Az elmúlt hónap folyamán bemutatott iPad az Apple első olyan készüléke, amelyben az gyártó házon belül fejlesztett Apple A4-es alkalmazás processzora foglal helyet. A termék kifejlesztésében a korábban felvásárolt PA Semiconductor szakemberei segédkeztek, akik közül a hírek szerint máris elveszített néhányat a vállalat, legalábbis a New York Times értesülései erről árulkodnak.
Az újság szerint a PA Semiconductor felvásárlásával megszerzett chipfejlesztő szakemberek egy része elhagyta az Apple-t. A LinkedIn-ről származó információk szerint nagyjából féltucatnyi, korábban a PA Semi-nél dolgozó mérnök nézett új lehetőségek után és hamar meg is találták számításaikat: a szakemberek egy új céget hoztak létre San Jose-ban, amely az Agnilux nevet viseli. A NYT forrásai szerint a cég egyik társalapítója a PA Semiconductor korábbi vezető rendszermérnöke, Mark Hayter.Az EETimes is szert tett néhány értesülésre a furcsa történettel kapcsolatban. Szerintük az újonnan létrejövő vállalat társalapítója nem más, mint Amarjit Gill, aki a PA Semiconductor egyik társalapítója is volt. A PA Semi-nél ő felelt az értékesítéssel és üzleti fejlesztésekkel kapcsolatos teendőkért.
Ez utóbbi forrás, vagyis ez EETimes további érdekes információkról számolt be. Szerintük az Agnilux már együttműködésbe is lépett a Cisco-val és közös erővel egy saját szerverprocesszor fejlesztésébe vágtak. Az új szerverprocesszor több ARM maggal rendelkezik majd és főként az energiatakarékos szerverek piacát fogja célba venni.