Shop menü

VÉGRE ELÁSTA A CSATABÁRDOT A SONY ÉS AZ LG

A Sony és az LG között egy ideje dúl a háború, ugyanis a felek kölcsönösen vádolják egymást azzal, hogy egyikük megszegte a másik szabadalmait. Mind az LG, mind pedig a Sony bírósághoz fordult, hogy a jogsértéseket kellő szankcióval sújtsák a szervek és bizony olykor-olykor elég keményen keresztbe is tudtak tenni egymásnak a felek.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Végre elásta a csatabárdot a Sony és az LG

A Sony és az LG között egy ideje dúl a háború, ugyanis a felek kölcsönösen vádolják egymást azzal, hogy egyikük megszegte a másik szabadalmait. Mind az LG, mind pedig a Sony bírósághoz fordult, hogy a jogsértéseket kellő szankcióval sújtsák a szervek és bizony olykor-olykor elég keményen keresztbe is tudtak tenni egymásnak a felek.

A két fél több területen is vádolta egymást szabadalomsértéssel, ami nem csak az okostelefonok és a televíziók területére terjedt ki, hanem még a Blu-ray technológiát is érintette. A Sony az Amerikai Egyesült Államok területén elérte, hogy az LG Rumor Touch és néhány egyéb okostelefonját ne forgalmazhassa, cserébe az LG Hollandiában könyvelhetett el egy sikeres akciót, amelynek keretén belül ideiglenesen blokkolták a PlayStation 3-as játékkonzolok forgalmát, az ugyanis az LG álláspontja szerint megsérti a cég Blu-ray technológiához fűződő szabadalmait. Hogy miért került sor a pereskedésre? Nos, a források szerint az volt a háttérben, hogy a két fél nem tudta megújítani korábbi egyezményét, amely három éve járt le és amely lehetővé tette, hogy a felek kölcsönösen felhasználhassák egymás szabadalmait, legalábbis azokat, amelyekről korábban megállapodtak.

Most végre békét kötött az LG és a Sony, így mostantól nem indítanak újabb pereket és a régi vádakat is ejtették egymás ellen. A béke-megállapodás nem csak a pereskedés befejezését tartalmazza, hanem azt is, hogy a cégek friss keresztlicenc-szerződést kötnek egymással, amelynek keretén belül ismét hozzáférhetnek egymás technológiai szabadalmaihoz, persze nem mindenhez, csak a megállapodásban foglaltakhoz.

Úgy tűnik, hogy ez a csata mindkét fél számára kedvező végkifejlettel zárult. Most már csak az a kérdés: vajon a Samsung és az Apple mikor ássák már el a csatabárdot?

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére