Veszteséggel zárta a harmadik negyedévet az AMD

Az Intel után végre az AMD is bejelentette harmadik negyedéves pénzügyi eredményeit, amelyek a riváliséval ellentétben sajnos nem alakultak valami fényesen. Az elmúlt negyedév folyamán az AMD 1,62 milliárd dolláros teljes árbevételt könyvelhetett el, amelyből 128 millió dollárnyi volt a működési bevétel és 118 millió dollár a veszteség értéke. Ez utóbbi részvényenként 0,17 dollár veszteséget jelent. Az árbevétel az előző negyedéves eredményhez képest az árbevétel csak kis mértékben emelkedett, viszont az elmúlt év azonos időszakával összehasonlítva 16%-kal jobb eredmény született. A működés bevétel az előző negyedéves 125 millió dolláros eredményhez képest szintén csak kis mértékben, mindössze 3 millió dollárral javult.

Veszteséggel zárta a harmadik negyedévet az AMD

Az Intel után végre az AMD is bejelentette harmadik negyedéves pénzügyi eredményeit, amelyek a riváliséval ellentétben sajnos nem alakultak valami fényesen. Az elmúlt negyedév folyamán az AMD 1,62 milliárd dolláros teljes árbevételt könyvelhetett el, amelyből 128 millió dollárnyi volt a működési bevétel és 118 millió dollár a veszteség értéke. Ez utóbbi részvényenként 0,17 dollár veszteséget jelent. Az árbevétel az előző negyedéves eredményhez képest csak kis mértékben emelkedett, viszont az elmúlt év azonos időszakával összehasonlítva 16%-kal jobb eredmény született. A működés bevétel az előző negyedéves 125 millió dolláros eredményhez képest szintén csak kis mértékben, mindössze 3 millió dollárral javult.

A várakozásoknál sajnos egyértelműen rosszabb eredmények születtek. A videokártya szegmens az előző negyedévhez képest 11%-kal gyengébben teljesített, de ha éves szinten vizsgáljuk a helyzetet, akkor 33%-os javulást láthatunk. A csökkenés mögött az áll, hogy a mobil grafikus processzorok szállítási mutatói csökkentek és az egységenkénti átlagár (ASP - Average Selling Price) alacsonyabb volt, mint az előző negyedévben.

Dirk Meyer a részvényeseknek tartott tájékoztatón elmondta, hogy az AMD által gyártott alkatrészek az elkövetkező évek folyamán egyre inkább feltűnhetnek majd az OEM tábla konfigurációkban, amelyek így ütőképes grafikai teljesítményt és fejlett videó lejátszással kapcsolatos képességeket kínálhatnak, ezáltal a cég első embere szerint vonzóbbak lehetnek a piacon a konkurensek megoldásainál. Az AMD szerver részlegének technológiai igazgatója, Donald Newell hangot adott azon véleményének, amely szerint hamarosan véget ér a processzormag-háború. Mr. Newell szerint ahogy a megahertz-háborúnak véget vetet a TDP korlát, úgy a magok számának növekedését is meg fogja állítani. Szerinte az évtized vége előtt nem sok esély van arra, hogy 128 darab processzormag elférjen egy szerverprocesszor méretű lapkán. Hogy ez így lesz-e, az majd idővel kiderül.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward