VIA-s nettopokkal készül a Shuttle

Bejelentette a tajvani gyártó, hogy két új, Via Nano CPU-alapú modellel bővíti hamarosan a PC-választékát, amelyeket június elején mutatnak be majd a Computex alkalmával.

VIA-s nettopokkal készül a Shuttle

Bejelentette a tajvani gyártó, hogy két új, Via Nano CPU-alapú modellel bővíti hamarosan a PC-választékát, amelyeket június elején mutatnak be majd a Computex alkalmával.

Az új gépek az XS92 és az XS92F névre hallgatnak. Egyiküket, az XS92-est az erőteljesebb, viszont ennek megfelelően többet is fogyasztó L-sorozatú processzorokkal szerelik fel, míg az XS92F-et a rendkívül energiahatékony U-sorozatú példányokkal.

L-sorozatúból konkrétan két egység áll rendelkezésre, név szerint az L2100-as és az L2200-as, 1,8 és 1,6GHz-es teljesítménnyel, 25 és 17W fogyasztással, míg U-sorozatúból 3db, amelyek mindössze 1 és 1,3GHz között ketyegnek, 5-8W fogyasztással.

Mindkét gép rendkívül kicsi lesz, sikeresen túlszárnyalva a Shuttle-től eddig megszokott tömörséget is, így még szűkebb helyekre lehet majd begyömöszölni őket. További részleteket egyelőre nem közöltek róluk (azon túl, hogy várhatóan valamikor júniusban kerülnek majd a boltokba), erre valószínűleg a Computex alkalmával kerítenek sort.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward