A Google már egy ideje dolgozik a Pixel 8 okostelefonokon, és most egy érdekes információ látott napvilágot, amit a Google Fotók alkalmazásból bogarásztak ki lelkes programozók. A 9to5Google számolt be arról, hogy a Fotók alkalmazás kódja több olyan funkcióról is árulkodik, ami a következő generációs Pixelhez kapcsolódhat.
Amikor megjelent a Google Pixel 7, akkor a Google bejelentette egyebek mellett azt a lehetőséget is, hogy az elmosódott, rosszul sikerült felvételeket vissza lehessen állítani. A fényképek elmosódásának helyrehozása sok esetben jöhet jól, mert bár a mobilok kamerája általában nagyon gyors, de trükkös fényviszonyok mellett a felvételek azért bemozdulhatnak. Akár az emberek elmosódott arcát is képes „megjavítani” a Pixel a Fotók applikációban.
A Pixel 6-nak is volt különleges újítása ilyen téren, hiszen ott jelent meg először a Magic Eraser retusáló eszköz, ami eltünteti a felvételekről az oda nem illő részleteket. Meg tudja tisztítani a h tájat a háttérben sétáló turistákról, és így tovább. Most pedig úgy fest, hogy már tudni véljük, mi lehet majd a gépi tanulás által támogatott képalkotási funkciók sorában a Pixel 8 különleges képessége. Ez elhozhatja majd a bemozdult, elmosódott felvételek visszaállítását a videóknál is.
Nincs még kész a funkció, csak megjelent a hozzá tartozó menüpont a Google Fotók alkalmazás fejlesztés alatt álló verziójában. Ennek köszönhetően a videók valószínűleg kevésbé fognak remegni, nem fognak a részletek annyira elmosódni, a gyorsan mozgó tárgyak is élesebbek maradhatnak majd a felvételeken.
Kezdetben ez a fejlesztés kizárólag a Pixel 8 számára lehet majd elérhető, és attól függően, hogy milyen hardveres igényei vannak, elképzelhető, hogy korábbi készülékeken is lehet majd használni. És ezzel még nincs vége a hírnek, ugyanis arról is beszámolt a 9to5Google, hogy a videószerkesztés terén még egy plusz dolgot felfedeztek a fejlesztés alatt álló Fotók alkalmazásban.
Lesz már a videók szerkesztésénél egy felső réteg hozzáadási lehetőség. Az új „Overlays” lap a videók szerkesztésénél arra szolgál majd, hogy itt ki lehessen választani új effekteket, amikkel a mozgóképfelvételeket látványosabbá lehet majd tenni. Ez még szintén nincs kész, egyáltalán nem működik az applikációban, de azt már lehet látni, hogy milyen szűrők vannak benne.
Összesen 14 különböző effektust rejt az új „Overlays” fül a Fotók alkalmazásban. Tehát több mint egy tucat különböző opcióból lehet válogatni, és van itt egyebek mellett Chromatic, VHS és még Super 8 lehetőség is egyebek mellett. Nem tudni, hogy fognak ezek kinézni, de abból kiindulva, hogy a Google nagyon figyel arra, hogy a fotózás és videózás terén a Pixelek kiemelkedően jók legyenek, bízunk abban, hogy ezek tényleg nagyon látványosak lesznek, és nem fognak gagyi benyomást kelteni.
A Pixel 8 és 8 Pro kapcsán már az első hitelesnek tűnő renderképek is megjelentek, és valószínűleg a következő hónapokban még sok információ fog szárnya kapni a mobilok kapcsán. A bemutató csak szeptember végére vagy októberre várható, ha a Google nem szakít az eddigi hagyományokkal.