Tovább gyarapodott az LG X széria

Az LG X5 5,5 hüvelykes kijelzővel érkezik, és kiderült, hogy az LG X Style valószínűleg X Skin néven futhat be.

Tovább gyarapodott az LG X széria

Az LG X termékcsaládja úgy indult, hogy minden tagnál lesz egy kiemelkedő dolog a képességei között, viszont rohamosan nő ezeknek a készülékeknek a kínálata, és egyre több a jellegtelen megoldás. Az LG X széria tehát jól indult, de hamar elveszítette az „értelmét”, és erre a koronát talán éppen az LG X5 teszi fel.

Ahogy az az alábbiakban látható lesz, az LG X5 már csak egy mezei középkategóriás okostelefon, semmilyen különlegességet nem lehet rajta felfedezni, és a kiadott hivatalos közleményben is csak az 5,5 hüvelykes kijelzőt emeli ki a vállalat. Az X5 tehát valószínűleg a képátlójáról kapta a nevét, de ez a méret manapság már teljesen általánosnak tekinthető, aligha tud majd ezzel érvényt szerezni magának. A szóban forgó megjelenítő egyébként IPS technológiára épül és mindössze 720p-s a felbontása, ami 267 PPI-s pixelsűrűséget fog eredményezni. A mindennapos használat során ez még biztosan nem fog pixeles benyomást kelteni a jövendőbeli tulajdonosokban, de itt már könnyen le lehet vadászni a képpontokat egy kicsit közelebb hajolva. A karcsú okostelefonon az Android 6.0 operációs rendszer lesz jelen, ami mindenképpen örömre ad okot. Az LG ráadásul egészen biztos, hogy nagyon sok extrával fog szolgálni ezúttal is a Marshmallow nyújtotta képességeken felül.

Az X család legfrissebb tagja egy négymagos központi chipet kapott, amiről sajnos csak annyit tudunk a magok számán túlmenően, hogy 1,3 GHz-es órajelen üzemel. A vállalat nem hozta nyilvánosságra a chip nevét, sem pedig a többi jellemzőjét, így egyelőre abban is csak reménykedhetnek az érdeklődők, hogy ezúttal már nem Cortex-A7 egységek állnak csatasorba, hanem 64 bites Cortex-A53 feldolgozók kerülnek elő. A rendszernek 2 GB-nyi memória biztosított jelen esetben, ami az átlagfelhasználók számára már jobbára elegendő lehet. A tárhely esetében 16 GB-os kapacitásról beszélhetünk, amivel akkor sem lesz gond, ha szűkössé válik idővel, hiszen van lehetőség a bővítésére. Az LG X5 4G LTE hálózati modemmel felszerelkezve indul bevetésre, ami a sebessége alapján négyes kategóriába sorolható, vagyis 150 és 50 Mbps-os le- és feltöltési sebességet képes biztosítani megfelelő infrastruktúra mellett. Ezen felül kiemelendő még, hogy sokak örömére van benne NFC chip is, így lehet alkalmazni beléptető rendszerekkel vagy mobilfizetés esetén is.

Egymás mellett az LG X5, az X Power és az X Skin.

Az X5 fekete és fehér színben kerül majd a boltok polcaira. Az okostelefon 151,6 x 76,9 x 7,2 milliméteres vonalakkal határolható körül, a tömege pedig 133 gramm. Eddig nem esett szó az újdonság kamerarendszeréről, pedig arról is érdemes megemlékezni. A főkamera 13 megapixeles fényképek készítésére lesz alkalmas, míg az előlapi egység alapját egy 5 MPixeles érzékelő adja – ezzel már nemcsak a videóhívások bonyolíthatóak megfelelő minőségben, hanem önarcképek készítésére is érdemben használható. Az üzemideje átlagosnak ígérkezik, de csak az alacsony fogyasztású hardvernek köszönhetően tudja megütni az elvárható szintet, mert egyébként az X5 akkumulátora csak 2800 mAh-s. Öröm az ürömben, hogy a hátlapot pillanatok alatt le lehet pattintani, és ilyenkor eltávolítható az akkumulátor, szóval egy hosszabb kirándulásnak úgy lehet nekivágni, hogy van a csomagban feltöltött pótakkumulátor is.

Az LG X5 Dél-Koreában kezdi a karrierjét, a vállalat hazájában kétszázezer koreai wont kell majd érte leszurkolni, ami átszámítva hozzávetőlegesen 175 dolláros összegnek felel meg. Összességében ez a vételár rendben van, ha nem is a legjobbak közé sorolja a masinát, de azért pár dolognak még tisztázódnia kell, mielőtt végleg verdiktet lehetne mondani felette.

LG X Skin

Zárásul pedig még egy érdekességre ki kell térni. Az LG még egy másik X modellről is szót ejtett, az X Skinről, azonban hamar kiderült, hogy már egyáltalán nem egy ismeretlen megoldás. Az LG X Skin gyakorlatilag megegyezik azzal az okostelefonnal,amiről korábban még LG X Style néven számoltunk be. Sajnos az ezúttal sem derült ki, hogy az LG X Skin vagy Style milyen különleges képesség birtokában van, de mi továbbra is egy cserélhető hátlapra tudunk asszociálni. Az dél-koreaiak a hivatalos közleményben csak azt emelték ki, hogy elegáns és vékony a készülék.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward