USB 3.1 bemutató, infók a Type C csatlakozóról

A tesztek alapján a szabvány 1 GB/s körüli adatátviteli sebesség biztosítására képes, legalábbis a tesztben szereplő eszközökkel ez volt a helyzet.

USB 3.1 bemutató, infók a Type C csatlakozóról

Az USB-IF az idei CES alkalmával bemutatta, mire képes az USB 3.1-es szabvány, amely a fejlesztéseknek köszönhetően 5 Gbps helyett immár 10 Gbps-os adatátviteli sávszélességet kínál, plusz szó esett a Type C csatlakozóról is, amit mobileszközökhöz és vékony konfigurációkhoz fejlesztenek a vállalat szakemberei.

Fotó: AnandTech

A Type C csatlakozóról egyelőre még nincs fotó, sőt, az USB-IF még tervrajzon sem mutatta meg, hogyan néz majd ki az újdonság, de annyi már biztos, hogy a Type C csatlakozó méretét tekintve az USB 2.0 micro-B csatlakozóval kerül egy szintre, így az okostelefonokon, a táblákon, illetve az egyéb szupervékony eszközökön gond nélkül el lehet majd helyezni az apró USB 3.0-s portot. Bár a csatlakozó pontos kinézetét még nem ismerjük, az már most biztos, hogy az USB-IF nem követi el ismét azt a hibát, amit az USB 3.0 micro-B portnál, ami végül elég érdekes kivitelben készült el. A Type C sokkal kompaktabb és kecsesebb lesz, plusz képes lesz együttműködni az USB 3.1-es szabványhoz tartozó tápellátási szabvánnyal is. Érdekesség, hogy a jelenleg is fejlesztés alatt álló Type C csatlakozó extra érintkezőkkel érkezik a későbbi bővíthetőség érdekében, ugyanis az új csatlakozó az elkövetkező 10 évben velünk marad, így gondoskodni kell róla, hogy a jövőben megjelenő USB szabványokban rejlő lehetőségek is kiaknázhatóak legyenek vele – plusz később a visszafelé történő kompatibilitás is megoldott legyen. Az USB-IF szerint a következő IDF előtt további részletek is napvilágot látnak a Type C csatlakozóval kapcsolatban.

Fotó: AnandTech

A fentiek mellett két demót is prezentált az USB-IF, amelyek az USB 3.1-es szabvány sebességéről rántják le a leplet. Az USB 3.1 az USB 3.0-hoz képest kétszer magasabb órajelet alkalmaz, így 5 Gbps helyett immár 10 Gbps-os adatátviteli sávszélesség áll rendelkezésre. A nagyobb sávszélességet az új szabvány jobban ki is tudja használni, ugyanis a 128b/132b kódolási séma alkalmazásának köszönhetően az overhead mértéke csak 3% körüli, szemben az USB 3.0-val, ahol a 10b/8b kódolási séma miatt 20% körüli overhead mutatkozik.

A bemutatók FPGA-k segítségével zajlottak és közel 1 GB/s körüli adatátviteli sebességet lehetett mérni a tesztrendszereken, ami elég szép érték.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward