Változatlan dizájnnal, de érezhető előrelépést jelent a Razer Phone 2

Megérkezett a Razer második okostelefonja, ami változatlan köntösben tálal sokkal jobb hardvert.

Változatlan dizájnnal, de érezhető előrelépést jelent a Razer Phone 2

A Razer tavaly mutatta be az első okostelefonját, amit kifejezetten a játékos közönségnek szánt. A Razer Phone nem lett kirobbanóan népszerű, de ez nem vette el a vállalat kedvét attól, hogy elkészítse a mobilból a második felvonást. Az újdonság jó lehetőségeket biztosít, és bár nagyvonalakban maradt a ház kialakítása a régiben, szinte minden másban sikerült előre lépnie.

A kijelző továbbra is 5,7 hüvelykes és 1440p-s, de szebb színekkel és magasabb fényerővel szolgál majd a továbbfejlesztett UltraMotion panel, ami ezúttal is 120 Hz-es megjelenítésre képes. Ez a mobil már 645 nittel képes ragyogni, így közvetlen napsütésben is jól lehet majd látni a kijelző tartalmát, és van már HDR10 támogatás is azon túl, hogy a DCI-P3 színteret csaknem teljesen képes lefedni (98,4%). Az IGZO technológiás egységnek a védelméről Gorilla Glass 5 üveg gondoskodik. Az eszköz az Android 8.1 operációs rendszerrel kerül elő a dobozából, de a Razer ígéretet tett arra, hogy gondoskodni fog az Android Pie frissítésről, szóval a jövőben meg fogja kapni az újabb alapokat. A masinán egyébként a Nova Launcher Prime Razer Edition grafikus felület fogadja az érdeklődőket, ami a lehető legjobb tempó elérésére lett hangolva, és tartozik hozzá egy témabolt, ahol különböző játékokhoz vannak egyedi témák (pl. Titan Assault, Tekken, Arena of Valor).

Galéria megnyitása

A Razer Phone 2 előlapi kamerája 8 megapixeles felvételek megörökítésére képes és Full HD (60 FPS) minőséget támogat a videocsevegések alkalmára. A szelfikamera egy F/2.0-s lencserendszerrel lett felvértezve. A mobil hátoldalára egy duálkamera került, amit kettő darab 12 megapixeles egység alkot. Az elsődleges kamera szerepét a vállalat a Sony IMX363 szenzorra épülő megoldásra osztotta, ami támogatja a fáziseltérésen alapuló AF eljárást, a lencserendszerét pedig optikai stabilizátor és F/1.75-ös rekesznyílás jellemzi. A társkamera a Sony IMX351 érzékelőt használja, ezzel zoomolni lehet és F/2.6-os az apertúrája. A Razer Phone 2 lehetőséget biztosít az Ultra HD minőségű mozgóképfelvételek megörökítésére akár másodpercenként 60 képkockás sebesség mellett, 1080p-ben pedig 120 FPS-es tempóra képes. A gépezet hátára került egy kéttónusú LED-es segédfény is, ami segíteni fogja a fotózást, videózást rossz fényviszonyok esetén.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

A terméket a tervezők nem meglepő módon a Snapdragon 845 rendszerchippel vértezték fel. A Qualcomm mobilplatformja itt is kiváló hatékonysággal teszi majd a dolgát, ráadásul a Razer szakemberei kifejezetten nagy figyelmet szenteltek arra, hogy megfelelően kidolgozzák a hűtést, ennek eredményeként olyan hőcsöves dizájn van a burkolat alatt, ami nagy felületen teríti szét a terhelés mellett generálódó hőt. Ennek köszönhetően a felhasználó keze kisebb eséllyel találkozik forró pontokkal játék közben, és hosszabb ideig képes a maximális tempóját biztosítani a Snapdragon 845. A rendszer számára 8 GB-nyi (LPDDR4x) memóriát biztosít a Razer Phone 2, szóval az borítékolható, hogy ilyen téren nem lesz vele probléma, akár a futó játékok között is lehet oda-vissza lépkedni anélkül, hogy valamelyiket be kellene zárni. A háttértár kapacitása 64 GB-os, ami bizony elég szűkös, de mindenkinek módjában áll microSD kártyával fentebb tornászni ezt. Az okostelefon 4G LTE hálózati modeme 1200 Mbps-os letöltési sebesség elérésére képes, a Wi-Fi támogatja a 802.11ac szabványt, kétsávos és 2x2 MIMO antennaelrendezést kapott, ezek mellett pedig van még a fedélzeten NFC chip, Bluetooth 5 modul és persze A-GPS vevő is.

Az újdonság CNC megmunkálással alkotott alumínium vázat kapott, a hátára pedig ugyanúgy Gorilla Glass 5 üveg került, mint a frontjára. Bár csak feketében kerül a boltokba a Razer Phone 2, de ebből kétféle kivitellel kell számolni, jön egy fényes és egy matt felületű is.

A készülék hátoldalán megelevenedett a Razer logója, Chroma RGB LED került ide, így 16,8 millió különböző színben pompázhat. Ezt kihasználva a mobil képes az értesítéseket jelezni, különböző eseményeknél más-más színben fog felvillanni a vállalat jele. Ezt ki lehet kapcsolni, világíthat folyamatosan egy színben, pulzálhat vagy átmenetesen is változhat, a maximális fényereje pedig több lépésben szabályozható.

3,5 milliméteres csatlakozóval nem rendelkezik a Razer Phone 2, a fej- és fülhallgatókat a C-típusú USB-n keresztül lehet „hozzádrótozni”, az ehhez szükséges átalakítót pedig biztosítja a gyártó. A hangzásra előre láthatólag semmilyen szinten nem lehet majd panasza a felhasználóknak, ugyanis egy 24 bites DAC és THX minősítés meglétéről beszélhetünk, a készülékbe pedig előre tekintő sztereó hangkeltők kerültek, amik markáns hangot produkálhatnak, plusz a szoftveres oldalon biztosított a Dolby Atmos támogatás.

Galéria megnyitása

Fontos, hogy az előző Razer Phone papíron nem bírta a nedvességet és a port, az új modell azonban már IP67 előírásoknak megfelelő, szóval akár 30 percet is átvészel legfeljebb 1 méteres mélységben. Az ujjlenyomat-olvasó a mobil keretére került, és pillanatok alatt képes azonosítani az illetékeseket. A szerkezete 158,5 x 78,99 x 8,5 milliméteres vonalakkal határolt, a tömege pedig 220 grammra nőt. Az okostelefonban egy 4000 milliamperes kapacitású akkumulátor található, ami remek üzemidő elérését vetíti előre, persze itt szükség is van az átlagon felüli kapacitásra, mert a játékok igencsak megizzaszthatják a telepet. Adott a gyorstöltés támogatást a Qualcomm Quick Charge 4+ személyében, így elvileg a folyamat során nem melegedik majd túlságosan a készülék, emellett pedig még Qi szabványnak megfelelő vezeték nélküli töltési lehetőség is biztosított, ráadásul állítólag 15 wattos teljesítmény mellett tudja ezt.

Galéria megnyitása
A vezeték nélküli töltő is RGB LED-et kapott

A Razer Phone 2-t 800 dolláros (850 eurós) összegért cserébe lehet majd birtokba venni, szóval egy százassal drágább lett az elődjénél. Európa néhány országában, Kanadában és az Egyesült Államokban már megrendelhető az okostelefon, és még ebben a hónapban elindul a szállítása. A fenti képen látható Razer Wireless Charger töltőpad 100 dolláros összegért lesz megszerezhető.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap