Ultrabookok: elégedetlenkednek a gyártók

Az Intel ultrabook notebook platformja körül csak nem akarnak megnyugodni a kedélyek, pedig az elmúlt napok hírei és a sok-sok új ultrabook láttán már-már azt hihettük, hogy az Intel megállapodott partnereivel és a korábbi aggodalmakat sikerült végérvényesen tisztázni.

Ultrabookok: elégedetlenkednek a gyártók

Az Intel ultrabook notebook platformja körül csak nem akarnak megnyugodni a kedélyek, pedig az elmúlt napok hírei és a sok-sok új ultrabook láttán már-már azt hihettük, hogy az Intel megállapodott partnereivel és a korábbi aggodalmakat sikerült végérvényesen tisztázni.

A friss hírek sajnos nem erről, hanem ennek éppen ellenkezőjéről szólnak: egyes vállalatok névtelenül, míg mások nevük vállalása mellett fogalmazták meg az ultrabook koncepcióval kapcsolatos aggodalmaikat. A DigiTimes beszámolója szerint az Acer elnöke, Scott Lin és a Compal elnöke, Ray Chen az Intel processzorok árszabását kirtizálták: a két vezető azt szeretné, ha az Intel csökkentené az ultrabook konfigurációkba szánt processzorok árait, hogy a gyártók versenyképes ultrabookokat készíthessenek, amelyeket aztán a vásárlók biztosan meg is vesznek majd. Lin szerint akkor, ha a kért ármérséklés nem történik meg, az ultrabook gyártók a szükségesnél gyengébb teljesítményű processzorral tudják majd csak felszerelni konfigurációikat, amelyek így nem is lesznek olyan agresszíven versenyképesek, mint ahogy azt az Intel szeretné. Chen szerint ugyanakkor az Intel is bajban lesz, ha nem csökkenti az ultrabook központi egységek árait, ekkor ugyanis a vállalat korábbi tervei nehezen teljesülnek majd, azaz az ultrabookok képtelenek lesznek valós konkurenciát állítani az Apple MacBook családjának.

A nevük elhallgatását kérő források más nézőpont alapján is megközelítik a kérdést. Szerintük a vásárlók egyszerűen nem foglalkoznak majd az ultrabookokkal, amelyek átlagosan 30%-kal magasabb átlagáron kerülnek a boltok polcaira, mint a kereskedelem fő áramába szánt noteszek. A vélemények szerint az ultrabookok alapvetően sikeresek lehetnek, ha jó dolláronkénti teljesítményt nyújtanak, azaz versenyképes áron kerülnek forgalomba és mind a viszonteladók, mind pedig a gyártók hatékonyan reklámozzák, illetve népszerűsítik őket.

Ezzel most megint visszatértünk a nyár folyamán már ismertetett gyártói álláspontot: csökkenteni kell az Intel processzorok árait. Hogy az Intel ezúttal hogyan reagál majd a panaszokra, az egyelőre rejtély, de remélhetőleg nem anyagköltség-számítással.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward