Videokártya piac: az Nvidia részesedése tovább nőtt

Úgy néz ki, mostanság a statisztikák időszakát éljük. Az elmúlt napokban már több érdekes statisztikáról is érkeztek hírek, most pedig egy újabbal bővül a sor: rövidesen kiderül, hogyan teljesítettek a gyártók az elmúlt év utolsó negyedévében a videokártya piacon.

Videokártya piac: az Nvidia részesedése tovább nőtt

A Jon Peddie Research munkatársainak legfrissebb elemzéséből kiderül, hogy az AMD és az Nvidia egymáshoz képest hogyan áll piaci részesedés tekintetében, valamint az is, hogy a többi gyártó összesen mekkora piaci részesedésen kénytelen osztozni.

Az előzetes adatok szerint a videokártyák piacán a szállítási mutatók estek a harmadik és a negyedik negyedév között: míg a harmadik negyedév folyamán még 17,2 millió darab videokártyát szállítottak le világszerte, addig a negyedik negyedév folyamán már 6,5%-kal kevesebbet, azaz csak 16,1 millió darabot. A 2010-es évhez képest a teljes árbevétel is esett, méghozzá 0,4%-kal, így a piac 14,9 milliárd dollárnyi teljes árbevételt könyvelhetett el. Az elemzők szerint az árbevétel-csökkenést egyrészt az okozza, hogy a szegmens vásárlókat vesztett, másrészt pedig az, hogy az átlagos eladási árak (AVG – Average Selling Prices) csökkentek.

Az Nvidia piaci részesedése a jelek szerint ugyan szépen növekedett, de a vállalat teljes árbevétele és profitja nem alakult valami fényesen – mint arról már egyik korábbi hírünkben beszámoltunk. Az előrejelzések szerint a jelenlegi negyedév eredményeivel sem fog majd büszkélkedni a gyártó. Ezzel egy időben az AMD GPU üzletága sem teljesít valami jól: az utolsó negyedév folyamán 5%-kal, éve szinten pedig10%-kal csökkentek a szállítási mutatók.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward