Új mobil processzorok az Inteltől, vPro támogatással

A Whiskey Lake mobil processzorok közé két új modell érkezett, amelyek vPro támogatással büszkélkednek.

Új mobil processzorok az Inteltől, vPro támogatással

Az Intel két új Whiskey Lake sorozatú 8. generációs Intel Core mobil processzort tett elérhetővé a partnerek számára, amelyek korábbi társaiktól lényegében egy fontos területen különböznek: jár hozzájuk vPro támogatás. A vPro jóvoltából lehetőség van a konfigurációk távoli menedzsmentjére, hála az Intel Active Management Technológiájának, valamint a Trusted Platform Module is megvan, amelyen keresztül az adattitkosítás oldható meg. Ezek a funkciók persze nem az átlagfelhasználókat, hanem az üzleti világot veszik célba, ahol fontos, hogy az IT menedzsment távolról tudjon BIOS-t és szoftvereket frissíteni a cég kötelékébe tartozó noteszgép-flottán, valamint egyéb, felügyelettel kapcsolatos műveleteket is el tudjanak végezni, ha szükséges.

Galéria megnyitása

A mobil processzorok tehát vPro támogatással érkeznek, de ezzel együtt WiFi 6 (802.11ax) támogatás is társulhat hozzájuk, ha a partnerek alkalmazzák az Intel új, AX200-as típusú WiFi vezérlőjét. A vállalat azt is megemlítette, hogy a Whiskey Lake sorozatú újdonságok mellé akár Optane H10 SSD is társítható, ami ugye nemrégiben mutatkozott be, lényege pedig az, hogy 3D Xpoint és QLC alapú tárhelyet tartalmaz, így költséghatékonyan nyújt nagy adatátviteli sávszélességet.

Az új processzorok legfontosabb tulajdonságait az alábbi táblázat tartalmazza:

Galéria megnyitása

A konfigurálható TDP kapcsán két érdekességet mindenképpen meg kell említenünk. Amennyiben a cTDP Up kivitel mellett dönt az adott notebook gyártó, a processzorok alap-órajele sorrendben 200, illetve 300 MHz-cel nőni fog, vagyis sorrendben 2,2 és 1,9 GHz-re ugrik, míg a cTDP Down opció esetében egységesen 800 MHz-re csökken mindkét modellnél. Ezekkel a változtatásokkal az adott noteszgép hűtéséhez igazítható a processzorok működése, ami nagyobb mozgásteret enged a gyártók számára.

Az Intel újdonságai rövidesen megjelenhetnek kereskedelmi forgalomban. Egyebek mellett a HP, a Dell, a Lenovo és a Panasonic is készít olyan üzleti noteszgépeket, amelyekben már a friss processzorok dolgoznak. Jó eséllyel a május végén kezdődő Computex 2019 alkalmával is láthatunk majd néhány ilyen notebookot.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap