Újabb költséghatékony gamer mobilokba szánt lapka a MediaTektől

A Helio G-széria immár háromfősre bővült, a Helio G70 és a G90 közé befutott a G80.

Újabb költséghatékony gamer mobilokba szánt lapka a MediaTektől

A MediaTek a Helio G90 rendszerchippel tavaly szép sikereket ért el, és a jelek szerint ezen felbuzdulva a vállalat most folyamatosan bővíteni kezdte ezt a termékkategóriát. Januárban számolhattunk be a Helio G70 érkezéséről, most pedig már arról szólnak a hírek, hogy itt a Helio G80 is.

Az utóbbi kettő egységet a MediaTek annak köszönhetően tudta ilyen gyorsan kitermelni, mert gyakorlatilag közös alapokat használt fel. Tehát a Helio G80 esetében szinte teljesen ugyanazt a felépítést nyújtja a vállalat, csak ezúttal már magasabbak az órajelek, ezáltal pedig jobb lesz a teljesítmény.

A Helio G80 esetében nyolcmagos processzorról beszélhetünk, ami aszimmetrikus elrendezésű, egészen pontosan van benne kettő teljesítményre hangolt mag, és hat az energiahatékony munkavégzésre szabva. Egy Cortex-A75 páros lapul benne, amihez Cortex-A55 egységek társultak, az előbbi egységek 2 GHz-ig skálázódhatnak, az utóbbiak pedig 1,8 GHz elérésére képesek.

A memóriavezérlő LPDDR4x modulokat tud kezelni, maximum 1800 MHz-es órajelen és 8 GB-nyi RAM-ot lehet itt felhasználni. A tárhely sajnos csak eMMC 5.1 technológiás lehet, szóval a tempó ezen a fronton biztosan nem lesz kiemelkedő a kész mobilokban.

Galéria megnyitása

A MediaTek annak ellenére, hogy a játékosoknak szánt oldalt emelte ki a Helio G80-nál is, a grafikus egység esetében nem igazán tette magasra a lécet, egy Mali-G52 MP2 integrált GPU található a rendszerchipben. A Helio G70-nél is ugyanez lett felhasználva, a különbség abban van, hogy az IGP itt már 950 MHz-ig skálázódhat, szemben a G70-nel, ahol 820 MHz-ben lett meghúzva a felső határ. Minden szükséges API támogatás biztosított itt, szóval ebből a szempontból nem érheti kritika a terméket.

Mint minden Helio G szériás egységnél, a HyperEngine játékos technológiák itt is megvannak. A készülékek ezáltal a játékok alkalmával képesek lesznek felszabadítani az erőforrásaikat, és olyan módon kezelik a Wi-Fi és az LTE kapcsolatokat, hogy alacsonyabb legyen a késleltetés (13 ms). A bejövő hívásokat egy szempillantás alatt el lehet majd szórakozás közben halasztani. És a rendszer úgy fogja kezelni a hardvert, hogy az hosszú távon legyen képes egyenletes tempót biztosítani. Sőt mi több, a fogyasztást a színfalak mögött a minimumra tudja csökkenteni a Helio G80, hogy még az akkut is kímélje.

A Helio G80 legfeljebb 2520 x 1080 képpontos felbontású kijelzővel lesz használható, és nem támogat különleges képfrissítési értékeket, csak 60 Hz-et. Az ISP 48 megapixeles kamerát tud kezelni, vagy amennyiben duálkameráról van szó, kettő 16 MPixeles egység használható egyidejűleg. Videózásnál 2K 30 FPS vagy 1080p-ben 60 FPS a támogatott. A MediaTek egy sor különböző intelligens opciót fog felvonultatni a Helio G80-nal, gondolunk itt az MI arcfelismerésre, a fejlett zajcsökkentésre, és egyebek mellett az elektronikus képstabilizálásra.

A MediaTek gondoskodik itt az integrált 4G LTE hálózati modemről vivő aggregációval, van VoLTE, ViLTE és ViWiFi is, a WLAN 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő, van Bluetooth 5 támogatás is, FM rádió opció és persze A-GPS vevő egy sor műholdrendszer támogatásával. Extraként pedig nyújt a Helio G80 intelligens hangalapú ébresztési funkciót is.

A TSMC gyártja a Helio G80-at, a MediaTek nem csinál titkot ebből. És a vállalat azt is elmondta, hogy 12 nanométeres csíkszélességen született meg az újdonság. Ez ma már nem éppen a legideálisabb, de valószínűleg a tajvaniak így tudják majd kellően kedvező árszabás mellett értékesíteni.

A MediaTek Helio G80 valószínűleg már gyártásban van, és elképzelhető, hogy még februárban meg is érkezik majd az első kész termék ennek a bevetésével. A Helio G70 is megtalálta már a helyét mostanra, a Realme C3 ezzel fog befutni.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap