Tovább szocializálódik a Google

Láthatólag komolyabb terveket szövöget a Google a közösségi hálózati lehetőségeket illetően is; alig vezette be a Buzz-t, és már meg is tette a következő lépést: felvásárolta a szintén közösségi fókuszú Aardvark-ot. Ez a 2007-ben alapított vállalat egy olyan rendszert fejlesztett, melynek révén az ember ha kíváncsi valamire, és azt épp nem találja a neten, akkor az ismerősei ismerőseinek is elküldheti a kérdését, hátha valaki tudja rá a választ.

Hasonló, egyelőre még kísérleti stádiumban lévő, közösségi alapú keresőszolgáltatást indított a Google is, Social Search néven, melynek segítségével az ismerőseink által közzétett tartalmakat fésülhetjük át. Feltehetőleg ezt idővel - amellett, hogy természetesen tovább bővítik - összesimítják majd az Aardvark-féle megoldással is.

További érdekesség az Aardvark kapcsán, hogy 2008-ban már közösségi keresőként hivatkozott saját magára, és valóban tudhattak valamit, mivel a Google nem kevesebb, mint 50 millió dollár ellenében kebelezte be őket. Konkrétumokat egyelőre még nem lehet tudni a hosszabb távú terveikről, de az már bizonyosnak látszik, hogy egyre jobban rá fognak erősíteni a közösségi vonulatra.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward