A Google illetékesei a San Francisco-ban megrendezett Inside Search Event alkalmával három új szolgáltatást mutattak be, amelyek a vállalat internetes keresőszolgáltatását varázsolják még ütőképesebbé. A technológiák között alapjaikat tekintve van új, illetve régebbi megoldás is, de összességében mindhárman újdonságnak minősülnek, ugyanis jelenlegi formájukban eddig nem voltak elérhetőek.
A rendezvény alkalmával bemutatott új szolgáltatások között címszavakban a Voice Search-öt, a Search by Image-et, illetve az Instant Pages-t találjuk. Mindhárom újítás neve beszédes, de azért vegyük sorra, hogy pontosan mit érdemes róluk tudni.
A Voice Search az okostelefonok világából már sokak számára ismerős lehet: ez a szolgáltatás hangalapú keresést kínál, azaz "megpróbálja" felismerni a kimondott szót, illetve szavakat, majd ezeket több-kevesebb sikerrel szöveggé alakítva elindítja a keresést. Mostantól a hangalapú keresés az asztali számítógépek és a noteszgépek világában is elérhető, viszont használatához mindenképpen Google Chrome webböngésző alkalmazására van szükség, ugyanis egyelőre - nem túl meglepő módon - csak ez a szoftver támogatja a Google szolgáltatását.
A következő a Search by Image, ami képalapú keresést tesz lehetővé. A Chrome és Firefox webböngészők esetében egyaránt elérhető szolgáltatás - utóbbihoz egy bővítményt is le kell tölteni - lehetővé teszi, hogy az images.google.com weboldalon keresztül az adott kép feltöltésével indíthassunk keresést. A szoftver arcfelismerő technológiát nem használ - egyelőre -, de azt lehetővé teszi, hogy a feltöltött kép alapján megtaláljuk a sokak körében népszerű helyeket. Ennek alapján, ha van egy fotónk, amiről nem tudjuk, hol készült, vagy milyen nevezetességet ábrázol, a szolgáltatás segítségével kideríthetjük.
Íme, egy rövid videó arról, hogy hogyan is működik a Search by Image
 
A harmadik újítás az Instant Pages, amely a Google Instant technológiájára alapoz és a keresések átlagos idejét hivatott csökkenteni. A keresett szó vagy kifejezés alapján a Google kereső motorja végigböngészi a találatokat és azt a weboldalt, amelyik a legrelevánsabb az adott keresés alkalmával, azt a háttérben gyorsan be is tölti. Ez a weboldal az adott keresésre adott találati lista legelső találata lesz, amire úgyis nagy valószínűséggel kattintanák. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy csak akkor spórolhatjuk meg a keresési időt, ha pont arra a weboldalra klikkelünk, hiszen azt már betöltötte az algoritmus a háttérben. Egyéb esetben sokat nem profitálhatunk az Instant Pages-ből, de ez már így is sokak számára lehet hasznos. Az Instant Pages egyelőre csak a Google Chrome fejlesztői kiadásaival használható, de a vállalat ígérete szerint egy héten belül a Chrome béta változataiban is elérhetővé válik majd.