Új részletek a Motorola Androidjáról

Tényleg jobb lesz ÉS olcsóbb, mint a G1...? Érdekes lenne, kétségkívül - márpedig jelenleg így látszik állni a helyzet.

Új részletek a Motorola Androidjáról

Tényleg jobb lesz ÉS olcsóbb, mint a G1...? Érdekes lenne, kétségkívül - márpedig jelenleg így látszik állni a helyzet.

Miután ugyanis a Businessweek kifaggatta a Motorolát a terveikről, sikeresen kiderítettek pár újdonságot - egyrészt a fent említett ígéretes lehetőséget (amit konkrétan úgy fogalmaztak meg, hogy az új mobilnak "valamivel jobb specifikációi lesznek, mint a G1-nek, és alacsonyabb lesz az ára"), másrészt azt is, hogy "iPhone-szerű érintőképernyője lesz" (ó, mily' meglepő...), valamint a G1-hez hasonló, kihúzható QWERTY billentyűzete.

Ár terén kicsit tovább konkretizálja talán a lehetőségeket az a megállapítás, miszerint kb. annyiba kerül majd, mint a Krave - ami legalábbis a nagy vizen túl $150 ellenében kapható, két éves hűségnyilatkozattal. Utolsó, bár már meglehetősen ködös feltevésként az is felmerült még, hogy az új mobil érkezése a jövő év második negyedében várható.

További részletek egyelőre sajnos nincsenek, ám miután a Motorola már most is aktívan házal a készülő új készülékével a mobilszolgáltatóknál világszerte, így több, mint valószínű, hogy hamarosan számíthatunk majd újabb részletekre is.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward