A mesterséges intelligencia eszközöket fejlesztő óriások között a Perplexity a kakukktójás, hiszen nem saját modelleket készít, hanem azzal igyekszik érvényesülni, hogy aggregálja mások termékeit. Egy felületen kínál számos különböző modellt, és így próbálja az emberek dolgát megkönnyíteni.
A vállalat friss fejlesztése a Perplexity Computer, és szerényen csak úgy hivatkozik erre a cég, hogy “ez az AI következő evolúciója”.
“A chat-felületek válaszokat adnak, míg az ágensek feladatokat tudnak elvégezni. A Perplexity Computer egy olyan rendszer, amely teljes munkafolyamatokat hoz létre és hajt végre, és képes órákon vagy akár hónapokon keresztül futni.” – foglalta össze az új eszköz lényegét a vállalat.
Akik dolgoznak a mesterséges intelligenciával, azok pontosan tudják, hogy nem lehet általánosan kijelenteni, hogy melyik a legjobb modell. Mindegyiknek vannak erősségei, és éppen ezért ma már sokan több különböző eszközzel dolgoznak párhuzamosan. Nos, a Perplexity Computer is ezt csinálja, csak teljesen önállóan, és mindig arra törekedve, hogy a legjobb modelleket használja fel a munkája során. Minden munkafolyamat megold magának elejétől a végéig, és egymás mellett használja a különböző feladatokra az eltérő modelleket.
“A Computer érvel, delegál, keres, épít, emlékszik, kódol és eredményt szállít” – hangsúlyozta a Perplexity. A felhasználók kérésnek kiszolgálásához képes feltúrni a webet a legfrissebb információkért, dokumentumokat szerkeszt az eszköz, feldolgozza a begyűjtött adathalmazokat, API kéréseket tud indítani kapcsolódó szolgáltatások felé, a programkódokat pedig megírja, teszteli és alkalmazza is adott esetben.
A vállalat a Perplexity Computer bejelentéséről szóló közleményt az új szolgáltatással készítette el. “E sorok írásakor a Perplexity Computer az Opus 4.6-ot használja magfüggő érvelési motorként, és a legjobb modellekkel koordinálja az alágenseket a specifikus feladatokhoz: a Geminit a mélykutatáshoz (alágensek létrehozásához), a Nano Bananát képekhez, a Veo 3.1-et videókhoz, a Grokot a gyorsasághoz a könnyű feladatokban, és a ChatGPT 5.2-t a hosszú kontextusú visszahíváshoz és a széles körű kereséshez.” – árulta el a Perplexity.
A feladatok összetettségétől függően, akár száznál is több aktív projekt futhat a háttérben a Perplexity Computer működése közben. Minden feladat egy izolált környezetben fut, hozzáférést kapva egy valódi fájlrendszerhez, egy valódi böngészőhöz, és egy sor integrált eszközhöz, valamint külső API-khoz. No, de mi van, ha a folyamat valahol megakad? Ilyen esetben a Computer a hibát is önállóan próbálja megoldani, újabb modelleket hív segítségül a probléma kezelésére.
A Perplexity Computer a vállalat meglévő infrastruktúráján üzemel, és folyamatosan egyre jobb lesz annak köszönhetően, hogy egyre több szolgáltatáshoz képes közvetlenül is kapcsolódni. A cég azt is elmondta, hogy azért választották a Computer nevet a szolgáltatásnak, mert szerintük a szó használata az eredeti megjelenése óta sokat változott, de valójában mégis mindig ugyanazt jelenti: “az összetett munka autonóm felosztását, ahol a pontosság központi alapkövetelmény”.
A Perplexity Max előfizetők használhatják először a Perplexity Computer eszközt. A vállalat havi 10 000 kreditet nyújt a felhasználóknak egy kezdeti 20 ezer kredites bónusszal megtoldva. Az viszont nem egyértelmű, hogy nagyjából mennyi használatra nyílik majd lehetőség ebből a keretből. A egészen biztos, hogy hatalmas számítási kapacitást igényel a Computer használata, de itt a munka nehézsége, összetettsége jelentős befolyásoló tényező.