Új vezetőt kapott a Samsungnál a mobilos részleg

Az okostelefonok fejlesztése a továbbiakban Roh Tae-moon felügyelete alatt történik.

Új vezetőt kapott a Samsungnál a mobilos részleg

A Bloomberg információi szerint a Samsung Electronics égisze alatt Roh Tae-moon felel majd a továbbiakban az okostelefonokért és a táblagépekért, szóval a Galaxy eszközök jelentős részéért. DJ Koh pedig továbbra is vezető beosztásban marad, csak ezt a feladatot már nem ő látja majd el (az IT és a mobilkommunikációs divízió felelőse marad).

Roh Tae-moon a legfiatalabb kiemelt vezető lett a Samsungnál a vállalat története során, de igazából nem egy szó szerinti fiatal emberről van szó. Sőt mi több, egy igazi samsungos veteránról beszélhetünk, aki nagyon sok tapasztalattal a háta mögött ért fel ebbe a pozícióba. 51 évesen nevezte ki a Samsung vezetése Roh Tae-moont, és a mobilos terület első embere már 1997 óta dolgozott a vállalat kötelékében.

Galéria megnyitása
Roh Tae-moon

Roh hosszú ideje volt már második számú vezető DJ Koh alatt, ezáltal bőven volt ideje belekóstolni abba, hogy milyen feladatokkal kell ezentúl önállóan megküzdenie. A várakozások szerint Roh Tae-moon segít majd a továbbiakban olyan irányba vinni a Samsungot, hogy a vállalat versenyképesebb eszközöket tudjon letenni az asztalra, miközben nyilván a nyereséget is próbálja majd megtartani. Az ő feladata lehet, hogy sikeresen terjessze ki a vállalat ODM kapcsolatait az alsó- és a középkategóriában. Ezáltal a szakemberek nagyobb részben tudnak majd a tervezésre és a fejlesztésre koncentrálni.

Nagy kihívás lesz a Samsungnak az elkövetkezendőkben az 5G-s mobilokkal való érvényesülés. 2019-ben 6,7 millió olyan okostelefont tudott eladni a vállalat, amiben már volt 5G támogatás is, de az ilyen eszközöknek a forgalma idén fog jobban felpörögni. És a kínai gyártók egy része már be is mutatott néhány költséghatékony 5G-s mobilt, szóval a Samsungnak nagyon oda kell majd figyelnie, ha szeretne az 5G elterjesztésében kulcsszereplővé válni.

Azt nem lehet tudni, hogy DJ Koh miért vonul vissza ebből a posztból, de rossz nyelvek azonnal a Galaxy Fold fiaskójához kötik a dolgot, és azt is felemlegetik, hogy a Galaxy Note7 is Koh vezetése alatt jelent meg, ami a Samsung Mobile eddigi legnagyobb bukása lett. A vállalat egyébként aránylag sűrűn cserélt vezetőket a mobilos részlegnél, néhány évente rotálódtak az emberek, így talán semmi különös nem áll a mostani „fejcsere” mögött.

Galéria megnyitása
DJ Koh

A vezetőváltásnak biztosan érzékelhető lesz a hatása a februári Unpacked eseményen. Hogy miért? Nos, mert az elmúlt években mindig DJ Koh volt az, aki az újdonságokat bemutatta a vállalat különböző eseményein. Szóval ezt követően talán már Roh Tae-moon áll majd a színpadra a friss fejlesztésekkel, de az is elképzelhető, hogy más lesz a koreográfia.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap