Tovább esett az iPhone-ok eladása, de köszöni, jól van az Apple

A cupertinói alakulat ugyan tudta tartani a tavalyi bevételét, annak ellenére, hogy a mobilok nem futnak jól.

Tovább esett az iPhone-ok eladása, de köszöni, jól van az Apple

Az Apple számára továbbra sem úgy megy a szekér, ahogy azt tavaly a vállalat várta. Viszont az mindenképpen dicséretes, hogy képes úgy alakítani a forgalmát, hogy nagyjából kompenzálja azt a kiesést, amit az okostelefonok rossz forgalma miatt szenved el.

53,809 milliárd dollár volt a teljes bevétele az Apple-nek az idei második negyedévben, ami a vállalat számára egyébként már a harmadik pénzügyi negyedévnek számít. Tavaly ilyenkor a vállalat 53,3 milliárd dolláros bevételről számolt be, szóval mindössze egyetlen százalékkal tudott jobban teljesíteni, mint 2018-ban. Viszont ez az egy százalék egy fontos diadalnak tekinthető, és üdvözlik is a befektetők, hiszen a vállalat papírjainak az árfolyama hirtelen megugrott. Azért fontos ez az eredmény az Apple számára, mert most először a cég úgy volt képes növekedni, hogy azt az iPhone-ok iránti érdeklődés csökkent. Még az sem zavarta a tőzsdét, hogy a nyereség érezhetően csökkent, 11,5 milliárdról 10,04 milliárd dollárra olvadt.

Természetesen a legtöbb pénzt a fenti bevételből az iPhone-oknak köszönhetően érte el a vállalat, de ez még nagyon sokáig így is marad, nem kell arra számítani, hogy ez a felállás egyhamar megváltozik. A vállalat 26 milliárd dollárra tett szert az okostelefonok értékesítése révén, ami rengeteg pénz, de tavaly 13,5 százalékkal többet hoztak a konyhára a mobilok ugyanebben a negyedévben. A vállalat már nem közli hivatalosan, hogy a példányszám miként alakult, de szinte biztosra vehető, hogy a mennyiségben még nagyobb volt a visszaesés. Az elmúlt időszakban ugyanis mindig emelkedett az átlagos értékesítési ár a drágább készülékeknek köszönhetően, és valószínűleg most is több bevételre tudott szert tenni egy-egy iPhone-ra vetítve, mint tavaly ilyenkor. A mobilos szegmens ugyan zsugorodott, de minden más terület előre tudott lépni.

Galéria megnyitása

A személyi számítógépeknek és az iPadeknek a forgalma egyaránt több lett, mint egy évvel korábban. 2018 azonos időszakában a Mac modellek bruttó 5,3 milliárd dollárt termeltek, a táblagépekből pedig 4,6 milliárdos bevétel származott, idén viszont az előbbi eszközöknek a forgalma már meghaladta az 5,8 milliárdot, az utóbbiak pedig éppen átlépték az 5 milliárdos határt. Az utóbbi időben kaptak hideget-meleget a Mac-ek, így ennek mindenképpen örülhet a vállalat, és idén még több ilyen újdonságra is számítani lehet, ez további lendületet adhatnak az eladásoknak. Az iPadek iránti érdeklődés sokáig csökkent, de az utóbbi időben már ismét tudta a vállalat növelni az értékesítéseit, ez pedig ismételten egy örömteli dolog. Ugyan egyre kevesebb tablet fogy napjainkban, de az Apple ennek ellenére mostanában konstans képes pozitív mérleget produkálni.

Galéria megnyitása

A viselhető eszközök, az otthoni megoldások és az egyéb kiegészítőknek a forgalma brutálisan megugrott egyetlen év alatt. A 2018-as jelentés alapján akkor még „csak” 3,7 milliárd dollárt termeltek a különböző kütyük az Apple-nek, most viszont már 5,5 milliárd dollárt hoztak a konyhára megelőzve az iPadeket. Az Apple Watch és az AirPods is remekül fogy, főleg ezeknek köszönhetően növekedett 49 százalékkal 2018-ról 2019-re a terület bevétele.

Galéria megnyitása

Végül a legfontosabb, hogy a szolgáltatások újabb csúcsot értek el. Ezekből jó hasznot tud termelni a vállalat, és viszonylag stabil bevételforrásnak számítanak, így a szolgáltatások népszerűsítésére sok energiát fordított eddig a cég. Az okostelefonok után a szolgáltatásokból származik az Apple legnagyobb bevétele, ha a különböző kategóriákat önállóan vizsgáljuk. Ráadásul olyannyira erős már ez a részleg, hogy a Mac és az iPad kombinálva sem előzi meg. Egy évvel ezelőtt 10,2 milliárd dollár volt ezen a ponton a jegyzett bevétel, szóval a stabil növekedés itt is kiemelhető.

Az Apple a következő negyedévet már úgy zárhatja, hogy abban elvileg benne lesz a következő generációs iPhone-ok első eladási hulláma is. Kíváncsian várjuk, hogy az hozni fog-e bármilyen fordulópontot az okostelefonos részleg gyenge szereplésében. De elemzők szerint, ha az Apple nem húz valami váratlant, akkor nem érdemes arra számítani, hogy az iPhone XS és iPhone XR modellek utódai pozitív fellendülést hoznak.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap