Shop menü

TÖBB BEÁLLÍTÁST IS ELTÁVOLÍT A FÁJLKEZELŐBŐL A MICROSOFT

A döntés a könyvtárakkal kapcsolatos különböző opciókat érinti Windows 11 alatt.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Több beállítást is eltávolít a Fájlkezelőből a Microsoft

A Microsoft fejlesztőcsapata néhány újítást jelentett be a minap, amelyek a Windows Insider Preview Program keretén belül érkeznek, ám a későbbiekben a stabil csatornán keresztül a felhasználók mindegyikéhez elérhetnek, jó eséllyel egy-egy nagyobb frissítőcsomag formájában.

A Windows 11 operációs rendszert használókat érintő újítások között szerepel a könyvtárbeállítások módosítása, ami azt eredményezi, hogy számos régi beállítás eltűnik a felsorolásból, így ezeket közvetlenül nem lehet többé elérni, de aki ért a Windows Registry beállításaihoz, a későbbiek folyamán is engedélyezheti a funkciókat egy-egy regisztrációs kulcs értékének módosításával. A módosítást azzal indokolják, hogy a beállítások többsége rendkívül régóta a Windows operációs rendszerek része, ám ezek többségét a felhasználók egyáltalán nem igénylik, ugyanis egyszerűen nem használják őket. Éppen ezért döntöttek úgy az illetékesek, a szerintük haszontalan beállításokat nyugdíjazzák.

Amennyiben a módosítást véglegesítik és a felhasználói elégedetlenkedés miatt nem kell visszavonulót fújni, akkor az alábbi beállításoktól búcsúzhatunk el Windows 11 alatt

  • Hide Folder Merge conflict | Mappaegyesítési ütközések elrejtése
  • Always show icons, never thumbnails | Az ikonok mutatása mindig, a miniatűröké soha
  • Display file icon on thumbnails | Fájlikonok megjelenítése a miniatűrökön
  • Display file type information on Folder tips | A fájltípus információ megjelenítése a könyvtár tippeknél
  • Hide protected OS files | Védett rendszerfájlok elrejtése
  • Show drive letters | Meghajtó-betűjelek mutatása
  • Show popup description for Folder and Desktop items | Előugró üzenetek megjelenítése a mappa- és asztalelemekhez
  • Show encrypted or compressed NTFS files in color | A titkosított vagy tömörített NTFS fájlok színes megjelenítése
  • Use sharing wizard | A Megosztás varázsló használata

A fenti beállítások elméletileg a Windows Registry használatával, vagyis a Regisztrációs Adatbázis bevetésével továbbra is elérhetőek lesznek, igaz, ehhez utána kell járni, pontosan hogyan hívják az egyes beállításokhoz tartozó kulcsokat. A beállítások egyszerűsítése összességében nem egy rossz ötlet, ha nagy általánosságban nézzük, az ugyanis letisztultabb felhasználói kezelőfelületet eredményez a releváns menük esetében, és esetenként akár az operációs rendszer helyfoglalásának mértékét is csökkenthetné. Az elavult és szükségtelen beállítások eltávolítása rendszerint jogos és üdvözlentő lépés, ám ebben az esetben talán olyan beállítások is az egyszerűsítés áldozatául esnek, amelyekre azért még szükség lenne, és amelyeket a felhasználók 1%-ánál azért többen használhatnak. Ide tartozék például a „Meghajtó-betűjelek mutatása”, valamint a „Fájlikonok megjelenítése a miniatűrökön” is, hiszen ezek a beállítások több szempontból is hasznosak, főleg akkor, ha alapértelmezetten nincsenek bekapcsolva a funkciók. Utóbbi ráadásul veszélyt is okozhat, hiszen a fájltípus ikonjának elrejtése vírus-támadás és trójai-támadás céljára egyaránt használható.

A változás összességében a vélemények szerint nem igazán javít az áttekinthetőségen és az operációs rendszer helyfoglalását sem befolyásolja jelentősebb mértékben, viszont azon felhasználók számára, akik ezeket a beállításokat gyakran használják, mindenképpen nehézséget és kényelmetlenséget okoz majd a változás. Hogy a Microsoft csapata végül a stabil csatornára, azaz a Windows 11 végleges kiadásába is elhozza a módosítást? Idővel kiderül – a jelenlegi szándék egyértelműen az, hogy igen.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére