Vérfrissítésen esett át az Oppo Neo 5

A Neo 5s azonos paraméterű kijelzővel jön, mint a Neo 5, de a színfalak mögött sok minden megváltozott.

Vérfrissítésen esett át az Oppo Neo 5

Az Oppo múlt hónapban mutatta be a belépő Joy Plus okostelefont, most pedig a rangsorban követlenül fölé pozicionált Neo 5 újult meg. A Neo 5s megjelenésének nem kerített nagy feneket a vállalat, hivatalos bejelentés nem is történt, csak egyszerűen felbukkant az újdonság a cég honlapján.

Az apró "s" betűvel fémjelzett modell felnőttesebb testet öltött, mint az elődje. A friss okostelefon már nem csak az előlapján, hanem a hátoldalán is üveggel van lefedve, a kerete pedig fémből készült, tehát teljesen búcsút mondtak a dizájnerek a gyenge minőségű műanyagnak. Sokkal karcsúbb lett az új konstrukció mint az elődje, így ez már 131,9 x 65,5 x 8 milliméteres térfogattal büszkélkedhet. A Neo 5s egy 4,5 hüvelykes megjelenítővel lett ellátva, ami 218 PPI-s pixelsűrűséggel dolgozik. Az alacsony, 854 x 480-as felbontás valamelyest rányomja a bélyegét a képminőségre, de az IPS technológia próbálja majd kompenzálni az enyhe pixelességet. Az operációs rendszer szerepét az Android 4.4.2-es kiadása tölti be, ami az Oppo egyedileg feltupírozott Color OS 2.0.1 alapját adja. A cég számos egyedi alkalmazással toldotta meg a gyári KitKatet, és jó hír, hogy hamarosan egy nagyobb frissítésen is áteshet a Neo 5s, ami elhozhatja a Lollipopot. Hamarosan elkészül a Color OS 2.1.0i, ami már az Android 5.0-ra épül fel, és ahogy az az alábbiakban látható lesz, ez az eszköz 64 bites hardverre épül, így szinte biztosan megkaphatja a frissítést.

Az újdonságot a Snapdragon 410 termékcsaládba sorolt MSM8916 lapka fogja mozgásba lendíteni. Ez a Qualcomm chip egy Adreno 306 grafikus feldolgozó egységet, valamint négy Cortex-A53 processzormagot állít csatasorba – ez utóbbiak 1,2 GHz-es órajel elérésére lehetnek képesek, ha minden erejüket mozgósítaniuk kell. A rendszernek 1 GB-nyi memória áll a rendelkezésére, ami elegendő lesz az alapvető alkalmazások futtatására, így a chipet is figyelembe véve az átlagfelhasználók egy kellemes sebességgel operáló mobiltelefont kapnak kézhez, a rutinosabbak viszont hamar megtalálhatják a határait. A háttértár alapból 8 GB-os, és ha ez nem lenne elegendő – feltehetően sokaknak nem lesz az –, akkor könnyedén lehet bővíteni microSD hozzáadásával. A telefon kapcsolati képességeit nézve érdemes kiemelni a 4G LTE modem meglétét, ami akár 150 Mbps-os letöltési sebességet is biztosíthat, ha megfelelő infrastruktúra áll a rendelkezésére. Továbbá van még 802.11 a/b/g/n WLAN Wi-Fi Directtel, Bluetooth 4.0 modul, és persze az A-GPS modul sem hiányozhat a lajstromról. A Neo 5s azok számára is érdekes lehet, akik egyszerre több hálózati kártyát használnak, mivel az Oppo két SIM kezelésére is felkészítette a készüléket.

A főkamera 8 megapixeles felvételek készítését teszi lehetővé, a Pure Image 2.0+ technológiát használja, és sötétben is lehet rá számítani, hála a LED-es segédfénynek. A készülék előlapjára egy 2 MPixeles megoldás került, amivel azért már önarcképek is készíthető, de ennek még inkább a videóhívások bonyolítása a fő feladata. Videózáskor 720p-s támogatást nyújt mind az elülső, mind pedig a hátsó egység. A 135 grammos okostelefont egy 2000 mAh-s kapacitású akkumulátor kegyeire bízta az Oppo, ráadásul ez beépített, így a cseréjével érdemes lesz szakszervizhez fordulni. Az urakat egy sötétkék modellel várja a vállalat, a hölgyeknek pedig egy aranykeretes, fehér változatot szán.

Az Oppo Neo 5s néhány országban már meg is rendelhető, az ajánlott fogyasztói ára 160 euró.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward