Az Intel Z77 Express lapkakészlete köré épülő deszkák egyik különlegessége, hogy mindketten kínálnak Thunderbolt portot, ami idén – a korábbi hírek szerint – komoly tempóban fogja meghódítani a PC piacot. Az már más kérdés, hogy a felhasználók mennyire tartják majd hasznosnak, vagy inkább szükségesnek, tekintve, hogy egyelőre meglehetősen kevés Thunderbolt alapú kiegészítőt találhatnak az üzletek polcain.
Így vagy úgy, az már biztos, hogy az ASUS P8Z77-V Premium és P8Z77V-Pro/Thunderbolt alaplapjai a következő hónap folyamán hazánkban is megjelennek majd. Az LGA-1155-ös processzorfoglalattal ellátott termékek az Ivy Bridge mellett az előző generációs, Sandy Bridge architektúra köré épülő processzorokat is fogadják.
A két termék közül a P8Z77-V Premium képviseli a magasabb felszereltségi szintet. Ez az alaplap négy darab PCI Express x16-os bővítőhellyel érkezik, így négyutas SLI és CrossfireX multiGPU rendszerek építésére egyaránt alkalmas lesz. Extra még a két darab Gigabites Ethernet vezérlő jelenléte, valamint az a tény is, hogy a gyártó egy 32 GB-os mSATA SSD-t is mellékel a deszkához, így azonnal kiaknázhatjuk az Intel SRT technológiájában rejlő lehetőségeket, azaz építhetünk HDD-ből és SSD-ből álló hibrid adattároló rendszert. További extra, hogy a Premium modell kétcsatornás WiFi támogatással, valamint Bluetooth 4.0-s vezérlővel is rendelkezik.
Hogy a két új alaplap között milyen különbségek vannak még? Erről az alábbi táblázat rántja le a leplet.
Az újdonságok Smart DiGi+ tápellátással érkeznek és rendelkeznek az alábbi technológiák támogatásával is:
[list type="unordered"]
[*]ASUS Wi-Fi GO!
[*]ASUS Fan Xpert 2
[*]USB BIOS Flashback
[*]USB 3.0 Boost
[*]Network iControl
[*]LucidLogix Virtu MVP
[/list]
A gyártó hazai képviseletétől származó információk alapján az új alaplapok várhatóan egy hónap múlva jelennek meg. A P8Z77-V Premium modell ára 119 900 forint lesz, a P8Z77-V Pro/Thunderbolt alaplap várható végfelhasználói ára azonban egyelőre nem ismert.