Új Intel processzorok 8 maggal és 16 szállal 2018 folyamán?

A friss termékek használatához a Z370-es lapkakészlet nem lesz jó, mindenképpen Z390-es lapkakészlettel ellátott alaplapra lesz szükség.

Új Intel processzorok 8 maggal és 16 szállal 2018 folyamán?

Egy érdekes bejegyzés jelent meg a minap a NotebookReviews fórumán egy Eurocomos alkalmazottól. A hozzászólás szerint jövőre új Intel platform érkezik a kereskedelem fő áramába, amelynek alapját egy új, Z390-es jelöléssel rendelkező lapkakészlet adja.

Az Intel október elején mutatja be következő generációs platformját, amely a Coffee Lake nevet viseli. A hamarosan esedékes rajt alkalmával új Core i3-as, Core i5-ös és Core i7-es sorozatú processzorok mutatkoznak majd be, amelyek között már hat maggal és tizenkét szállal dolgozó példányok is lesznek.

Galéria megnyitása

A jelek szerint a következő év második felében további processzor-újdonságok is megjelennek, amelyek már nyolc maggal és tizenhat szállal rendelkeznek, ezek viszont új alaplapot igényelnek. A Z370-es alaplapok esetében a hat mag és a tizenkét szál jelenti majd az abszolút plafont, a Z390-nél azonban már nyolc magig és tizenhat szálig is el lehet merészkedni. Ezzel az Intel valószínűleg az AMD új termékeire kíván reagálni, azaz végre elkezdődik a verseny a processzorpiacon, ahol eddig az Intel kényelmesen ülhetett a babérjain. Ez pedig felhasználói szemszögből nézve kifejezetten örömteli dolog.

Az Eurocom illetékesei pont ezért döntöttek úgy, következő felsőkategóriás asztali noteszgépüknél, ami egyébként asztali processzort használ, kihagyják a Z370-es lapkakészletet, helyette a Z390 mellett teszik le a voksukat, hiszen ahhoz nyolcmagos, tizenhat szálas processzor is kapható lesz. A Z370-es és a Z390-es lapkakészletek között a processzortámogatáson felül egyéb különbségek is lesznek: utóbbi jobb audió vezérlőt kap, valamint lesz rajta beépített WiFi vezérlő is, de valószínűleg egyéb területeken is különbözni fognak, ezekről azonban egyelőre nincs információ. És van rá esély, hogy a Z390-es alaplapok a következő generációs Ice Lake processzorokat is támogatják majd, de ez még eléggé bizonytalan információ.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward