A Motorola egyik vezető beosztású munkatársa, Sanjay Jha piaci elemzők előtt meglehetősen érdekes kijelentéseket tett a Microsoft Windows Mobile és a Google Android platformjával kapcsolatban.  Sansay szerint nyilvánvalóvá vált, hogy az Android platform az idei év folyamán sokkal versenyképesebb alternatíva lesz az okostelefonok piacán, mint a Windows Mobile jelenlegi legfrissebb, azaz 6-os kiadása.
Sansay Jha nyilatkozata alapján a Motorola sokkal nagyobb hangsúlyt fektet majd az Android platformra épülő készülékek fejlesztésére, ám ez a trend 2010 környékén megváltozhat, ugyanis a tervek szerint akkoriban debütál a Windows Mobil legfrissebb, 7-es változata. Néhány hónappal ezelőtt a Microsoft bejelentette, hogy a Windows Mobile 7-es operációsrendszer kisebb csúszás elé néz: az új szoftvert a vállalat legkorábban is majd csak 2009 második felében dobhatja piacra, de Jha véleménye szerint a legfrissebb információk még ennél is nagyobb késésről számolnak be.
Rövid videó a Google Android platformjának képeségeiről
                                   
A Microsoft képviselői Jha azon kijelentéseire, hogy a Windows Mobile 6-tal szemben sokkal ütőképesebb megoldásnak számít az Android platfrom, valamint azt, hogy a Windows Mobile 7 várhatóan a tervezettnél később kerül forgalomba, mindössze annyival reagáltak, hogy a vállalatnak jelenleg nincs semmiféle bejelenteni valója. A CNET News szeptemberben már beszámolt róla, hogy a Microsoft a partnereknek kiküldött körlevelekben arról tájékoztatja az érintetteket, hogy 2009 második felénél előbb ne számítsanak a Windows Mobile 7-es változatának megjelenésére. Amennyiben Jha információi helyesek, az új Windows Mobile szoftver legkorábban is csak 2010-ben mutatkozhat be a nagyközönség előtt. A Motorola munkatársa azt is elmondta, hogy a vállalat a Windows Mobile 7 megjelenésével ismét a Microsoft operációsrendszerek használatára helyezik majd a fő hangsúlyt.