Shop menü

TÖBB OKOSTELEFON IS ANDROID 8.1 FRISSÍTÉST KAPOTT

Az Oreo aktuális kiadása elérte a OnePlus, a Razer és a Nokia mobiljait is.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Több okostelefon is Android 8.1 frissítést kapott

Az Oreo szép lassan egyre több okostelefonon bukkan fel, és a legfrissebbnek számító, Android 8.1 is kezd terjedni. Ezúttal kizárólag olyan mobilokról lesz szó, melyek már az Android 8.1-ért állhatnak sorba. A referencia készülékeken túl eddig csak a Nokia 8, a Moto X4 és az Essential Phone PH-1 kapott ilyen frissítést, de most öt újabb eszközzel bővül a sor.

Nokia

A Nokia rendkívül jól dolgozik a frissítések tekintetében, hiszen a fent említett Nokia 8 mellé már megérkezett a középkategóriás Nokia 5 és Nokia 6 okostelefonokra is az Android 8.1 operációs rendszer. A vállalat korábban bejelentette, hogy minden mobiljánál átáll az Android One platformra, ami még gyorsabb frissítéseket tesz lehetővé.

Változáslista híján csak azokról az újdonságokról tudunk itt beszámolni, amelyek függetlenek a Nokia saját szoftveres megoldásaitól. Az Android 8.1 érkezése révén már számolni lehet a Neurális hálózatok API megjelenésével, és a 27-es API szint érkezésével. Változik valamelyest a navigációs sáv, átalakul az energiafelhasználás monitorozására szolgáló felület, és némiképp módosul a beállítások menü felépítése is. Az operációs rendszer itt már képes megjeleníteni a Bluetooth-on kapcsolódó eszközök töltöttségi szintjét százalékosan, aminek előre láthatólag sokan fognak örülni. Továbbá a „Kikapcsolás” menü is más vonalvezetésű lett, és automatikussá vált a sötét és világos témák közötti váltás.

Az operációs rendszerben még a márciusi biztonsági javítás lesz felfedezhető mindkét mobilnál, pedig már az áprilisi is elérhető egy ideje. Remélhetőleg a Nokia ezt a kisebb lemaradást is pótolja majd egy időközi frissítéssel, és akkor már tényleg semmilyen panasz nem lehet majd a finnekre szoftveres szempontból nézve.

A Nokia 5 és a Nokia 6 aktuális frissítési csomagjának a mérete 800 MB és 1 GB között mozog. Mindkét esetben Wi-Fi-re van korlátozva a letöltési lehetőség – ez a vállalat döntése. Akik nem kapnak értesítést, azok a beállításokban manuálisan is kereshetnek frissítést, de elképzelhető, hogy néhány napnak, esetleg hétnek el kell telnie, mire mindenkihez eljut az Android 8.1.

OnePlus

A Nokia mellett a OnePlus is meglehetősen sűrűn és egészen gyorsan pörgeti az Android frissítéseket, ennek fényében pedig nem meglepő, hogy már itt is befutott a legfrissebb Oreo. A dolog érdekessége, hogy a OnePlus 3 és a OnePlus 3T kapta meg először az Android 8.0-t, az aktuális verzió viszont már a OnePlus 5 és 5T párosát érte el hamarabb.

Az Android 8.1 újdonságain felül itt frissült például a grafikus felhasználói felület. Az Oreo már az OxygenOS 5.1-es kiadásába lett öltöztetve, ami számos kisebb módosításon esett át, melyeknek köszönhetően kényelmesebb és gördülékenyebb lehet a használat. Az alkalmazás tárolóban például már lehetősége van a felhasználóknak címkékkel kategorizálni az applikációkat, és ezek alapján is kereshetőek lesznek a dolgok. Amikor pedig mappákba teszik az eszköztulajdonosok a programokat, akkor a mappát a rendszer képes lesz automatikusan elnevezni a címkék alapján – persze amennyiben ez a név nem nyeri el a felhasználók tetszését, bármikor élhetnek az átnevezési lehetőséggel. Emellett változott a játékos mód, itt már megjelentek új optimalizációk például az energiatakarékosság és az adaptív fényerő kapcsán. És a hálózati prioritáson is változtatott a OnePlus, mostantól a futó játékok fognak előtérbe kerülni ilyenkor, hogy minél alacsonyabb legyen a késleltetés, és így javuljon a felhasználói élmény.

Örömmel emelhetjük ki ebben az esetben, hogy már a biztonsági csomag is friss. A 2018. áprilisi javítás van az Android 8.1 operációs rendszerbe integrálva a két OnePlusnál, szóval a szakemberek kifogástalan munkát végeztek a fejlesztés során.

A OnePlus 5 és a OnePlus 5T frissítése 800 MB alatt marad egy hajszállal, és bár itt nem kell mindenképpen WLAN kapcsolat a letöltéshez, azért mégis ajánlott stabil Wi-Fi mellett belevágni a műveletbe. A vállalat elmondta, hogy eleinte csak kevés felhasználónak a készüléke fog frissülni, de hamarosan minden tulajdonoshoz eljut majd az Android 8.1 – valószínűleg elővigyázatosságból terjeszti így a OnePlus.

Razer

Galéria megnyitása

A Razer több fejlesztői előzetest követően készült el az Android 8.1 frissítéssel. A vállalat sajnos nem közölt változáslistát, de néhány újdonságról így is be tudunk számolni a korábban látottak alapján. A Razer Phone kijelzője a frissítést követően már megkocogtatással is lezárható lesz, ami sokkal kényelmesebb a nyomógomb használatánál. Megjelent a Dolby Atmos alkalmazás, amelynek köszönhetően valamelyest gazdagabb hangzást lehet elérni a zenék, a filmek vagy akár a játékok mellett is. A kijelző beállításai között megjelent egy friss színprofil, ami a Vivid névre hallgat, és ennek megfelelően élénkebb színvilágot biztosít. (Pontos információkat erről sem közölt a Razer, de a feltételezések szerint a DCI-P3 színtér használatát kényszeríti a rendszerre ez az opció – a DCI-P3 támogatás lényegében az Oreo egyik hozadéka, ezt használhatja ki a vállalat) Továbbá egy frissített Nova indítófelület is része a szoftvernek, és meg nem nevezett hibák is ki lettek küszöbölve itt.

A Razer Phone esetében fontos kiemelni, hogy már van Project Treble támogatás is, szóval a későbbiekben könnyebben frissítheti majd a vállalat a rendszert. (És az XDA azt is hozzátette, hogy így a bootloader nyitását követően egyszerűen fel lehet rá tenni egyedi ROM-okat.) Üröm az örömben, hogy a Razer szakemberei még mindig a februári biztonsági javítást alkalmazzák, amit remélhetőleg minél előbb le fognak cserélni egy kisebb frissítéssel.

Az Android 8.1 alapokra épülő rendszer előre láthatólag 1-2 héten belül fog minden okostelefont OTA (Over-the-Air) módon eljutni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére