Új HP egybegépek az irodába és otthonra

Az újdonságok közül kettő az egybegépre vágyó átlagfelhasználókat, kettő pedig az üzleti felhasználókat veszi célba.

Új HP egybegépek az irodába és otthonra

A 23 colos képátlójú, 1080p-s felbontású LCD kijelzővel érkező HP ENVY 23-as, valamint a HP Pavilion 23-as modellek az átlagfelhasználók számára készültek, míg a HP Compaq Elite 8300-as és HP Compaq Pro 6300-as egybegépeket főként az üzleti szegmensbe szánja a vállalat.

[bold]Górcső alatt az átlagfelhasználóknak szánt modellek

[/bold]

Kezdjük a sort a HP ENVY 23-as példánnyal, amely a friss négyes talán legérdekesebb modelljének tekinthető. A tetszetős újdonság 950 dolláros alapáron kerül forgalomba és Intel Ivy Bridge processzorokkal, valamint AMD Trinity APU egységekkel egyaránt elérhető lesz – csak rajtunk, illetve pénztárcánkon múlik, melyik processzorral kérjük. Az egybegép Blu-ray meghajtóval és TV Tunerrel egyaránt rendelkezk majd, az adatok tárolásáról pedig maximum 2 TB-nyi háttértár gondoskodhat. Az újdonság rendelkezik HDMI bemenettel, így használható külső monitorként, mondjuk noteszgéppel karöltve, de akár játékkonzolt is hozzá lehet kapcsolni. A minőségi hangzásról minden esetben a már megszokott Beats Audio rendszer gondoskodik.

A HP Pavilion 23-as példány ezzel szemben már 650 dolláros induló áron lesz elérhető és az ENVY 23-hoz hasonlóan ő is 23 colos képátlójú, 1080p-s natív felbontású LCD kijelzőt alkalmaz majd. Ezt a modellt akár Core i5-ös sorozatú Ivy Bridge processzorral is el lehet érni, de a kínálatban néhány AMD processzor is jelen lesz. Az adatok tárolásáról itt is gondoskodhat 2 TB-os merevlemez, ha igényeink ezt indokolják.

A HP ENVY 23-as egybegép és HP Pavilion 23-as társa augusztus 5-én válik elérhetővé kereskedelmi forgalomban, de a HP kínálatában már augusztus másodikától jelen lesznek.

Két új egybegép az üzleti felhasználók számára

A repertoár egy 23 colos és egy 21,5 colos példánnyal bővül, amelyek sorrendben az Elite 8300-as és a Pro 6300-as típusjelzést kapták. Kezdjük a sort a nagyobbik egybegéppel.

A HP Compaq Elite 8300-as modell 23 colos képátlójú LCD kijelzővel kerül a boltok polcaira, amelyhez opcionálisan kétujjas érintő támogatás is járhat, ha igényeljük. A kínálatban opcionális 2 megapixeles webkamera és két beépített mikrofon is jelen van, a processzor szerepét pedig második vagy harmadik generációs Core i sorozatú központi egységek tölthetik be. Videó vezérlőből integrált és diszkrét egyaránt rendelkezésre áll majd, így rajtunk múlik, melyiket választjuk.

A Pro 6300-as újdonság ezzel szemben csak 21,5 colos képátlójú LCD kijelzővel érkezik, amelyhez ezúttal már nem jár érintő opció. A választék részét képezi egy opcionális, 2 megapixeles felbontású, arcfelismerő technológiát is támogató webkamera. A processzor szerepét ezúttal is második-, illetve harmadik generációs Core i sorozatú processzorok tölthetik be, amelyek integrált videó vezérlőt biztosítanak a rendszer számára - persze igény esetén akár videokártyával is kérhető lesz az új egybegép.

Az Elite 8300-as egybegép 929 dolláros alapáron válik elérhetővé szeptember 3-án, a Pro 6300-as modell pedig 799 dolláros induló áron kerül a boltok polcaira, méghozzá szeptember 10-től.

A négy új konfiguráció pontos specifikációs listája egyelőre nem ismert, a HP sajtóközleménye pedig ebben a tekintetben igen szűkszavú.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward