Shop menü

ÚJABB TÁBLAGÉPPEL RUKKOLT ELŐ A MOTOROLA

A Moto Tab G sorozat friss tagja 10 col feletti méretben jön Dolby Atmos támogatással és vízlepergető bevonattal.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Újabb táblagéppel rukkolt elő a Motorola

Idén már villantott táblagépet a Motorola a Tab G70 személyében, most pedig a Tab G62 bukkant fel, ami a névadásához igazodva egy szerényebb konstrukció lett. Tartalomfogyasztásra nagyon jó opciónak ígérkezik a masina, bár az ára lehetne egy kicsit még szolidabb.

10,6 hüvelykes megjelenítővel jelent meg az újdonság, IPS technológiával és 2000 x 1200 képpontos a felbontása, ami az utóbbi időben egy jól bevált receptnek számít. Videózáshoz éppen ideális képet nyújt majd, grafikus munkához azonban már azért nem ártana jobb pixelsűrűség.

Galéria megnyitása

Ami az operációs rendszert illeti, az Android 12 biztosított a tableten. Ez az első kör, ahol az Android 12 és a My UX grafikus felhasználói felület egy táblagépen találkozik. Sok okostelefonon megjelent már ez mostanra, és hajtogatható készüléken is felbukkant, de itt más igényeknek kell megfelelni, Bízunk abban, hogy a Motorola szakemberei megoldották azt, hogy a nagy képfelület jól kihasználható legyen; ami biztos, hogy van dedikált gyermekmód, ahol szülői felügyeletet is be lehet állítani.

Galéria megnyitása

A kamerák frontján egyáltalán nem villogtatja a tudását a termék, nem ez lesz az erőssége. Előre és hátra is 8 megapixeles képalkotó került, és csak a főkamera tud automatikus fókuszálásról gondoskodni. Érdekesség ezen a területen, hogy a hátsó képalkotó a specifikáció szerint ultraszéles látószögű, egészen pontosan 118 fokos teret lát be maga előtt. Videózni Full HD minőségben képes a masina, LED-es segédfényre sajnos nem futotta.

Galéria megnyitása

A Qualcomm Snapdragon 680 rendszerchipet kapta meg a Moti Tab G62. Ez a rendszerchip elfogadható teljesítményre képes, de persze nem egy csúcslapka. Támogatja az AI Engine-t, és egy Adreno 610 integrált GPU-t használ a nyolcmagos CPU mellett. A rendszer számára 4 GB-nyi memória biztosított a készülékben, a háttértár kapacitása pedig 64 GB-os. Biztosított a bővítési lehetőség is, akár 1 TB-os microSD kártya kezelésére képes a termék.

Jó hír, hogy opcionálisan elérhető lesz a Tab G62 4G LTE mobil hálózati modemmel szerelve is, ezt bárhol lehet majd használni online kapcsolattal. A masina egyébként minden esetben biztosít 802.11ac szabványnak is megfelelő Wi-Fi-t, valamint Bluetooth 5 modult is. Sőt mi több, igazából még GPS vevővel is lehet számolni, szóval akár navigációs célra is befogható majd a tablet, a nagy képernyőt biztosan jól lehet látni akár egy nagyobb járműben is.  

Galéria megnyitása

Egyetlen színben lesz elérhető a termék, de az kétféle árnyalatú, szürke-ezüst burkolatba bújt a táblagép. 7,45 milliméter vastag lett a Moto Tab G62, 251,2 milliméter széles, és 158,8 milliméter magas, ezekhez a vonásokhoz pedig 465 grammos tömeg társul. Négy hangszóróval lett felszerelve a gépezet, hogy kifejezetten kellemes hangzással tudjon szolgálni, ennek köszönhetően még jobb élmény lesz rajta filmezni, videózni. Támogatja a termék a Dolby Atmost is, és még 3,5 milliméteres Jack aljzat is van a keretén.

Galéria megnyitása

Egy töltéssel valamivel több mint 10 órán keresztül lehet majd nyúzni internetezés, olvasás vagy filmezés mellett a Motorola friss sikervárományosát. Egy 7700 milliamperórás kapacitású akkumulátor került bele, és az SD680 lapka pedig egy nagyon energiahatékony konfiguráció. Tölteni több mint 2 órába telik majd a masinát, ha lemerült állapotból szeretné 100%-os szintre pumpálni az ember, 20 wattos teljesítmény elérését teszi lehetővé.

Galéria megnyitása

A Moto Tab G62 elérhető lesz globálisan, először Indiában fog a boltok polcain landolni. Hogy mennyibe fog kerülni? Nos, az ajánlott fogyasztói ára csak Wi-Fi-vel 16 000 rúpiában lett meghatározva, 4G LTE opcióval pedig 18 ezer rúpiát kell majd érte leszurkolni, ezek átszámolva 80 és 90 ezer forintos összegnek felelnek meg.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére