Valótlan állítással lett beharangozva az iPad Air 2

Az iPad Air 2 kapcsán az Apple azt hangoztatta, hogy ez a világ legvékonyabb táblája, pedig nem így van.

Valótlan állítással lett beharangozva az iPad Air 2

Az Apple híres arról, hogy szeret nagy szavakkal szónokolni a termékei kapcsán, azonban ez esetenként rosszul sülhet el. Az iPad Air 2 esetében például kvázi hazudtak a bemutató rendezvényen, amikor azt állították, hogy ez a világ legvékonyabb táblagépe.

Az iPad Airt anno úgy reklámozta az Apple, hogy olyan vékony, mint egy egyszerű ceruza, és ez a hasonlat minden jel szerint egészen sikeres lett. Az új Airnél megint előkerült az a bizonyos ceruza, ám itt már egy lézeres borotválás is belefért a reklámba, ami azt hivatott demonstrálni, hogy mennyire vékony a friss gépezet. A tablet értelemszerűen a megcsonkított ceruza mögül kerül elő a felvételen. A beszámoló alapján az iPad Air 2 éppen 18 százalékkal lett kecsesebb a közvetlen elődjéhez képest, ami szintén vékonyabb volt már az azt megelőző modelleknél. Érdekességképpen pedig érdemes megnézni azt, hogy az eredeti iPad 2010-ben még 13 mm-es volt, tehát most két egymásra pakolt Air 2 is vékonyabb lenne még, mint az első kiadás. A friss Air az elmondottak szerint mindössze 6,1 milliméterre emelkedik ki a síkból, és örömmel hangoztatták a rendezvény ideje alatt többször is, hogy pillanatnyilag ez a világ legvékonyabb táblagépe. Pedig ez nem így van.

A világ legvékonyabb táblagépe valamivel több, mint egy hónappal korábban, szeptember 9-én mutatkozott be az Intel fejlesztői fórumán. Nem másról van szó, mint a Dell Venue 8 7000-ről, amely amellett, hogy csak 6 milliméter vastag, még igazán nívós is. Az Android operációs rendszerű szerkezet érdekes képességek birtokában van, és még az üzemidejét tekintve is ígéretes, tehát hasonlóan az iPad Air 2-höz, itt sem csak a lehető legkiemelkedőbb fizikai paraméter elérése volt a cél. Ez lesz az első olyan masina a piacon, ami az Intel RealSense technológiájával karöltve kerül a boltok polcaira, a kijelzője pedig sokkal magasabb pixelsűrűséggel kecsegtet (8,4 col, 2560 x 1600 pixel) mint az iPad Air 2 megjelenítője.

Dell Venue 8 7000

Az Apple-nél ezt a kicsit szerencsétlenül sikeredett, téves kijelentést vélhetően nem szándékosan követték el, mindössze az illetékesek figyelmét elkerülhette a Dell 6 milliméteres táblagépe. Ezt a masinát leszámítva a Sony Xperia Z2 Tableté lett volna a fenti cím, amely 6,4 milliméteres házban lakik, ennél pedig valóban kecsesebb 0,3 mm-rel az Apple újdonsága. Az elnézésre lehet abból is következtetni, hogy az iPad Air 2 honlapján már nem az olvasható, hogy ez lenne a világ legvékonyabb táblája, mindössze úgy fémjelzik a szerkezetet, mint az eddigi legvékonyabb iPad. Ez pedig már helytálló. Időközben tehát ők is rájöhettek a tévedése.

Az iPad Air 2 a visszafogottabb iPad Mini 3-mal karöltve október 24-én fog debütálni. A szürke és a fehér mellett már arany színben is megvásárolható majd. A pehelykönnyű és rendkívül vékony készülék 500 dollárba kerül 16 GB tárhellyel, és 630 dollárt fog kóstálni 4G LTE modemmel megtoldva. Tárhely tekintetében minden egyes lépcsőfok további 100 dollár felárat jelent, így a legdrágább iPad Air 2 kivitel 830 dollárba kerül majd 128 GB-os kapacitással és LTE támogatással. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy hazánkban mikor veszi kezdetét a hivatalos forgalmazás, de valószínűleg már nem kell sokat várni rá.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward