UrbanMax, az Intel városi fenegyereke

Érdekes új féltáblával állt elő az Intel, amit - legalábbis egyelőre - egy Core 2 Duo hajt meg, a kijeleznivalókat pedig egy 11 hüvelykes kijelzőn jeleníti meg, ami mellesleg többérintéses is egyben, maga a gép pedig WiMax kapcsolati készséggel is rendelkezik.

UrbanMax, az Intel városi fenegyereke

Érdekes új féltáblával állt elő az Intel, amit - legalábbis egyelőre - egy Core 2 Duo hajt meg, a kijeleznivalókat pedig egy 11 hüvelykes kijelzőn jeleníti meg, ami mellesleg többérintéses is egyben, maga a gép pedig WiMax kapcsolati készséggel is rendelkezik.

Legfőbb érdekessége azonban természetesen a külalak és a dizájn, ami egy eléggé újszerű és ötletes frissítése a hagyományos tábla-koncepciónak - és elég jó esély van rá, hogy nagy sikert is fog aratni, amint a jelenlegi konceptfázisból ténylegesen a boltok polcaira kerül, több gyártó gondozásában is.

A kezelése ugyanis gyakorlatilag pillanatok alatt elsajátítható, és rendkívül kényelmes is: a billentyűzet esetében ez annak köszönhető, hogy nincs ott előtte a laptopoknál megszokott plusz felület, ami valamelyest bonyolítja és nehezíti a kezek kényelmes elhelyzését, az "egér" esetében pedig egy igen egyedi, "statikus gombot" használ, ami szintén pillanatok alatt megszokható, és hatékony, gyors, precíz kezelést biztosít...

...Bár azt az Intel hivatalosan is kijelentette, hogy az UrbanMax-et elsősorban érintős eszköznek szánják, így ezen előbbi két médium szerepe (már ha szöveget szerkeszteni nem akar az ember) valóban háttérbe is szorulhat - és tény, hogy az itt felhasznált érintőhardver rendkívül érzékeny és válaszkész, így vélhetőleg nem lesznek vele gondok. Minden adott tehát a sikerhez, most már csak idő kérdése, hogy mikor kapják fel a tervet a gyártók, és jelenítik meg különböző variációkban.

Érdeklődve várjuk a kész gépeket.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward