Variációk egy témára: 24 colos Samsung kijelzők

Mai tesztünkben 24 colos Samsung monitorokat vettük elő, hogy lássuk, mit kaphatunk 50-65 ezer forint környékén, ha a koreai gyártó kínálatából akarunk választani.

Variációk egy témára: 24 colos Samsung kijelzők

1. Bevezető

Mai tesztünkben a különböző márkák versenyeztetése helyett a Samsung még frissnek mondható 24 colos monitorait vettük elő, hogy lássuk, mit kaphatunk 50-65 ezer forint környékén, ha elfogadható áron szeretnénk nagy monitort hazavinni a koreai gyártó kínálatából. Bár a P széria 50-es és 70-es kiadásaival már korábban megismerkedhettünk, a 24 inches változatok csak nemrég láttak napvilágot, ezért lecsaptunk rájuk, hogy teljesen lefedjük a szériát, továbbá bevettük még a tesztbe a B2430 típus L és H változatát is.

Galéria megnyitása

Amint ez a táblázatból is látszik, a monitorok 24 inch körüli átmérővel rendelkeznek, és áruk is nagyjából hasonló, a legolcsóbb és legdrágább különbsége sem haladja meg a 13 ezer forintot.

2. Samsung B2430L - Áttekintés

Samsung B2430L

Galéria megnyitása

Először lássuk a Samsung B2430 L jelölésű típust, vagyis az olcsóbb változatot. A monitor egy átlagos alap típusnak tűnik, de a menü azért tartogat némi meglepetést is számunkra.

Galéria megnyitása

A kijelző ránézésre semmi formai újdonságot nem tud felmutatni, a káva viszonylag csinos, elöl a szokásos lakkozott fekete színezés fogad minket, a hátlap viszont matt fényezésű. Ha nekiállunk megtapogatni a készüléket, akkor szembesülnünk kell a porra érzékeny felülettel és azzal, hogy a káva itt-ott recseg. Ez némileg lelombozott minket (jobb lett volna erősebb műanyagokat felhasználni), de az anyagminőség összességében így is megfelelő.

Galéria megnyitása

A menüvezérlő gombok a panel alján, középen kaptak helyet. Az érintőgombok kellően gyorsan reagálnak a nyomásra, ha a megfelelő ponton találjuk el őket, tehát egyáltalán nem rosszak, viszont háttérvilágítás híján sötétben igazi kihívás megtalálni a számunkra megfelelő funkciót. Ilyenkor lép elő a gyártó már jól ismert MagicTune szoftvere, mellyel kiválthatjuk az érintőgombokat és egérkattintással végezhetjük el a kép beállítását. A gyorsgombok azért még így is jól jöhetnek, a fényerőállítás egy gombbal előhívható, ezen kívül egy tetszőleges gomb van, melyre többek közt a képprofil váltás is beállítható. Az állapotjelző led a monitor használatakor alig látszik, ám pulzáló kék fénye készenlétnél már bántó, ezt sajnos nem lehet letiltani.

Galéria megnyitása

A kijelző ovális talpa könnyen összerakható, a jól megszokott csavarozós módszer vár minket. Az egyszerű állvány csak némi dönthetőséget enged meg (0 és 20 fok között), és az olyan extráktól, mint az elforgatás vagy porté mód el kell, hogy tekintsünk. A stabilitással viszont semmi gond, a panel szinte egyáltalán nem inog és a monitor eldőlni sem akar. A fix magasságot is rendben találtuk, ha lehetne, akkor sem változtatnánk rajta.

Galéria megnyitása

A matt fekete hátlap recés mintázata egy újdonság, úgy gondolhatták, hogy legalább itt változtatnak egy keveset, hogy ne legyen annyi egyforma monitor. A falra szerelés lehetősége adott (VESA 75 szabvány szerint), itt ezen kívül egyetlen említésre érdemes momentum maradt, mégpedig a szellőzőrács, mely remekül szolgál fogantyúként is. A video bemenetek környéke meglehetősen kopár, a hagyományos VGA csatlakozón kívül csak egy DVI bemenet látható. Egy 16:9-es monitortól már elvárható lenne a HDMI csatlakozó is. Az automatikus jelváltás letiltható, ezt a menüben AutoSource néven találjuk meg. Ha a bemenetek közt kapcsolgatunk, akkor feltűnhet, hogy a VGA bemenet beállításait (fényerő, kontraszt, szín) kapja meg a DVI bemenet is. Viszont amikor a digitális csatlakozót használjuk, lehetőségünk van AV módba kapcsolni, ahol az alaphelyzeti PC módtól eltérő képbeállításokat használhatunk (ez az AV mód, mely hasznos, amikor van egy HDMI bemenetünk is, ahová például konzolt csatlakoztatunk, így viszont felesleges). A kellékeknél sajnos nem voltak nagyvonalúak, mert a DVI kábelről már nekünk kell gondoskodni, a kevésbé fontos törlőkendőnek viszont most is sikerült helyet szorítani a dobozban.

Galéria megnyitása

3. Samsung B2430L - OSD és Képminőség

OSD

Galéria megnyitása

A képernyőmenü szürke színű, átlátható, jól tagolt rendszere van a monitorban, így nehéz bármit is félreérteni benne. A képprofilok a MagicBright menüpont alatt találhatók, melyek csak a fényerő és kontraszt értékeket módosítják, tehát semmi extrára ne számítsunk tőlük, egyedi beállításainkkal is elérhetjük a kívánt hatást. Huzamosabb időre gyenge fényereje miatt a Standard sémát javasoljuk, illetve ebből érdemes kiindulni, ha egyedi képbeállítást szeretnénk létrehozni (Custom). Megnyerőbb képe van a Game profilnak, melyet korrigálhatunk, ilyenkor felülírjuk a Custom profilunkat, érdemes tehát megjegyezni beállításainkat a művelet előtt. A korábbi Sports és Movie sémák helyett már csak egy Cinema profil található, ahol mindössze a fényerőn változtathatunk. Ezen kívül már csak a Dynamic Contrast maradt, mely nevéből adódóan a képi tartalom világosságának függvényében változtatja kontrasztértékét és fényerejét (ezeken tehát nem változtathatunk), de egyébként sem egy hasznos profil. Az előre beállított sémák jól jönnek, amikor gyorsan akarunk egy világosabb, megkapó képet beállítani, de sajnos azt kell, hogy mondjuk, sokkal jobban járunk, ha magunk állítjuk be a képet. A színhőmérséklet a gyári hideg, meleg, normál és egyéni közül választható ki. Mivel alaphelyzetben a képernyőnek semleges (nem kékes vagy vöröses) árnyalata van, az alaphelyzeti Normal sémát megfelelőnek találtuk. A menü extrái közt a régebbi hasznos funkciók mellett újdonságokat is találunk. A már megszokott kikapcsolás időzítőt és ColorEffect-et ismerjük. Utóbbi Grayscale, Green, Aqua, Sepia módjai fényképek megjelenítésénél lehetnek hasznunkra, ha unatkoznánk. A MagicColor színkezeléssel a kék és zöld alapszíneket tudjuk teltebbé varázsolni, de mesterkélt színeket okoz, ezért a valódi megjelenítést kedvelőknek nem ajánlott, a látványos extra inkább filmeknél jöhet jól. A PC/AV mode AV állásnál a képernyő közepét nagyítja fel számunkra, kissé homályos megjelenítés mellett, továbbá a PC módtól eltérő képbeállításokat (szín, fényerő, stb.) használhatunk. Az egyedi gyorsgomb (Customized Key) beállításánál a következők közül választhatunk: MagicBright (képprofil váltás), Image Size (képarány kezelés módja), és az újonnan bevezetett MagicAngle és MagicEco. A MagicAngle segítségével a panel látószögén javíthatunk aszerint, hogy milyen irányból szeretnénk nézni a monitort. Nagy csodára ne számítsunk, de tény, hogy amikor a panelt enyhén alulról vagyunk kénytelenek nézni, akkor jól jön a „Lead Back Mode 2” lehetőség, de cserébe felülről lesz borzasztóan fakó a kép. Ez egy kényszermegoldás, de néha azért hasznát vehetjük. A MagicEco inkább csak parasztvakítás, a fényerő értékét állíthatjuk be fixen 50, 75, 100%-os értékre. Az új funkciónak nem sok haszna van, hiszen ezt eddig is megtehettük, ha akartuk, viszont van a monitornak egy valóban környezetkímélő tulajdonsága is, ez pedig a készenléti fogyasztása, ami mindössze 0,3 W.

Képminőség

És most lássuk, milyen képminőségre számíthatunk a kijelzőtől. A bekapcsolást természetesen minden esetben a megfelelő kontrasztérték és fényerő beállításával kezdjük, a monitor eme értékei pedig széles skálán mozognak. A magas fényerőnek köszönhetően a monitor olvashatóságával erős napsütésnél sem lesz gondunk. A kijelző a szürke árnyalatait is képes viszonylag jól elkülöníteni egymástól, bár a legsötétebb szürkeárnyalat már beleolvadt a teljes feketébe. A monitor színvilága egészen jó, a színek megfelelően teltek és a szürkeátmeneti gradiensen is csak kevés sávosodás látható (ez főként monokróm megjelenítésnél lehet fontos, például amikor Mirror’s Edge-ben a kamion belsejében várakozunk és minden zöld színben pompázik).

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A monitor a legnagyobb felbontásán tökéletesen alkalmas szövegolvasásra, a betűk éppen annyira élesek, amennyire ezt elvárjuk egy DVI bemenettől. Ha inkább a jó öreg analóg (VGA) csatlakozást választjuk, akkor sem kell drasztikus minőségromlástól tartani, a köztük látható különbség alig észrevehető, de érdemes inkább a digitális bemenetet választani. Ami a skálázási képességét illeti, azt kell mondjuk, hogy az alacsony felbontások nem éppen a kijelző kedvencei. A monitor még az 1280*720-as felbontásban is gyengélkedik, ahol a legtöbb 16:9-es monitornak szép képe van, ezért sajnos a natív felbontáson kívül nem nagyon van alternatíva, ha éles képpel szeretnénk játszani. Képarány kezelése viszont nagyon jó, az összes felbontást a helyén kezeli, akár 5:4, 4:3 vagy 16:10-es képarányról van szó.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A monitor bár mentes a látható bevilágításoktól, némi foltosodás azért észrevehető a homogén fekete képernyőn. Szerencsére a jelenség csak akkor látható, amikor kifejezetten ezt keressük, használat közben (filmnézéskor, játékoknál vagy munkánál) ebből semmit sem veszünk észre. A fekete mélysége sem rossz, a filmek sötétebb jelenetei is viszonylag jól láthatóak maradnak (már amennyire ez egy TN paneltől lehetséges). Filmnézéskor a szűk keresztmetszetet inkább a panel betekintési szögei jelentik, ezek lehetnének jobbak. A kontrasztcsökkenés és színtorzulás főként függőleges irányban látható, sőt még a panel vízszintes betekintése is gyengébb, mint vártuk. Ennél az asztali monitorok már jobbak szoktak lenni, a B2430L ilyen tekintetben egy átlagos notebook kijelzőhöz hasonlít. Még jó, hogy ezen némileg segíteni tud a MagicAngle, de ez sajnos egy kompromisszumos megoldás, ugyanis az egyik irány láthatóságának javítása a másik irány romlásához vezet. A monitor utánhúzása átlagosnak bizonyult az 5ms-os gyorsítás nélküli panelek közt, ami azt jelenti, hogy tudunk vele játszani, de az igényesebbek keressenek ennél jobbat. Gyors mozgásnál némi elmosódás látható, de valószínűleg legtöbbünket ez nem fog eltántorítani a játéktól, részben azért is, mert a monitor bemeneti késése nem számottevő (de azért van neki egy kicsi).

Galéria megnyitása

 

4. Samsung B2430H - Áttekintés

Samsung B2430H

Galéria megnyitása

Most pedig lássuk a monitor H változatát, mely specifikációja alapján mindössze egy plusz HDMI bemenetet kapott az L kiadáshoz képest, mi viszont a 13 ezer forintos felárért cserébe abban reménykedünk, hogy a különbség a kép minőségén is meglátszik majd.

Galéria megnyitása

A monitor küllemre teljesen megegyezik a butább változattal, a fényes fekete káva továbbra is gyűjti a port, de formailag semmi kifogásunk ellene, amikor épp tiszta. Az anyagminőség gyengeségén ezúttal nem tudunk szó nélkül elmenni, a káva mozgatása közben megfigyeltük, hogy a recsegésen felül a panel még hajlamos a helyéről is elmozdulni. Ez nemcsak a vékony műanyagoknak, hanem az összeszerelés lazaságának is betudható, de mi hiszünk abban, hogy csak egyedi esetről van szó.

Galéria megnyitása

A menüvezérlő gombok ezúttal is remekül szolgálnak, érintésre rendkívül gyorsan reagálnak, viszont megvilágítás híján ezeket csak nappal lehet igazán jól használni. A telepítő lemez és a leírások valamilyen oknál fogva kimaradtak a csomagból, de a gyártó weblapjáról letöltött MagicTune-nal is sikerült életre kelteni a szoftveres menüvezérlést. Ennek köszönhetően szürkületnél is könnyen elvégezhetők a kép beállításai, de az érintő gyorsgombok még így is jól jöhetnek. Sajnos innen a fényerőállítás hiányzik HDMI bemenet esetén, helyette egy hangerőszabályzó sáv ugrik elő (ezzel az audio sávjának fejhallgató kimenetét állítgathatjuk), ezen kívül egy tetszőleges gomb van, melyre a menüben felsorolt lehetőségek közül választhatunk egyet. Az állapotjelző led kék fénye használat közben alig látszik, ám a készenléti pulzálás már zavaró lehet, letiltani nem lehet.

Galéria megnyitása

A kijelző egyszerű állványa a hétköznapi feladatokhoz megfelel (0 és 20 fok között dönthető meg), a különleges képességek viszont hiányoznak (elforgatás, porté mód). A monitor stabilitása egészen jó, a panel szinte egyáltalán nem inog. A magasság sem állítható be, de szerencsére ezt jól eltalálták, ezért nem is akartunk volna rajta változtatni.

Galéria megnyitása

A matt fekete hátlapon ezúttal is megtaláljuk a felfüggesztési lyukakat, fali konzolra a VESA 75 szabvány szerint tehetjük fel a monitort. A video bemenetek tárzára immáron szélesebb, a kijelzőn a jó öreg VGA csatlakozón kívül már nemcsak a DVI, hanem a HDMI bemenet is megtalálható. Az automatikus jelváltás letiltható, amit a menüben tehetünk meg. A bemenetek ugyanazon a képbeállításokon kell, hogy osztozzanak, viszont jó tudni, hogy a digitális bemeneteken a PC/AV mód átkapcsolásával eltérő képbeállításokat is használhatunk (tehát PC módban és AV módban pl. más színeket és fényerő beállítást alkalmazhatunk). A kellékeknél a DVI kábelt is megtaláltuk, és természetesen az elmaradhatatlan törlőkendőnek is helyet szorítottak a csomagban.

Galéria megnyitása

5. Samsung B2430H - OSD és Képminőség

OSD

Galéria megnyitása

A kijelző menürendszere teljes egészében megegyezik az L változat menüjével, ezért ismétlés helyett lépjünk tovább a képminőségre.

Képminőség

A monitor bemelegítése után nekiestünk a képminőség vizsgálatának. A kijelző magas fényerejének köszönhetően az olvashatósággal napsütésnél sem volt gond, a nem kifejezetten alacsony 45W-os fogyasztása miatt ez fura is lenne (bár a többi monitor is hasonlóan fogyaszt). A monitor a kontrasztskála világos árnyalatait szépen elkülöníti, és a sötétek közül is csak a legutolsót (legsötétebbet) nem képes megjeleníteni, ami még nem nagy tragédia, a monitor így is kontrasztos képpel büszkélkedhet. Ha fényképek megtekintésére vagy filmnézésre kerül sor, akkor fontos, hogy a színek megfelelően teltek legyenek, szerencsére a kijelzőnek ilyen tekintetben sincs miért szégyenkeznie. A színátmeneti gradienseken azért már némi sávosodás is látható, de a használatban ez nem fog különösebb gondot okozni nekünk (TN monitornál ez természetes).

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A monitor natív felbontásán a HDMI és DVI bemenetén szép éles képpel rendelkezik, hosszútávon sem volt fárasztó a szövegolvasás. A VGA bemenet csak kicsivel bizonyult gyengébbnek, de természetesen most is jobban járunk a digitális csatlakozókkal. Az alacsonyabb felbontásokat nem kedveli a monitor, de legalább az 1280*720-as képméret szép volt, amikor valamelyik digitális bemenetet használtuk, ezt akár játékra is elővehetjük. A monitor képarány kezelése remek, az összes felbontást a helyén kezeli, akár 5:4, 4:3 vagy 16:10-es képarányról van szó.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A monitor háttérvilágítása szemből homogén, csak oldalról nézve jönnek elő a nagyon halvány bevilágítások, de ezek szinte észrevehetetlenek, így a filmnézésre sincsenek hatással. A fekete mélysége sem rossz, a filmek legsötétebb jelenetei is egészen jól láthatóak maradnak. A probléma ezúttal is a panel közepesen jó betekintési szögeivel adódott, ez a monitor gyenge pontja, ugyanis a kontrasztcsökkenés és színtorzulás nemcsak függőleges, hanem vízszintes irányban is jól látható. A már korábban ismertetett MagicAngle lehetőséggel a látószöget egyik irányból némileg feljavíthatjuk, de sajnos ez kompromisszumos megoldás, ugyanis a másik irányból romlik a kép. A monitor utánhúzása nem vészes, sebessége az 5ms-os gyorsítás nélküli paneleknek felel meg, ami annyit jelent, hogy játszani is tudunk vele. Az elmosódás gyors mozgásoknál nem számottevő, ahogy a bemeneti késés sem, így ez valószínűleg nem fog minket eltántorítani a játéktól, de az igényesebbek ennél már jobbat is találhatnak.

Sajnos sejtésünk nem igazolódott be és a B2430H változat képminőség szempontjából ugyanúgy teljesített, mint az olcsóbbik B2430L típus (azonos panel van bennük), ezért kérdéses, hogy egyáltalán van-e létjogosultsága a HDMI kapuval ellátott változatnak (ha a különbség 3-4 ezer forint lenne, akkor igen).

Galéria megnyitása

6. Samsung P2450H - Áttekintés

Samsung P2450H

Galéria megnyitása

Következő tesztalanyunk a P2450H, különlegessége, hogy válaszidő-gyorsítással és egy HDMI bemenettel is ellátták.

Galéria megnyitása

A monitor vöröses-fekete színű, néhol átlátszó műanyagai nagyfokú eleganciát kölcsönöznek neki. A kijelző igen szép látványt nyújt, de gyűjti az ujjlenyomatokat. A szép küllem viszont csak szemből az igazi, a szériára jellemző kissé bumfordi, szögletes látványvilág oldalról és hátulról már kiábrándító lehet. A felhasznált műanyagok dicséretet érdemelnek, a panel döntögetése csendben történik és a káva vastagsága is jó minőségérzetet keltett bennünk.

Galéria megnyitása

A kijelző érintőgombjai amellett, hogy látványelemnek kitűnőek, még praktikusak is. Az érintésre fokozatosan megjelenő piktogramok vörös színben pompáznak, melyek nappal és szürkületnél is segítenek a tájékozódásban. Gyorsgombokat is kapunk (egyedi gomb és hangerőszabályzás), a fényerő beállítását viszont hiányoltuk. Bár az érintőfelület lehetne némileg érzékenyebb, kis gyakorlással hamar meg lehet szokni. Akinek viszont ez nem tetszik, annak jó hír, hogy a szoftveres menükezelés is elérhető, a képbeállításokat tehát minden helyzetben könnyen elvégezhetjük. Az állapotjelző led egy kis piros pötty, viszonylag gyenge fénye egyáltalán nem vonja el figyelmünket és készenlétnél sem zavaró.

Galéria megnyitása

A monitor állványa a szokásos ovális alakú talpat kapta meg (a gyártó ilyen téren nem túl változatos), ami kicsit könnyűnek tűnt a készülék súlyához képest, ugyanis nagyobb mozdulatokra a kijelző hajlamos kibilleni a helyéről. Az állvány csupán egyszerű lehetőségekkel kecsegtet minket, az olyan különlegességek, mint a talp körüli elforgatás vagy porté mód nem állnak a rendelkezésünkre. A panel megdöntése elegendő (ezt nagyjából 0 és 20 fok között tehetjük meg), viszont a fix magasságú állvány nekünk kicsit alacsonynak tűnt.

Galéria megnyitása

A fényes hátlap közepén megtaláljuk a VESA 100 szabványú lyukakat fali konzolhoz, ezen kívül csak egy szellőzőrács látható, mely ezúttal is jól szolgálatot tehet fogantyúként. A csatlakozóknál kellően nagy a választék, a VGA és DVI bemenetek mellett a HDMI is megtalálható, továbbá az audio sáv kivezetésére kapunk egy analóg (3,5mm) és egy optikai digitális csatlakozót is. A video bemenetek azonos képbeállításokon osztoznak, azonban ha a digitális bemeneteken átkapcsolunk AV módba, akkor eltérő képbeállításokat is használhatunk. A bemenetek közti automatikus váltás letiltható, ezzel elkerülve az idegeskedést két PC használatakor. A monitorhoz a szokásos törlőkendő mellé a DVI kábelt is felár nélkül megkapjuk.

Galéria megnyitása

7. Samsung P2450H - OSD és Képminőség

OSD

Galéria megnyitása

A képernyőmenü küllemre megegyezik a B sorozat menüjével, ám tartalmilag annak elődje található a monitorban. A MagicBright profilok közti különbség nem igazán erőteljes, a sémák a fényerő és kontraszt értékékek variálásával érik el a kívánt hatást. Huzamosabb időre gyenge fényerejük miatt az Internet és Text módok javasoltak, megnyerőbb képet a Game, Sports, és Movie profilokban nyerhetünk, a Dynamic Contrast pedig csak egy felesleges extra, amit valószínűleg csak egyszer veszünk elő, hogy kipróbáljuk. A menü extrái közt találjuk meg a MagicColor színkezelést, mellyel a kék és zöld alapszíneket tudjuk teltebbé varázsolni, de a ColorEffect sem maradhatott ki, melynek Grayscale, Green, Aqua, Sepia módjai fényképek megjelenítésénél lehetnek hasznunkra. A képernyőmenü olyan további extrákkal szórakoztat minket, mint a szabályozható (vagy kikapcsolható) piktogramok és led, automatikus bemeneti video jelválasztás kikapcsolása (ami bizony hasznos tud lenni), Customized Key (egyéni gyorsgomb) és PC/AV mode, mely AV állásában a képernyő közepét nagyítja fel számunkra, továbbá a PC módtól eltérő képbeállításokat használhatunk.

Képminőség

A kijelző fényerejével soha nem lesz gond, ilyen tekintetben bőven van tartaléka, továbbá kontrasztja is viszonylag jó, csupán a legsötétebb szürkeárnyalatot nem tudja megjeleníteni a skálán. A monitor színvilága is dicséretet érdemel, olyan jó, mintha a készülék nem is az 50-es szériához tartozna. A MagicColor színkezelés tehát felesleges, hiszen a színek már alaphelyzetben is kellően élénkek, így nincs szükségünk a mesterkélt kiemelésekre. A szürkeátmeneti gradiens sávosodása viszont egy észrevehető jelenség, de a kép még ezzel együtt is élvezhető marad.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A HDMI bemenet a kijelző legnagyobb felbontásán is kissé homályos, annak ellenére, hogy a driveres beállításaink is megfelelők voltak (nem használtunk kicsinyítést). Sajnos a DVI csatlakozón sem tökéletes a kép, egy digitális bemenettől ennél többet várunk, ezt a szintet még a VGA bement is hozta. Az élesség még így sem vészesen rossz, de a digitális bemeneteken ennél élesebb szövegjelenítéshez vagyunk szokva. A monitor interpolációs képessége sem kifejezetten jó, az alacsonyabb felbontások homályossága inkább csak megfelelő. Még az 1280*720 és az 1024*768 képméretek bizonyultak a legjobbnak, ezeket bátran elővehetjük játékra, de a többi inkább csak dísznek jó, ugyanis ennél egy videokártya szebb skálázásra képes. A monitor képarány kezelése viszont szokás szerint remek, az összes felbontást a helyén kezeli, akár 5:4, 4:3 vagy 16:10-es képarányról van szó.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Úgy látszik a széria 24 inches változatánál jobban odafigyeltek a háttérvilágításra, a kijelző fekete képernyője már viszonylag egyenletes (annak ellenére, hogy továbbra is CCFL). A képszéleken nem látható bevilágítás, egyedül alul vettünk észre némi foltosodást, de ebből filmek alatt és munka közben sem fogunk észrevenni semmit. Nem jártak ennyire jól a betekintési szögek, a panel láthatósága csak egy személynek lesz megfelelő, ugyanis függőlegesen és oldalról is számolnunk kell a nagymértékű kontrasztcsökkenéssel és némi színtorzulással is. Szemből nagyon szép a kép, ezért egy személynek valóban nem kell aggódnia a színek miatt, azonban a mellettünk ülők már panaszkodhatnak kicsit. Ahogy említettük, a monitor válaszidő-gyorsítással is rendelkezik, mely három fokozatban szabályozható (Normal, Faster, Fastest). Ez meg is látszik rajta, a túlvezérlés nélküli 5ms-os változatoknál észrevehetően gyorsabb a panel, de láttunk már ennél fürgébb megoldásokat is. Érdekes, hogy míg a széria kisebb tagjainál már Faster beállításnál is láthattunk sárgás utánhúzást, addig a 24 colos változatnál Fastest módban sincsenek ehhez hasonló zavaró mellékhatások, így tehát nyugodtan használhatjuk az intenzívebb gyorsítást is. Úgy látszik ezúttal a gyártó odafigyelt, nehogy túlzásba vigye a gyorsítást és inkább a szép megjelenítésre fektette a hangsúlyt, így próbálta meg elérni a legkisebb válaszidőt.

Galéria megnyitása

8. Samsung P2470H - Áttekintés

Samsung P2470H

Galéria megnyitása

Végezetül a 70 széria 24 colos változatát üzemeltük be. A monitor szintén rendelkezik válaszidő-gyorsítással, és ahogy ez egy 16:9-es kijelzőtől illik, megkapta a HDMI bemenetet is.

Galéria megnyitása

A monitor külleme rendkívül megnyerő. A gyártó számos formás kijelzőt tervezett már eddig is, de véleményünk szerint ez a széria viszi el a pálmát. A fényes káva fekete színű lakkozásához átlátszó keret tartozik, az összehatás nagyon elegáns, igaz, a szennyeződésre is legalább ennyire kényes. A rendkívül vékony kialakítást úgy sikerült elérni, hogy a monitor külső tápegységet használ. A felhasznált anyagok egészen jók, a káva kellően vastag ahhoz, hogy jól összerakottnak érezzük a készüléket, bár a talp felől némi nyikorgás is hallható az érintőgombok nyomkodása közben.

Galéria megnyitása

A monitor képbeállítása menükezelő szoftverrel is elvégezhető, ám erre a feladatra a panel jobb oldalán, alul található érintőgombok is megfelelőek lehetnek. Bár használat közben szükség van némi odafigyelésre, hogy érintésre jól reagáljanak, a monitor még így is egy viszonylag jól használható vezérlést kapott. A piktogramok ezúttal vörös színben jelennek meg (a 22 és 23 colos változatoknál még fehér volt), az egymás után előbukkanó feliratok pedig egy nagyon szép látványelem. A gyorsgombok is elérhetőek (egyedi gomb és hangerőszabályzás), a fényerő beállítását viszont ennél a típusnál is hiányoltuk. Az állapotjelző led ezúttal is csak egy piros pötty, jelenléte nem zavaró.

Galéria megnyitása

A monitor állványa nem sokban különbözik a gyártó többi modelljétől, csupán a nyak végződése egyedi. Az egyszerű szerkezet az alapvető döntögetési tartományon kívül (-2 és 18 fok) mást nem tud felmutatni, viszont ez legalább egy jól használható tartomány, amelynek beállítása sem okoz különösebb erőfeszítést. A stabilitás azonban elkeserítő, döntögetés közben a panel minden irányban erősen hajlamos az inogásra, erősebb lökésre pedig akár az egész monitort leverhetjük az asztalról (velünk ez nem történt meg). Ez a nyak gyenge rögzítéséből adódik, ami ezúttal nagyon lazára sikerült, reméljük, hogy ismét csak egyedi esetről van szó és nem minden példány ilyen.

Galéria megnyitása

A kijelző hátulját megvizsgálva látható, hogy a fali konzolokhoz szükséges felfüggesztési lyukak lemaradtak. A makulátlan hátlap szép látványt nyújt, látszik, hogy a monitort csak és kizárólag asztali használatra tervezték, az elsődleges szempont inkább az elegancia volt, mint a praktikum. A monitor egyik érdekessége, hogy csak digitális bemenetei vannak. Míg a korábbi 22 és 23 colos változatokat csak DVI bemenettel látták el, addig a P2470H már HDMI csatlakozóval is rendelkezik (erre utal a H betű). Találunk továbbá egy analóg dugaszt is, ahová például fejhallgatót csatlakoztathatunk (itt a HDMI bemenet audio sávja szólal meg). A gyártó jó szokása szerint az automatikus jelváltás letiltható, a bemeneteken pedig egy kapcsolással különböző képbeállításokat is alkalmazhatunk (PC/AV mode), viszont a változás mindkét bemenetre hatással van. Felmerül a kérdés, hogyan csatlakoztatunk a monitorhoz például egy notebookot, ha az csak analóg kimenettel rendelkezik? A dobozban találunk egy VGA-DVI átalakítót, így már meg is válaszoltuk a kérdést, ám a rendes csatlakozáshoz jól jött volna egy digitális kábel (HDMI vagy DVI), ezt viszont kispórolták a csomagból. Helyette kapunk egy kábelkötegelőt és a szokásos törlőkendő is megtalálható a dobozban.

Galéria megnyitása

9. Samsung P2470H - OSD és Képminőség

OSD

Galéria megnyitása

A kijelző menürendszere hajszálra megegyezik a P2450H menüjével, ezért ahelyett, hogy ezt még egyszer leírnánk, lássuk a monitor képminőségét.

Képminőség

Ami a monitor fényerejét illeti, szerencsére nincs miért szégyenkeznie, tartaléka a fényesebb nyári napokhoz is elegendő lesz. A szürkeátmeneti skála elemei közül a világosabbak szépen látszanak, azonban a sötétebbek már gondot okoznak a kijelzőnek (nem különíthetők el a monitor legsötétebb szürkeárnyalatától), ezért kontrasztja csak közepes. A kijelző színvilága viszont nagyon jó, de hozzá kell tennünk, hogy a színátmeneti gradienseken már a sávosodás is jól látható.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A monitor legnagyobb felbontásán mindkét bemenetén szép éles a szövegmegjelenítés, viszont ezt könnyű teljesíteni, úgy, hogy a kijelzőnek csak digitális bemenetei vannak. Az alacsonyabb felbontások képe viszonylag emészthető, a fontosabb képméretek, mint az 1280*720 (sebességnövelés céljából) és 1280*1024 (régebbi játékok miatt) pedig egészen szépek, ennyi homályossággal még el lehet játszogatni. A monitornak a képarány kezeléssel sem adódott gondja, az 5:4, 4:3 és 16:10-es arányokat meg tudta különböztetni egymástól, és az ezeknek megfelelő felbontásokat képes volt torzítás nélkül megjeleníteni.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Ami a kijelző háttérvilágítását illeti, CCFL technológiáját meghazudtolva a fekete képernyőt viszonylag homogén módon képes megjeleníteni. Ha hibát akarunk keresni, akkor teljes sötétségben alulról nagyon halványan láthatunk némi bevilágítást, de ebből filmek alatt semmit sem fogunk észrevenni, tehát nincs miért aggódni. A panel látószögei viszont lehetnének jobbak, 24 colon már ennél többet várunk el. A függőleges betekintési szögek csak átlagosak (felülről durva kontrasztcsökkenés, alulról színtorzulás látható), de az oldalsó láthatóság is lehetne jobb, ilyenkor a kép némileg elsárgul. Ez egy személynek nem okozhat gondot, hiszen aligha mozdítjuk el fejünket annyira, hogy ebből bármit is észrevegyünk, azonban az oldalt ülők már nem ugyanazt fogják látni (igaz, a kép még ilyenkor is olvasható marad). A monitor filmnézésre tehát leginkább egy személynek ajánlott, a kép éles, a színek szépek, azt viszont sajnáltuk, hogy fekete mélysége nem a legjobb, ami a sötét jeleneteknél hátrány. A monitor válaszidő-gyorsítással is rendelkezik. Itt is ugyanarról tudunk beszámolni, mint két oldallal korábban, egy nem különleges, de azért egészen jó gyorsítással gazdálkodhatunk, mely mentes a zavaró mellékhatásoktól. A három fokozat közül bátran használhatjuk a leggyorsabbat (Normal, Faster, Fastest), ugyanis csak az előnyöket élvezzük, ezért nem érdemes kikapcsolni, továbbá még egy plusz pont a kijelzőnek, hogy bemeneti késése is kicsi.

Galéria megnyitása

10. Értékelés

Samsung B2430L

Galéria megnyitása

A B2430L egyetlen komolyabb hátránya a látószöge. Valószínűleg ezt már a gyártáskor tudhatták, ezért került bele a MagicAngle látószögjavító lehetőség, de ahogy említettük, ez csak egy kompromisszumos megoldás, hiszen csak egyik irányból képes feljavítani a láthatóságot, miközben az ellentétes irányból romlik. A közepes betekintési miatt a monitor igazán csak egy személynek ajánlott, de annak viszont megfelelő lesz a viszonylag szép színek és jó háttérvilágítás miatt. Játékra szintén egy erős kompromisszummal kell számolni, ugyanis a monitor homályosan jeleníti meg az alacsony felbontásokat, és ahhoz, hogy a kijelző legnagyobb felbontásán tudjunk játszani, izmos VGA-ra van szükségünk. A kijelző válaszidejével viszont ki lehet békülni, az enyhe elmosódás kibírható, és a bemeneti késés sem vészesen nagy. Azt kell mondjuk, a monitor árából nagyjából erre lehetett következtetni, 51 ezer forintért egy minden területen használható (de nem kiváló) monitort kapunk, melyhez a 3 napos pixelhiba garancia is jár (ahogy az összes Samsung monitorhoz), de azért a HDMI bemenet hiányát egy kicsit sajnáltuk.

Samsung B2430H

Galéria megnyitása

Várakozásainkkal ellentétben a B2430H változat képminőségre csak alig jobb, mint az olcsóbb B2430L típus, így kénytelenek voltunk elkönyvelni, hogy a 13 ezer forintos felárat mindössze egy HDMI kapuért és egy DVI kábelért kell kifizetnünk (a 3 napos pixelhiba garancia itt is jár), ennek függvényében mi inkább a HDMI nélküli változatot ajánljuk.

Samsung P2450H

Galéria megnyitása

A P2450H értékelésénél kicsit nehéz helyzetben vagyunk, hiszen kinek ajánlható egy olyan monitor, amelynek digitális bemenetein sem tökéletes a szövegmegjelenítés? Nos, a helyzet azért nem ennyire rossz, ugyanis a + értékelés is megfelelő, ha nem vagyunk sasszeműek. A Samsung P2450H főként játékosoknak lesz jó választás, azonban tudni kell, hogy a készülék interpolációja nem az igazi, ezért csak natívon lesz éles a kép. Esetleg e célból a kisebb HD felbontást (1280*720) érdemes még elővenni. A filmek is élvezhetőek, köszönhetően a szép színeknek és a viszonylag homogén háttérvilágításnak, de csak ha egyedül mozizunk, a társaság többi tagjának már minőségbeli kifogásai lehetnek a panel látószögei miatt. Tetszett a látványos menüvezérlés és az, hogy a HDMI csatlakozónak két audio kimenete van, ráadásul egyikük digitális optikai. Az 59 ezer forintos vételárba a 3 napos pixelhiba garancia és egy DVI kábel is belefért, így nem tűnik rossz vételnek, azoknak, akik elsősorban játékra keresnek monitort.

Samsung P2470H

Galéria megnyitása

A Samsung P2470H típusa szintén egy játékos kijelző, melyre a dizájnmonitor jelzőt is nyugodtan rásüthetjük. Bár sebességre egyformák, ha elsősorban játékra keresünk monitort, akkor a P2450H és P2470H közül inkább utóbbit választanánk. Amellett, hogy végre a digitális bemenetek olyan élesek, amilyennek lenniük kell, még a gyakrabban használt alacsony felbontások is szépek, ez pedig egy játékmonitornál fontos szempont, hiszen nem mindig tudunk majd 1920*1080-ban játszani. A filmrajongókat viszont el kell, hogy keserítsük, a mai felhozatalból ugyanis egyik készüléket sem tudjuk jó szívvel ajánlani, ha társaságban akarunk mozizni. Egy személynek még ez is elegendő, hiszen szemből nézve teltek a színek és a háttérvilágítás is homogén, így aki nem tervez körbeülős filmnézést, annak ez is megfelel majd. A HDMI bemenetnek örültünk (ez korábban nem volt a 70-es széria sajátja), így a monitor már két bemenettel gazdálkodik, a digitális kábel hiányát viszont nem tudjuk elnézni neki. A 64 ezer forintos vételárért végre egy egészen tűrhető monitort kapunk, melybe a 3 napos pixelhiba garancia is belefért, de tény, hogy hasonló áron léteznek ennél ütőképesebb kijelzők is.

A mai felhozatalból tehát a P2470H típust tartjuk a legéletképesebb készüléknek (főleg a tv tuneres HD változatot, ami csak 6 ezer forinttal drágább), de 51 ezer forintért érdekes alternatíva lehet a B2430H is. Ha nem ragaszkodunk a Samsung kijelzőihez, akkor az LG W2363W típusát ajánljuk, mely kifejezetten játékra született és filmekhez is ugyanilyen jó választás (igaz, csak 23 colos, de 58 ezer forintjával bőven belefér a közép ársávba, miközben nagyon szép képe van). Ha bízunk a jó szerencsében és eltekintünk a 3 napos pixelhiba garanciától (ami a koreai gyártók kiváltsága), akkor kihagyhatatlan vétel az AOC 2436Vwa, mely 45 ezer forintért remek ár/érték mutatóval rendelkezik. Ha a 24 colos kategóriában maradunk, akkor némi kompromisszummal ugyan, de jól járhatunk még a BenQ E2420HD, V2400Eco és G2411HDA kijelzőivel, melyek 60, 56, illetve 41 ezer forintért kelletik magukat.

Samsung B2430L: [link target="_blank" href="/webshop/product/samsung_b2430l/141431"]Vásárlás[bold]

[/bold][/link]Samsung B2430H: Vásárlás

Samsung P2450H: Vásárlás

Samsung P2470H: Vásárlás

A monitorokért köszönettel tartozunk a Cédrus Kft-nek és a Samsung Magyarországnak!

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap