Több millió dolláros kár a Samsung egyik DRAM gyártó üzemében

A néhány hete történt problémát mára már sikerült elhárítani, így a termelés visszaállt a megszokott kerékvágásba.

Több millió dolláros kár a Samsung egyik DRAM gyártó üzemében

A Samsung egyik DRAM előállító üzemegységében néhány hete elég komoly hiba lépett fel az egyik gyártásra használt eszköz esetében, amelynek köszönhetően elég nagy kár keletkezett. A beszámolók szerint az egyik gyártósori eszköz szennyezett lehetett, így több, éppen gyártás alatt álló szilíciumostya is megsérült, hiszen a szennyezés miatt ezeket már nem lehet felhasználni.

Galéria megnyitásaA hivatalos forrásból származó információk alapján a Samsung elismerte, néhány hete valóban felmerült némi probléma az egyik üzemében, ahol DRAM-okat készítenek, ám azt nem árulták el, pontosan melyik üzemet érintette az incidens, mekkora mennyiségű szilícium-ostya ment kárba, illetve az is rejtély, pontosan mekkora veszteséget okozott a probléma. Mindössze annyi derült ki, hogy a hibát elhárították, az érintett üzemegységben pedig már visszaállt a megszokott rend, azaz zavartalanul folyik a termelés.

A ComputerBase információi alapján egy speciális, 200 milliméteres átmérőjű szilícium-ostyákat termelő üzemegységet érintett a szennyezés, nem egy modernebb üzemben, ahol 1x nm-es csíkszélesség mellett készülnek a 300 milliméteres átmérőjű szilícium ostyák. A szennyezett eszköz miatt a komplett gyáregység beszennyeződött, az éppen készülő szilícium-ostyákat pedig meg kellett semmisíteni, azok ugyanis véglegesen sérültek.

A kár a becslések szerint néhány millió dollárra rúghat, ugyanakkor belsős források azt állítják, a tényleges kárt még nem sikerült felmérni, ugyanis szerintük a Samsungnál még mindig folynak a vizsgálatok, így a néhány millió dollárnál sokkal nagyobb összegről is lehet szó.

Az eset mindenképpen kellemetlen, ugyanakkor sajnos nem példa nélküli, hiszen idén a TSMC egyik üzemében is történt egy hasonló incidens, amelynek során legalább 10 000 darab szilícium-ostya sérült meg, a kár pedig nagyjából 550 millió dollárt kóstált.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap