A Cooler Master ezúttal egy kompakt, Mini-ITX formátumú alaplapokat fogadó számítógépházzal rukkolt elő, ami az Elite 130-as típusjelzést kapta. Az újdonság a méltán népszerű Elite 120-as modell utódjának tekinthető, ami elődjéhez képest még ütősebb tulajdonságokkal rendelkezik. Kinézet tekintetében persze ez a modell is a letisztult, elegáns dizájnt követi.
Az Elite 130 előlapja nagyméretű perforált felületet kapott, amelyen keresztül szabadon áramolhat be a friss levegő a kuckóba. Az új számítógépház acélötvözetből készített vázra alapoz és kívül-belül feketére festve érkezik. A 240 milliméter széles, 205 milliméter magas és 377,5 milliméter mély számítógépház 3,1 kilogrammot nyom a mérlegen, belsejében pedig egész tágas tér fogadja a különböző hardverkomponenseket. Alaplapból csak Mini-ITX formátumú példányok szerelhetőek a termékbe, PCI bővítőhelyekből pedig kettő áll rendelkezésre.
Az újdonság egy darab 5,25 colos, maximum 3 darab 3,5 colos és maximum 5 darab 2,5 colos adattároló elhelyezésére ad lehetőséget. Ha három darab 3,5 colos HDD-t kívánunk a házba szerelni, akkor az 5,25 colos bővítőhelyről le kell mondanunk. Ugyanez az helyzet, ha 5 darab 2,5 colos adattárolót szeretnénk elszállásolni az Elite 130-ban: ekkor a három darab 3,5 colos bővítőhelyet vehetjük igénybe, plusz a ház oldalán és a ház alján is elrejthetünk egy-egy 2,5 colos meghajtót.
Ennek fényében az alábbi opciók állnak rendelkezésre:
[list type="unordered"]
[*]ODD x 1 + HDD x 2 + SSD x 1
[*]HDD x 3 + SSD x 1
[*]HDD x 2 + SSD x 3
[*]HDD x 1 + SSD x 4
[*]SSD x 5
[/list]
Az Elite 130 belsejében 343 milliméternyi hely áll a videokártyák rendelkezésére, processzorhűtőből azonban csak a kompaktabb, maximum 65 milliméter magas példányok alkalmazására van mód. Tápegységből a kábelmenedzsment egy részének feladásával akár 180 milliméter hosszú modellt is beépíthetünk, viszont akkor, ha teljes kábelmenedzsmentre vágyunk, csak maximum 140 milliméter hosszú tápegység jöhet szóba.
A rendszer megfelelő szellőzéséről két ventilátor gondoskodik: az egyik egy 120 milliméteres átmérőjű példány, ami a ház előlapja mögött található, a másik pedig egy 80 x 80 x 15 milliméteres méretű légkeverő, ami a ház oldalán kapott helyet.
A kompakt, elegáns kivitelben érkező Elite 130 előlapi portjai között két USB 3.0-s, egy USB 2.0-s és két audió csatlakozó sorakozik.
Az új számítógépház már elérhető kereskedelmi forgalomban, ajánlott végfelhasználói ára pedig régiónként változik. A termék listaára külföldi szemlénk alapján 49,99 dollár.