Az OpenAI szédületes tempót diktálva fejleszti a ChatGPT-t. A vállalat most tette szélesebb körben hozzáférhetővé a Mély kutatás funkciót, de már arról számolhatunk be, hogy újabb fejlesztések kerültek terítékre, és indulnak el a szolgáltatás kapcsán.
A ChatGPT-nek a kezdetek óta tesznek fel az emberek vásárlással kapcsolatos kérdéseket, ez előkerül a hétköznapi témák között. Kezdetben még eléggé esetleges volt, hogy tud-e bármit érdemben segíteni a szolgáltatás, ma azonban már teljesen más a helyzet. Az évek alatt nagyon sokat fejlődött a vásárlások segítésében a generatív MI chatbot, és most egy újabb szintre lép.
Bevezetésre kerül a ChatGPT-ben a vásárlási kártya, ami a termékeket nagyon hasonlóan fogja megjeleníteni, mint ahogy azt például a Google szolgáltatása teszi. A beszélgetésekben vásárlásra javasolt termékeknek létrehozott kártyákon a különböző eszközök névvel, képpel, árral, és akár még értékeléssel együtt jelenhetnek meg. Ennek köszönhetően más sokkal egyszerűbben el lehet majd igazodni a termékeken.
Valós idejű információkat lesz képet behúzni a ChatGPT az internetről. Egy-egy adott termék vásárlási kártyáján különböző boltokból begyűjtött árinformáció is listázásra kerülhet, így eldöntheti az ember, hogy honnan szeretne vásárolni. Részleteket annak kapcsán a cég nem közölt, hogy ennek a megoldásnak a technológiai háttere hogyan alakul, de az biztos, hogy egy olyan információs háttérrel dolgozik az OpenAI, ami nem lesz elérhető bárhol.
A ChatGPT shopping frissítése már elindult, és nemcsak az előfizetők, hanem az ingyenes csomagot „koptatók” is kipróbálhatják ezt. Viszont nálunk egyelőre ez még nem elérhető, és arról nem is szólt a fáma, hogy milyen tempóval nyithat majd a funkció a különböző országok fel felé – ehhez vélhetően egyre több partnerre van szüksége a cégnek.
A Keresés kapcsán újítás még, hogy már lesznek automatikusan megjelenő ajánlatok, amik a trendekhez fognak igazodni. Látják majd az emberek, hogy mások éppen milyen aktuális információkat keresnek a mesterséges intelligenciával. Ennek köszönhetően a szolgáltatás hosszabb időre kötheti majd le az érdeklődők figyelmét. Továbbá bevezetésre kerülnek az automatikus kiegészítési javaslatok, amik a parancsok, kérdések begépelése során jelennek majd meg.
Fejlődik a platform abból a szempontból is, hogy könnyebb lesz visszakövetni a válaszokban, hogy az adott információt éppen milyen forrásra hivatkozva állítja. Egy válaszon belül is az adott szövegrészekre rámutatva lesz látható a kapcsolódó forrás. Ez segíteni fogja a ChatGPT működésének, válaszainak átláthatóságát, jót tehet majd a megbízhatóságának.
Korábban a vállalat elkezdett azon dolgozni, hogy a WhatsApp keretében bárki szóba tudjon állni a ChatGPT-vel, és most ez a funkció széles körben elindult. Innentől már bárki tud a világ legnagyobb felhasználói bázisával rendelkező csevegőplatformján üzenni az 1-800-ChatGPT (1-800-242-8478) telefonszámra. Ehhez nem kell semmilyen regisztráció, és az sem számít, hogy milyen eszközről megy az üzenet.
Ennek köszönhetően olyan készülékekről is lehetősége lesz már az embereknek a ChatGPT elérésére, amiről eddig nem tudták használni a szolgáltatást. Sajnos arról nem esett szó, hogy ez pontosan miként működik technikailag. Az viszont kiderült, hogy automatikusan be van állítva az internetelérés, valós idejű információkkal dolgozik a WhatsAppból mobilszámon használható chatbot. Ennek köszönhetően napi hírekről, sportesemények eredményeiről is tud tájékoztatást adni.