét műholdas eszközök által biztosított hálózattal egészítse ki az Egyesült Államokban.

„A Bizottság felismerte, hogy a műholdak és készülékek közötti összeköttetés kritikus közérdekű előnyöket biztosíthat. Ilyen előny a mindenütt elérhető kapcsolódási lehetőséget és a segélyhívó szolgáltatásokhoz való hozzáférés akár félreeső területekről.” – mondta az FCC a bejelentésben. Azt is megállapították az illetékesek, hogy a technológiai fejlődést és az innovatív spektrumhasználatot is támogatja, ha zöld utat engednek ennek a fejlesztésnek.

A SpaceX igyekezett az FCC-t ebbe az irányba terelni olyan lépésekkel, mint például a tornádó által sújtott régiókban az átmeneti engedélyek kérvényezése. Így az elmúlt hónapokban meg tudta mutatni a Starlink és a T-Mobile, hogy egy természeti katasztrófa idején is nagyon jól tud jönni, ha biztosított egy ilyen szolgáltatás a felhasználók millió számára.

Galéria megnyitása

Az FCC egyelőre csak alap engedélyeket adott ki a vállalatoknak, de így is örülhet a SpaceX és a T-Mobile, mert korábban ilyen engedélyt más még nem kapott. Az már a jövő zenéje, hogy a Starlink műholdak a sugárzás erősségét miként növelhetik a jövőben, hogy ezzel jobb lehetőségekre biztosítson megfelelő sávszélességet. Elon Musk korábban arról beszélt, hogy idővel akár a videotelefonálási lehetőséget is megvalósítanák, de ez még odébb van. Egyelőre elsősorban az üzenetküldést engedélyezik.

A jövőben egyre több szolgáltatónál jelenhet majd meg valamilyen formában a műholdas összeköttetés biztosítás. Nemcsak a Starlink képes ilyen megoldásnak technológiai hátteret nyújtani, és többféle lehetőség is van ennek a megvalósítására.

A Starlink egy másik, ugyancsak nagy jelentőségű engedély elfogadására is vár az FCC-től, de ebben az esetben a döntést a Szövetségi Kommunikációs Bizottság elhalasztotta. A cég szeretne engedélyt kapni 22 488 műhold felbocsájtására az elkövetkezendő években. Ha ez a kezdeményezés nem megy át, az nagyon fájdalmas lehet a SpaceX számára, és jelentősen lassíthatja a Starlink kapacitásának bővítését. 2018-ban a vállalat 7518 műhold hadrendbe állítására kapott engedélyt, amit lassan ki is használ, így szükség lenne az újabb jóváhagyásra.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére