Olyan alaplapra szeretnénk szert tenni, amelyen már a következő generációs I/O portok, azaz a SATA 6 Gbps-os és USB 3.0-s csatlakozók is jelen vannak? Nos, a Core i5-ös és Core i7-es processzorokhoz készített alaplapok esetében már nem nehéz olyan terméket találni, amelyen mindkét nextgen port rajta van, gondoljunk csak az ASUS és a Gigabyte különböző P55-ös megoldásaira. Az AMD-s platfrom esetében eddig a fent említett portokkal ellátott alaplapot nem láthattunk, de ennek most szerencsére vége, ugyanis a Gigabyte mérnökei nem kevesebb, mint háromféle alaplappal sietnek a felhasználók segítségére.
Az új, Socket AM3-as processzorfoglalattal ellátott alaplapok, azaz név szerint a GA-790FXTA-UD5-ös, a GA-790XTA-UD4-es és a GA-770TA-UD3-as modellek sorrendben az AMD 790FX, 790X és 770-es lapkakészletei köré épülnek. Az USB 3.0-s és SATA 6 Gbps-os portokkal ellátott alaplapok esetében a gyártó külön kiemeli, hogy az USB portoknál módosított tápellátást alkalmaztak csak úgy, mint a P55-ös alaplapoknál, így a portok a hagyományosnál nagyobb áram leadására képesek. A Gigabyte az új alaplapjait a "333"-as címkével látta el, ami arra utal, hogy a termékeken harmadik generációs SATA port, USB 3.0-s port és háromszor erősebb USB tápellátó áramkör van jelen.
Mindhárom AMD-s alaplap 8+2 fázisú tápellátással büszkélkedik, ami lehetővé teszi a nagyétvágyú, 140W-os TDP-vel rendelkező processzorok alkalmazását is, plusz rendelkeznek két darab USB 3.0-s és két darab SATA 6 Gbps-os porttal. A Socket AM3-as processzorfoglalattal ellátott terméke DDR3-as memória slotokat tartalmaznak. Az új SATA és USB portokon kívül a régebbi szabványokra épülő csatlakozók is jelen vannak a termékeken. A gyártó a 790X és 770-es lapkakészletre épülő alaplapok specifikációival és várható árukkal kapcsolatban egyelőre nem szolgált információkkal, de a fenti képekről a felsőkategóriás, 790FX lapkakészletre épülő újdonságra azért megtudhatunk ezt-azt.
A GA-790FXT-UD5 három darab PCI Express x16-os slottal van felvértezve, amelyek attól függően biztosítanak sávszélességet, hogy hányat használunk belőlük (ha mindhárom tömve van akkor x16,x8,x8 egyébként pedig x16). Az alaplapon összesen 8 darab SATA port, két darab USB/eSATA kombó port, valamint a szokásos bekapcsoló- és reset gombok vannak jelen mikrokapcsolók formájában. Ennek az alaplapnak a várható  végfelhasználói ára szintén nem ismert.
A három újdonság rövidesen a boltok polcaira kerülhet.