Minden bizonnyal akadnak olyan autórajongó olvasóink, akiknek az elmúlt években sokszor csalt mosolyt az arcára Jeremy Clarkson a cseppet sem burkolt beszólásaival, James May az angolos modorosságával vagy Richard Hammond a maga őszinteségével. A három műsorvezető az idei évtől már teljesen megújult formában, és ami ennél is fontosabb, máshol csap a lóerők közé, hiszen elindult az Amazon Prime-on a The Grand Tour. Az elmúlt hónapok tehát sok változást hoztak a Top Gear, illetve ex-Top Gear csapat számára, és ezeknek köszönhetően jöhetett létre ez a hír is.
Történt ugyanis, hogy az Amazon és a Google birtokában levő Waze közösségi közlekedést segítő szolgáltatás megállapodást kötött, melynek eredményeként a trió tagjai mostantól választhatóak lesznek navigációs hangként az említett applikációban. A promóciós célú kezdeményezéssel mindenki jól jár. A műsorvezetők nevei jó reklámnak számítanak a Waze számára, hiszen biztosan lesznek, akik a navigációs hangok kipróbálásáért telepítik a programot – és talán fent is hagyják a készülékükön. És az Amazon reményei szerint a The Grand Tour is kap ezáltal némi extra figyelmet, bár azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy a legtöbb embernek valószínűleg inkább a most már konkurensnek tekinthető televízió műsor, a Top Gear jut majd eszébe először a May-Hammond-Clarkson hármasról.
Ha valaki szeretné felfogadni Clarksonékat az utazásai során, az mindenképpen rendelkezzen legalább alapszintű nyelvtudással, ugyanis a műsorvezetők értelemszerűen az anyanyelvükön szólalnak meg. És elébe menve a vicces kérdéseknek: nem lesz szinkronos kiadás, és alighanem a feliratra sem érdemes várni. A The Grand Tour főszereplői ezzel olyan nagy nevek mellé kerülhetnek be, mint Arnold Schwarzenegger, Kevin Hart vagy Morgan Freeman, akik már korábban hangjukat adták a Waze-hez különböző alkalmakkal – így például filmek reklámozása végett.
A The Grand Tour éppen mostanában rajtolt el, még csak néhány epizódját tették közzé az Amazon a Prime-on. A siker pedig egyelőre nem maradt el, szóval nagyon úgy fest, hogy ennek a triónak mindegy hol csinálnak autós műsort, arra milliók kíváncsiak világszerte. Egyébként kell is a kiemelkedő népszerűség, mivel az a hír járja, hogy a produkciós irodákra, a fizetésekre és minden más egyébre az első három szezonban nagyjából 250 millió dollárt költ a tartalomszolgáltató. (Viszonyításképpen, ennyit manapság a legdurvább hollywoodi filmekre költenek az Egyesült Államokban.)
Ha valaki használatba szeretné venni a műsorvezetők navigációs hangját, akkor mindenekelőtt frissítenie kell a Waze alkalmazást, az Androidnál a Play Store, az iOS esetében pedig az App Store áruház közbenjárásával. Arról nem szólt a fáma, hogy milyen egyéb változások történek ezúttal a programban, de valószínűleg néhány kisebb javításon felül semmilyen érdemit nem kell benne keresni.